Hírek

Szezon, nyár – nyári szezon Vonyarcvashegyen

Sokan mondják – főleg diákok –, hogy itt a vége … Vége van a nyárnak, vége a szünetnek és vége a nagy kánikulának, ami valljuk be, egyaránt próbára tett fiatalt, időset. De hát milyen legyen egy balatoni nyár? A magam részéről azt kívánom, a jövőben is mindig legalább ilyen, mint amilyen az idén is volt: sok-sok vendég, barátok, forróság, és az ezerarcú Balaton sok programmal, szórakozással, jó hangulattal. Tekintsünk most egy kicsit vissza és – a teljesség igénye nélkül idézzük fel Vonyarcvashegy elmúlt hónapjainak történéseit!

A nyári szezon Vonyarcvashegyen nagy lendülettel, sok színes és szórakoztató programmal indult, pedig már a tavasz sem volt eseménytelen, gondoljunk csak a Hercegi Mandulás Napokra, a Májusi Piknikre vagy a Madarak és Fák Napjára.
Vonyarcvashegy mindig érdekes és szórakoztató programjairól volt nevezetes.

Természetesen a rendezvények megszervezéséhez és lebonyolításához szükséges hátteret ebben az évben is a Képviselő-testület és a Vonyarcvashegyi Művelődési Ház és Könyvtár együttműködése biztosította. Volt itt tánc, zene, művészet, festészet, fafaragás, mazsorett, fúvószene… A Szent Mihály-dombi zenei esték rendezvénysorozat 2015 nyarán immár negyedik alkalommal került megrendezésre. Nagyobb rendezvényeink sokasága a Vonyarcvashegyi Kézműves Sörök és Házi Ízek Fesztiváljával vette kezdetét. A fesztivál vendégei a jobbnál jobb házi főzésű sörök mellett jó zenéket is „fogyaszthattak”, a modern, ír kocsmazenét játszó Firkin, majd a magyar reggae klasszikus Ladánybene 27 együttesek jóvoltából.
Július végén a Vonyarci Boros Forgatag biztosította négy délutánon és estén át a színvonalas borkóstolás és szórakozás lehetőségét vendégeinknek. A LORD együttes fergeteges élő koncertet adott, majd az OCHO MACHO koncertje is sok látogatót vonzott.
A Bor- és Csemegeszőlő Fesztivált a világzenét játszó Balkan Fanatik koncertje nyitotta és a Happy Dixieland Band élő koncertje zárta, a kettő közt pedig számtalan környékbeli, minőségi bort és finom ételt kóstolhattak az idelátogatók.
Sokan gyönyörködtek a 40 Halász Emléknap alkalmából rendezett tűzijátékban is. A Ponty így jó! Vonyarcvashegyi Pontyfesztivál augusztus végén még mindig sok látogatót vonzott a településre. A nyitó estén a Beatrice együttes zenéje turbózta fel a hangulatot. A fesztiválokon az estéket rendre utcabál zárta, ez idén is minden alkalommal közönségsiker volt. Bízom benne, hogy nem csak a vendégek, nyaralók, hanem a helyi lakosok is találtak a kedvükre való, ízlésüknek megfelelő programot!

Miközben a vendégek nyaralnak, sokan mások kemény munkával biztosítják a „felhőtlen” nyaralást az ide látogatók részére. Az ő munkájukat is dicséri, hogy közösségi oldalakon és személyesen is egyaránt sok pozitív visszajelzést kaptam a szezonnal és településünkkel kapcsolatban. Ez úton köszönöm a Képviselő-testület és a szervezők (Vonyarcvashegyi Művelődési Ház és Könyvtár), valamint a rendezők (Település Üzemeltetési Csoport) és természetesen minden közreműködő civil szervezet és vállalkozó eredményes munkáját! Programjaink sokszínűsége és színvonala mellett a település népszerűségében nagy szerepe van Vonyarcvashegy kiváló adottságainak is: a nagy, jól felszerelt, modern strand a Balaton partján, háttérben a Keszthelyi-hegység és az erdő. A kettő közt pedig maga Vonyarcvashegy, intézményeivel és lakóival együtt. A Lidó Strand, a vendégek, strandolók kedvence, s természetesen a miénk is, Vonyarcvashegy büszkesége. 2015-ben is sikerült a Kék Hullám Zászló minősítést elnyernünk, ráadásul három csillaggal, amit a Balaton huszonhét nevezett strandja közül csak a nyolc „csúcsstrand” kapott meg.

