Hírek

Áthelyezett munkanapok, munkaszüneti napok és hosszú hétvégék 2019-ben

A 2019-es évben 6 hosszú hétvége lesz, és ezekből egy 6 napos (!) hosszú hétvége is segíti a kikapcsolódást. Összességében viszont ugyanannyit kell dolgozni, mint 2018-ban.

2019-ben összesen 2000 órát kell dolgozni, ugyanannyit, mint 2018-ban. Az új év 250 munkanapból és 115 pihenőnapból áll, melyekből 11 nap hétköznapra eső munkaszüneti nap.
Az üzemleállásokat és/vagy a szabadságokat 2019. december 21-étől 2020. január elsejéig érdemes betervezni, ugyanis a 12 naptári napra 3 munkanap esik, tehát csupán 3 nap szabadságot kell „beáldozni” a 12 napos pihenésre.

Három szombaton is le kell dolgozni a hosszú hétvégék kialakítása céljából áthelyezett munkanapokat. Ezek szerint a szombati munkanapok 2019-ben: Augusztus 10. szombat munkanap, augusztus 19-ét, hétfőt dolgozzuk le. December 7. szombat munkanap, december 24-ét, keddet dolgozzuk le. December 14. szombat munkanap, december 27-ét, pénteket dolgozzuk le.

Hosszú hétvégékben nem lesz hiány, sőt, a karácsonyi és az újévi időszakban rekord hosszúságú, azaz 6 napos hosszú hétvégére kell számítani.
3 napos hosszú hétvégék 2019-ben: Március 15-16-17. Június 8-9-10. November 1-2-3.
4 napos hosszú hétvégék: Április 19-20-21-22. Augusztus 17-18-19-20.
6 napos hosszú hétvége: December 24-25-26-27-28-29.
Az ünnepek többsége a 2019-es évben is hétköznapra esik, megtörve az ötnapos munkaheteket.

Munkaszüneti napok 2019-ben:

Január 1. kedd, újév: 4 napos hosszú hétvége (az előző év két utolsó napjával együtt).
Március 15. péntek, nemzeti ünnep: 3 napos hosszú hétvége. Az 1848-1849-es forradalomra és szabadságharcra emlékezünk.
Április 19. nagypéntek, a húsvét előtti péntek: húsvéttal együtt 4 napos hosszú hétvége. A keresztények ezen a napon emlékeznek meg Jézus Krisztus kínszenvedéséről és kereszthaláláról. 2017-től kezdve munkaszüneti nap. A rákövetkező nap, szombat (nagyszombat) nem munkaszüneti nap, vagyis a boltok nyitva lesznek. Április 21. húsvétvasárnap: ezen a napon a munkaszüneti napokra vonatkozó beosztási szabályokat alkalmazzák.
Április 22. húsvéthétfő: a húsvétvasárnapot követő hét első napja.
Május 1. szerda, a munka ünnepe.
Június 9. pünkösdvasárnap: 3 napos hosszú hétvége (a szombattal együtt). A pünkösd keresztény ünnep, amelyet a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn ünnepelnek. A Szentlélek kiáradásáról való megemlékezés.
Június 10. pünkösdhétfő: a pünkösdvasárnapot követő hét első napja.
Augusztus 20. kedd, nemzeti ünnep: 4 napos hosszú hétvége. Az államalapítás (Szent István) ünnepe.
Október 23. szerda, nemzeti ünnep: az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe.
November 1. péntek, mindenszentek napja: 3 napos hosszú hétvége.
December 25. szerda, karácsony: 6 napos hosszú hétvége (december 24-étől). A kereszténység jelentős ünnepe, Jézus Krisztus születésnapja. Napjainkra családi vonatkozása felerősödött, a szeretet, az összetartozás, az ajándékozás ünnepe lett.
December 26. csütörtök, karácsony.