Emellett első alkalommal elnyertük a Magyar Turizmus Zrt. külön díját, a „Legsportosabb Strand” kitüntető címet is. A nyári szezon vége felé Lidó strandunkat a nyaralók újabb díjjal jutalmazták: a vendégek a legkedveltebb balatoni strandok között „ARANY MINŐSITÉSRE” javasolták a vonyarcvashegyi Lidó Strandot. Köszönet érte! Minden kedves vendégünket visszavárjuk!
Igyekszünk a színvonalat tartani, lehetőségek szerint javítani. Ugyancsak köszönetemet fejezem ki a Település Üzemeltetési Csoport és a strand összes dolgozójának. Részt vettünk a „Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenyen is. Jelenleg a második fordulóba jutottunk, eredményhirdetés októberben várható. (Reménykedünk!)

A látványos nyári programok a szabadban, nagy közönség előtt zajlanak. A vendégek és a helyi lakosok részére talán nem szembetűnően, de jelentős munka folyik a háttérben, a Vonyarcvashegyi Közös Önkormányzati Hivatalban is.

Mi is készült el eddig, mire pályáztunk?

Nyár elejére elkészült a Szent Mihály-kápolna festése. Vonyarcvashegy gyöngyszemére fokozott figyelmet fordítunk, jelenleg is dolgozunk a kápolna körüli rendezetlen tulajdoni viszonyok tisztázásán. Folyik a Vonyarc Marina vitorláskikötő építése, remélhetőleg a vállalkozó cég még ebben az évben a végére ér a beruházásnak, és Vonyarcvashegy újabb profillal gazdagodik. Vonyarcvashegy Nagyközség Önkormányzata és a Hivatal műszaki csoportjának segítségével a Nyitnikék Óvoda fűtésének korszerűsítése és az épület hőszigetelése, külső színezése után a KEOP- 4.10.0/N/14-2014-0123 sz. pályázat támogatásával befejeztük a napelemes rendszer telepítését. A műszaki átadás megtörtént, jelenleg folyik a pénzügyi elszámolás.
Köszönöm a közös önkormányzati hivatal dolgozóinak Vonyarcvashegyen a folyamatos és aktív részvételt a pályázat zökkenőmentes lebonyolításában! A Képviselő-testület támogatólag döntött a Vonyarcvashegy, 71. sz. közút – kerékpárút pályázat (KÖZOP-3.5.0-09-11-2015-0050) beadásában. Épp lapzárta előtt kaptuk a hírt, hogy a pályázatunk támogatást nyert, ennek köszönhetően 200 M Ft értékben tudunk közvilágítással ellátott kerékpárutat kialakítani, mely az új vitorláskikötőhöz vezet majd. A TAO program keretében gumi burkolatú kézilabda pályára nyújtottunk be pályázatot a sportegyesülettel, mintegy 20 millió forint értékben. Ebből az összegből a strandon lévő aszfaltos pályát szeretnénk komfortosabbá, modernebbé varázsolni.
Pályáztunk az Arany János utcának a Petőfi utcától az Erkel Ferenc utcáig terjedő, mintegy 315 m hosszú szakaszának felújítására, és 5,5 m szélességben új aszfalt kopóréteg építésre, továbbá a kapcsolódó járdát is fel kívánjuk újítani, összesen 210 m hosszban, és átlagosan 2 m szélességben. Ez utóbbi térkő burkolatot kap majd.