Iskolai szünetek

Téli szünet: 2018. december 27 – 2019. január 2. (A téli szünet hossza a hétvégékkel és ünnepnapokkal együtt összesen 12 nap.)
Iskolai tavaszi szünet: 2019. április 18 – 23. (A tavaszi szünet hossza az ünnepnapokkal és hétvégékkel együtt összesen 6 nap.)
Iskolai nyári szünet: 2019. június 15 –

Forrás: civilforum.hu


Dr. Világos Eszter házi gyermekorvos

Mindig is tudtam, hogy gyermekorvos szeretnék lenni, melyben a gyermekek feltétel
nélküli szeretete és a segítő szándék vezérelt. A szakvizsga megszerzéséig azonban
hosszú út vezetett. Általános orvostudományi diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen szereztem. Harmadéves koromtól kezdve sok időt töltöttem Dr. Kiss Erika gyermek-háziorvos mellett, hogy a gyermekgyógyászati készségeket a lehető legjobban elsajátítsam. Mindezért nagyon hálás vagyok a Doktornőnek. A szigorló évben a kötelező gyermekgyógyászati gyakorlatomat a Freiburgi Egyetemi Klinikán töltöttem, majd a diplomaosztót követően a Szekszárdi Kórház Gyermekosztályán kezdtem dolgozni. A szakképzés jelentős részét a Pécsi Gyermekklinikán folytattam, 2016-tól pedig Budapesten, az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikán dolgoztam és oktattam magyar valamint német nyelven.

Idén nyáron egy varázslatos hétvégét töltöttünk barátainkkal Gyenesdiáson, ekkor hallottam arról, hogy megpályázható egy házigyermekorvosi állás. A szívem mélyén minden nyaralás alkalmával úgy éreztem, hogy egyszer a Balatonnál szeretnék élni, ezért
elhatároztam, beadom a pályázatomat. Az egyik nagy álmom, hogy gyermekorvos legyek, már megvalósult, s most úgy tűnik, teljesül a „balatoni álom” is.

Szívügyemnek tekintem a körzetbe tartozó gyermekek és szüleik megismerését, a magas szintű gyermekellátás mellett az egészségügyi prevenciót és edukációt. Mindehhez kimagasló tudásra, szakértelemre, sok időre, türelemre és odafigyelésre van szükség. Úgy gondolom, a házi gyermekorvoslás felelősségteljes és csodaszép feladat, mi több hivatás, hiszen végigkísérhetem a gyermekek fejlődését az újszülöttkortól egészen a felnőtté válásig.

„Túl mindazon a csodálatos kezelési lehetőségeken,
amelyeket a modern orvoslás nyújt, a legmélyrehatóbb
gyógyulás mindig a bensőséges emberi kapcsolatokból fakad.”

Robin Youngson


M7 Takarékszövetkezet megszűnése

A 2013. óta tartó Hitelintézeti Integráció következő lépéseként a hatékonyabb működés érdekében egyes bankfiókok összevonásra kerülnek. Az M7 Takarékszövetkezet vonyarcvashegyi fiókja is érintett.

A Szövetkezet vonyarcvashegyi fiókja 2019. január 2. napján összevonásra kerül a gyenesdiási fiókkal, az ügyintézés a vonyarcvashegyi bankfiókban az összevonást követően megszűnik.

Ennek megfelelően ügyfeleink szerződéseit a gyenesdiási fiók kezeli a továbbiakban. A szerződések kondíciói nem változnak, a kötött megállapodásokkal semmilyen teendő nincs, azok változatlan feltételekkel érvényesek a jövőben is.

A község vezetése és a Takarékszövetkezet szoros együttműködésben képviselték a helyi lakosok igényeit, a fiók bezárás szükségessége sem az együttműködés hiányán múlt, a fiókok beolvadásának üzleti okai vannak, melyeket figyelembe kell vennünk ahhoz, hogy az Ügyfeleink még hosszú évekig bizalommal fordulhassanak banki ügyeik intézésében a Takarékszövetkezethez.

2019. január 3. napjától az alábbi fiókban lesz lehetőség pénzügyekkel kapcsolatos ügyintézésre:
Gyenesdiás Kirendeltség
8315 Gyenesdiás, Kossuth Lajos utca 33.
Tel.: 83/316-111

Bízunk benne, hogy szolgáltatásainkkal a továbbiakban is partnerei lehetünk. Állunk szíves rendelkezésére a jövőben is, kérdés, érdeklődés esetén kérjük, keresse fel munkatársunkat a 82/553-820-as telefonszámon, vagy a www.m7takarek.hu honlapot.

Tisztelettel:
M7 Takarékszövetkezet


Éjféli szentmise

December 24-én éjféli szentmise
lesz az Általános Iskola aulájában.
Az ünnepi szentmisét Bajner István káplán celebrálja.

Áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk Mindenkinek!

1804C11E-6E6F-44AF-9B2D-38BD7970FD65


VÉRADÁS Vonyarcvashegyen

Sok szeretettel hívjuk és várjuk a véradókat!

Véradás helye: Művelődési Ház és Könyvtár
Vonyarcvashegy, Fő u.90.

Véradás ideje:2019. január 17.-én (csütörtökön) 16.00 – 18.00

Adományozzon egészséget!
Aki vért ad, életet ad!

A véradáson való részvételüket, segítségüket előre is köszönjük!

Magyar Vöröskereszt


2019-es balatoni Kerékpáros katalógus

A Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda a az eddigi szokásoknak megfelelően 2019-ben is kiad tematikus kiadványokat. Az idei év munkálatai nagyrészt az őszi-tavaszi szezon bővítéséhez kötődő termékfejlesztésekhez kapcsolódott, így a kerékpáros turizmus új alapjai kerültek megalkotásra, és ennek jegyében a fő kiadványunk 2019-re vonatkozóan a kerékpáros katalógus lesz. Az új kiadvány a térségünkön túl nem csak a Balaton egészét próbálja meg majd bemutatni, hanem olyan nemzetközi, illetve országos kerékpáros főútvonalak is szerepelnek majd benne, melyek Ausztriával és Szlovákiával kötik össze a Balatont. A korábbiakhoz hasonlóan a kiadvány második részében települések és szolgáltatók hirdetései kerülnek, zárólapként pedig egy kerékpáros rendezvénynaptár kap helyet.
A kerékpáros kiadvány a tervek szerint 28 oldalas, 21,5 x 21.5cm nagyságú lesz, az invitatív része 3 nyelvű mutációban, míg a hírdetéseket a 3 nyelvet egyben tartalmazó kevés szöveggel, és ikonokkal várjuk. Hirdetni lehet egész – fél – és negyed oldalon is, de annak sincs akadálya, hogy több vállalkozás együtt vegyen meg felületet. (pl egy kis panzió és egy magánház együtt vásároljon negyed oldalt. A hirdetés tartalmára nincs megkötés, minden hirdető saját arculatát használhatja.

A katalógust az általunk szervezett 12 vásáron személyesen, további 8 vásáron képviselők útján terjesztjük, de elérhető lesz workshopokon, Tourinform irodákban, illetőleg eljuttatjuk a fontosabb európai kerékpáros túraszervezőknek is. A kiadványhoz tartozni fog a nagyon keresett Nyugat-Balatoni kerékpáros térkép, és a Nyugat-Dunántúli kerékpáros útvonalakat bemutató szóróanyag is.

A vásárszervezői tevékenységünk segítségével jelentősen csökkenteni tudtuk az árainkat is, egy oldal a tavalyi 160-eFt helyett 100-eFt lesz, tervezett példányszám 16.-edb. Tekintettel arra, hogy a kiadvány információs részét a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda költségvetéséből fedezzük, azok a hirdetők, akik nem tagjai a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda valamelyik tulajdonos egyesületének, azoknak ún. alapdíjat is kell fizetniük, (mely megegyezik a Keszthelyi Turisztikai Egyesület tagdíjával) vagy belépniük tagként valamelyik egyesületbe.

A hirdetők automatikusan felkerülnek a térségi weboldalra, és annak kerékpáros aloldalára is. (www.west-balaton.hu, ill. www.wbbike.hu )

Összefoglalva:

– Kerékpáros kiadvány, 28 oldalas, 16-edb példányszám, garantált terjesztéssel,

– első felében túraajánlatok szerepelnek majd, 4 Balatonhoz vezető, és 6 balatoni kerékpáros túraajánlat

– a túraajánlatokat követően települések és szolgáltatások mutatkozhatnak be, a szolgáltatók települési csoportosításban

Hirdetési méretek: méretek és árak:
– ¼ oldal vágott mérete: 92,5 x 92,5 mm, 30.000-Ft + ÁFA
– ½ oldal vágott mérete: 92,5 x 190 mm, 60.000-Ft + ÁFA
– 1/1 oldal vágott mérete:190 x 190 mm, 100.000-Ft + ÁFA