A Vonyarcvashegyi Közös Önkormányzati Hivatal pályázatot nyújtott be az épületgépészeti rendszer felújítására, mely új kondenzációs gázkazánok beépítését, a fűtési vezetékek cseréjét, termosztatikus szelepek beépítését foglalja magába. A Nyitnikék Óvoda tetőterének beépítésével irodát, nevelői szobát és öltöző helyiséget kívánunk építeni. Az emeleti szint megközelítésére a jelenlegi fa szerkezetű lépcsőt is felújítanánk. A fenti pályázatot 44 millió forint összegre nyújtottuk be. A Vonyarcvashegyi Művelődési Ház és Könyvtárral közösen pályázatot nyújtottunk be a Nemzeti Kulturális Alaphoz, rendezvények szervezésére, 3,6 millió forint erejéig.
Szeptember 14-én kerül sor a jelzőlámpás gyalogátkelőhely munkaterület átadására, így remélhetően az iskolába járó gyerekeink és a felnőttek is hamarosan biztonságosabban kelhetnek át a nagy forgalmú és veszélyes főúton.

A fentiek csak a legfontosabb tételek a hivatal és munkatársaim nyári munkájából. Nem említettük a sok kis apró, működési célra beadott pályázatot és az önerőből végzett beruházásokat, felújításokat (pl.: a strandi játszótér). Mind ezt a munkát azért végezzük közösen, hogy emeljük településünk, Vonyarcvashegy népszerűségét és színvonalát. Egy hajó akkor halad előre, ha benne ülők mind azonos irányba eveznek. Hajónk már van, evezőseink vannak, az irány adott… Én azon dolgozom, hogy az egység is megszülessen előbb-utóbb.

Péter Károly


Vonyarc Marina – hamarosan

Vonyarcvashegy – Egy hatalmas, 1,7 hektáros területen vitorláskikötő, másfélszer ekkora területen pedig a hozzátartozó öböl épül Vonyarcvashegyen. A Vonyarc Marina nevet viselő új létesítmény méltó lesz a Balaton hírnevéhez: egy modern, jól átgondolt komplexum nő ki az eddig parlagon lévő területen.

A vízzel elárasztott területen nemrég még egy zagytér volt. Fák, bokrok, cserjék, illegális hulladéklerakó és gaz csúfította el Vonyarcvashegynek ezt a részét. Már most látható, hogy komoly elképzelések megvalósítása folyik a Balaton partjának ezen a területén.

A helyi önkormányzat által a Magyar Államtól egy forintért bérbe vett területen a Leventura Kft. vetette meg a lábát. A Vonyarc Marina megvalósításához pályázati forrást is talált a beruházó. A több, mint 2,5 hektáros öbölben kilencvenhét férőhelyes vitorláskikötő lesz, de más hajók is kiköthetnek.

Péter Károly polgármester bízik abban, hogy a kikötő a Balatoni turizmus egy olyan színfoltja lesz, ami eddig még nem volt a tavon. Minden oka megvan az optimizmusra, ugyanis a jelentős számú vitorlások fogadása mellett messzemenően kielégít minden igényt: korszerű kikötői technológia, természetbarát vízellátás és elektronika, szélessávú internet, valamint egy különleges étterem is lesz itt. A hajózók ugyanis mellette tudnak kikötni és közvetlenül a járműről lehet megoldani az ételszervizt. Mindemellett gondoltak a bringásokra is.

A már honlappal, kész üzleti tervekkel és árakkal is rendelkező Vonyarc Marinát a Balaton legmodernebb kikötőjének szánják. Az ígéretek szerint a munkagépek elvonulása, a létesítmények elkészülte után ez a terület a nyugalom szigetét jelenti minden tulajdonos és túrázó számára.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió

 

Forrás: tvkeszthely.hu


Sajtóközlemény – Munkahelyteremtés a Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesületnél

bte_sajtkoz_sz2020-1_vonyarc-p1


Kulturális örökség napjai – Háromszáznál is több helyszín nyílik meg

Háromszáznál is több helyszín nyitja meg kapuit és több mint 650 programmal, sétákkal, tárlatvezetésekkel és máskor nem látható épületrészek bemutatójával várják a látogatókat a Kulturális örökség napjain, szeptember 19-én és 20-án.

Földbe zárt kincseink címmel hirdette meg az idei örökség napjai felhívását a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási központ.

A helyszínek közül 57 csak az örökségnapok idejére nyitja meg kapuit és összesen 250 szervező és csapata dolgozik önkéntesen a program megvalósításán – emelte ki Sárváry István, a Forster Központ igazgatója a rendezvényről tartott keddi sajtótájékoztatón Budapesten.