Jelentkezési határidő: december 15.
Kész anyag leadási határideje: december 18.
A hirdetésekkel és a megrendeléssel kapcsolatban keressék a helyi TDM irodátok munkatársait, vagy közvetlenül a Kft dolgozóit, Szántó Évát és Kulics Gábort az irodai telefonon (83/511-660), vagy email-ben (marketing@west-balaton.hu)

Üdvözlettel:

Tar László
Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda
8360 Keszthely
Kossuth Lajos u. 30.
Tel: +36 30 320 6874


XI. Vonyarcvashegyi Kolbászoló – Disznótoros és Kolbásztöltő verseny

A tizenegyedik alkalommal megrendezett egész napos program már korán reggel elkezdődött a hagyományos disznóvágással, illetve feldolgozással. Kinyitottak a vásározók, bor- és pecsenyeházak. A délelőtti órákban a nagysátrakban a kolbásztöltők és falatozók között a Móger Péter-Markó Krisztián harmonikaduó gondoskodott a jó hangulatról. Mellettük a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar, valamint a Fertőszentmiklósi Férfi Dalárda is fellépett. Délután Bereczki Zoltán, majd pedig az Irigy Hónaljmirigy fokozta tovább a hangulatot. Az este további részében Dévényi Tibi bácsi retró slágerei voltak hallhatók a nagyszínpadon. Zárásként Dj. Szunyog repítette vissza a vendégeket a slágerek éjszakájába.

45030364605_2a5e808fef_k-kicsi

A fő attrakció persze az idén is a kolbászkészítő, -töltő, -sütő verseny volt, amelyre az idén 36 baráti társaság, munkahelyi közösség vagy más alkalmi csoportosulás nevezett. Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az ország minden részéből, hisz Paksról, Győrből, Egervárból, Celldömölkről és persze a közvetlen környékről is sok versenyző érkezett. Idén újra a versenyzők között volt Vonyarcvashegy testvértelepülése, Erzsébetlak és Homoródszentmárton is.

A zsűrit idén Rákóczi Ferenc műsorvezető vezette. Zsűritag volt még Somogyi Zoltán Max gasztroblogger, Tóth Kálmán hentes, valamint Miskolczi Dávid okleveles élelmiszermérnök.

Eredmények:

I.helyezett: Konyha 2.0

II.helyezett: Iroda Söröző – Keszthely

III.helyezett: Ízkovácsok – Keszthely

Különdíj:

– Belesek és Falánkok – Győr

– Félnótások – Vonyarcvashegy

– Röfikék – Vonyarcvashegy

Szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak, Hetesi Lajos-nak és csapatának hogy most már sokadszorra vállalta a böllérkedést, a Település-üzemeltetési csoportnak az előkészítésért.

Horváth Tamás


Tisztújító Közgyűlés Arany Híd Horgászegyesület

Tisztelt ARANY HÍD H.E. Tagja
Értesítjük, hogy a Vonyarcvashegyi Arany Híd H.E. elnöksége
tisztújító közgyűlést hív össze!
Helyszín:
Vonyarcvashegy, Fő u. 64.sz. / Műv. Ház és Könyvtár épülete./
2018. november hó 18-án /vasárnap/ : 08 óra 30 percre./

Amennyiben a tagság 50%-a +1fő nem jelenik meg, úgy 2018. november hó 18-án /vasárnap/ ugyan ezen a helyen, változatlan napirendi pontokkal az elnök a közgyűlést 09 órakor újra megnyitja és megállapítja, hogy a törvény erejénél fogva a közgyűlés határozatképes.

Tervezett napirendi pontok:
Megnyitó, határozatképesség megállapítása, jegyzőkönyv vezetők megválasztása
napirend elfogadása, azaz szavazás.
1. A régi elnökség lemondása.
2. Jelölő /választási, szavazatszámláló/ bizottság megválasztása, 20 perc szünet utána bizottság jelentést tesz munkájuk eredményéről,szavazólapok elkészítése, az elnökjelöltek, elnökségi tagok bemutatkozója, majd ezt követően szavazás, eredmény ismertetése.
3. 2019-es költségvetés fő irányszámainak bemutatása, vita, megszavazás.
Baráti üdvözlettel: Simon Ferenc elnök

EGYESÜLETÜNK ÉLETÉBŐL…
A Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége /BHSZ/ 2018.október 13-ra páros ragadozó horgászatot hirdetett meg a Vas megyei Zsenyén lévő horgásztóra.

Az EDL János és NEMES János összeállítású csapatunk a népes mezőnyben az előkelő
III. helyezést érték el. Elismerésünk fejezzük ki mindkettőjüknek, további eredményes versenyeket kívánunk egyesületünk – ha szerény is – támogatásával.

A tagság és elnökség nevében tisztelettel:
Simon Ferenc elnök


Gólzáporos serdülő győzelem

Esélyt sem adott a Vonyarcvashegy SE leány serdülő csapata a balatonboglári ellenfelének az Országos Serdülő Bajnokság 3. fordulójában. Csíkos László együttese a félidőben már 17 gólos előnyt alakított ki, a folytatásban ezt tovább növelve, végül 36 gólos győzelmet aratott. A Vonyarcvashegy SE csapata eddig hibátlanul szerepel a Serdülő Bajnokságban.

Vonyarcvashegy SE – BBSC Balatonboglár 46-10 (20-3)

Keszthely, 105 néző Játékvezetők: Sohár Bianka, Tállai Emese

43204198_499146343920924_6552237832868462592_n

Vonyarcvashegy SE góllövők: Horváth A. 16(1/1), Csíkos L. 13, Mátés B. 6, Dóczi A. 3, Dóczi J. 3, Pálinkás R. 3, Szívós M. 2

Vezetőedző: Csíkos László

BBSC Balatonboglár góllövők: Bükfa D.3, Pusztai D. R. 3(1/1), Koponyás L. 2, Polgárdi L.S. 2

Vezetőedző: Kiss Erzsébet Edző: Zóka Gróf Viktória, Schrauf Bence

Forrás: zalakezi.hu


Szezonértékelés és pályázati tervek

A július elejei csapadékos időjárás kezdetben sokunkat elkedvtelenített, de egy 180 fokos fordulattal azután a nyár megmutatta valódi arcát és rengeteg embert hozott a vízpartokra. A hirtelen vendéglavina váratlanul ért sok szobakiadót és vendéglátásban érdekelt vállalkozót is. A magyar turistáknak köszönhetően a hétvégék tényleg csúcsra jártak, de a legmelegebb időszakban: július 20-tól augusztus 20-ig a hétköznapok is a vendégek áradatától volt erős. Örvendetes, hogy időarányosan a tavalyinál magasabb idegenforgalmi adóbevétel és strandi bevétel realizálódott – mesélte Péter Károly Vonyarcvashegy polgármestere, akit a főidény értékelésére kértünk.

– A szezont, a gondos előkészítés miatt könnyen levezényeltük, nehézséget legfeljebb csak az időszakos munkaerőhiány okozott. A közmunkaprogramban dolgozókat is átirányítottuk, mégis nehezen találtunk jegypénztárost, takarítót, jegykezelőt, gondnokot, vizesblokk-kezelőt, medenceőrt. A diák munkavállalók elkezdtek ugyan dolgozni a vakáció elején, de a fesztiválok miatt sokan idő előtt abbahagyták a munkát. Az említett nehézségek ellenére a strand zökkenőmentesen működött. Mi is megkaptuk az ötcsillagos minősítést a Kék Hullám Zászló versenyben, ráadásul miénk lett a Zala Megyei Közgyűlés által odaítélt: a Balaton legsportosabb strandja különdíj is. A „Mozdulj Balaton” című augusztus végi sporttalálkozón sok egyéni és csapatversenyben bizonyítottuk a különdíj jogosságát. A strandon már nem szedünk belépődíjat, de a szolgáltatások egy részét a vendégek igényeire tekintettel fenn kell tartanunk.

28951126077_9c9c3bb898_z

– Milyen ötletek hangzottak el a szezon utáni település-bejáráson?

A tapasztalatok szerint, a vendégek érdekében tovább kell népszerűsíteni az on-line és a digitális strandjegyváltást, hogy elmaradjanak a felesleges kígyózó sorok a pénztárak előtt. A zárható kerékpártárolók igénybe vételi lehetőségét, a kerékpáros jegyet sem ismerik még eléggé. A napenergia előnyét is szeretnénk erősebben kihasználni a strandon. Szolár zuhanyzókat kívánunk üzembe állítani, akár önerő felhasználásával is. Az elhasznált zuhanyzóvíz pedig wc-öblítésre lehetne alkalmas, ha erre kiépülne a rendszer. A térségben is követendő lehetne, hogy nem műanyag pohárban, tányérban és evőeszközökkel szervírozzák a vendégeknek a fesztiváli, vagy strandi ételt-italt. Az öko-gondolkodás részeként üdvös lenne az üveg, vagy lebomló anyagok használata. A strandi járdák szélesítése és elektromos hulladékgyűjtő kisautó beszerzése is szóba került. Beszéltünk a játszóterek korszerűsítésének fontosságáról. A strandra telepítünk majd a gyerekeknek egy pók-játék mászófalat. Elkezdjük a közvilágítás modernizálásának újabb ütemét. Kilenc ledes lámpatestet tesztelünk október elejéig a tartósság és a kibocsátott fényerő vonatkozásában is.

strand-kicsi

– A nyár és az őszelő nem csupán a turizmusról szólt…

A legmelegebb időszakban is folytattuk az önkormányzati hivatal épületének, a termelői piacnak, az út- és járda-felújítási, csapadékvíz-elvezetési pályázatok megvalósítását. A közbeszerzési eljárások eredménytelensége, a vállalkozások leterheltsége, a túlárazási rafinéria többször okozott nehézséget a már elnyert pályázatoknál is. Reméljük, hogy év végéig minden megkezdett projektünkre pont kerülhet. A Vonyarcvashegyi Közös Önkormányzati Hivatalt hivatalosan is családbaráttá minősítették. A hivatal először pályázta meg és nyerte el a „Családbarát munkahely” címet, ás az azzal járó egymillió forintos támogatást. A sikeres projekt egyfajta lendületet is adott a hivatalnak, hogy a jövőben is figyelmet fordítsunk a munkatársak családi hátterére. A közigazgatásban dolgozók minőségi munkavégzése, példamutató adatszolgáltatás miatt 540 ezer forint értékű pénzjutalomban részesített bennünket „Jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatása” jogcímen Varga Mihály pénzügyminiszter úr döntése alapján. Vonyarcvashegy vitorláskikötője új tulajdonosi körbe került, máris látványos fejlesztéseket hajtottak végre és bízunk a Marina mielőbbi felfuttatásában. Az iskola és óvoda elindítása gondmentes volt. Örvendetes, hogy beköltözés révén mintegy száz fővel gyarapodott a településünk lélekszáma. A hetedik osztályt, a magas létszám miatt, idén ketté kellett bontani. Az óvoda maximális létszámmal működik és tervezzük egy mini bölcsőde megnyitását.

– Milyen volt a civilek szezoni szerepvállalása?

A főidényből mindenki, köztük a civilek is jócskán kivették a részüket. A Szent Mihály-hegy Védő és Vendégváró Egyesület tagjai most is felügyelték hazánk egyetlen, páratlan szépségű halászkápolnájára. A hely felkapott esküvői helyszínné vált, ezért a polgárőrök is segítették egy-egy ceremónia zavartalan lebonyolítását, gépjárművek őrzését. Ők a rengeteg fesztiválon is megmutatták, hogy lehet rájuk számítani. Az Art Egyesület művészetpártoló tevékenységére is büszkék vagyunk. Nemrégiben Nagykanizsán állították ki alkotásaikat. Ők különféle kiállításokat, művésztáborokat, alkotóközösségi bemutatókat szerveznek. Segédletükkel megtartottuk a XXIII. Nemzetközi fafaragó Művésztelepet is. A XXVII. Vonyarci Búcsú alkalmával az Aranyhíd Horgászegyesület tartotta meg a szezonzáró horgászversenyét a Lido strandon. Keressük a pénzügyi forrásokat az általuk igényelt vizesblokk modernizáló fejlesztések végrehajtására. Az ünnepi szentmise után a temetőkertben megkoszorúztuk az I. és II. világháború vonyarcvashegyi áldozatai számára felújított emlékkeresztet és emléksétányt. Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum által kiírt pályázatból. Az októberi nemzeti ünnepeink után november 17-én tartjuk a XI. Vonyarcvashegyi Kolbászolót – a Disznótoros és Kolbásztöltő versenyt, aminek a szervezésébe már most belefogtunk, várjuk a jelentkező csapatokat!

Nemes Norbert

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!