Ghyczy Gabriella, a sorozat országos koordinátora elmondta, hogy minden évben több központi témát is meghatároznak, amelyekhez a helyszínek tetszésük szerint csatlakozhatnak. Így ebben az évben eddig 119 helyszín, séta és rendezvény kapcsolódik a 200 éve született Rómer Flóris régész munkásságához és életéhez, 41 a 150 éve született Róth Miksához és 50 helyszín idézi fel a két világháborút.

Ezek mellett lesznek a ipari és technikai örökség évéhez, a fény évéhez, Klebelsberg Kuno születésének 140. évfordulójához, Apor Károly, Veres Pálné, Chernel István, Csók István, Orczy Emma születésének 150. évfordulójához, Semmelweis Ignác, Jósika Miklós és Görgey Artúr halálának 70. évfordulójához köthető rendezvények is országszerte.
Számos helyszín egész évben csak ezen a hétvégén lesz látogatható és több olyan program is lesz, amelyen csak ilyenkor lehet részt venni. Ilyen például az gödöllői kastélyba szervezett padlástúra, a volt Ózdi Kohászati Üzemekbe tervezett gyári séta vagy a füzérradványi Károlyi-kastély jégvermének látogatása.

A Kulturális örökség napjai kezdeményezés eredetileg Franciaországból indult, az Európai Unió pedig 1991 óta European Heritage Days néven saját rendezvényként tartja számon, amelyet a közösség határain kívül is megtartanak. A sorozathoz immár 50 európai ország csatlakozott.

Magyarországon az 1990-es évek elején rendeztek a sorozathoz kapcsolódva programokat, Kulturális örökség napjai néven 1998 óta vált országossá a kezdeményezés.

Forrás: turizmus.com


Balatoni strandsport gála

Hagyományok szerint, idén is Vonyarcvashegyen, a Lidó Strandon került sor a „Mozdulj Balaton!” sportgálára.

Az immáron 11. alkalommal megrendezett tömegsport programban idén nyáron 33 település vett részt, összesen 36 strandjával: kispályás foci, strandröplabda, streetball, petanque csapatokkal. A szabadidős rendezvénysorozathoz ezúttal Veszprém és Somogy megyéből egyenként 16, Zalából pedig 4 helyszín csatlakozott. A július 4. és augusztus 15. között lezajlott versenyek legjobb szereplőinek találkozójához méltó helyet biztosított Vonyarcvashegy azzal a ranggal együtt, hogy a település fürdőhelye idén elnyerte a Balaton Legsportosabb Strandja címet.
-Az összefogás és a sportszeretet szép példája ez a mai nap – mondta megnyitóbeszédében Péter Károly, a házigazda település polgármestere. – E két dolog, amivel minden akadályt le lehet küzdeni. Ezt is példázva öröm és büszkeség, hogy otthont adhattunk az eseménynek.

mozdulj1

A gálaverseny 24 település résztvevői között zajlott. A szezont átfogó szabadidős programsorozat zárásaként a strandsportolók együttesen mérhették össze az erejüket 3 sportágban: streetballban, kispályás labdarúgásban és strandröplabdában. A legnépesebb mezőny ez utóbbi tornára gyűlt össze, a döntőt egy ábrahámhegyi és egy siófoki duó játszotta egymással, melyben a Veszprém megyeiek kerekedtek felül. A streetballcsaták eredményeként ugyancsak az ábrahámhegyiek állhattak a dobogó tetejére és a strandfoci döntőjét is ők nyerték. Ábrahámhegy így megvédte a tavaly is elnyert Balaton legsportosabb települése címet.

Horányi Árpád

Forrás: Szuperinfó


Vonyarci csemegézés

A nyárbúcsúztatás jegyében zajlott le immár tradicionálisan Vonyarcvashegyen a IX. Bor- és Csemegeszőlő Fesztivál.

Délutánonként gyermekprogramokkal indult a 3 napon át tartó eseménysorozat a gyenesdiási Varázshangok kreatív játszóházi kínálatával. Szakmai képviselettel volt oltványvásár, telepítési tanácsadás, s dr. Bakonyi László vezetésével „Ki tud többet a csemegeszőlőről?” címmel vetélkedők is zajlottak.

Forrás: Szuperinfó


Mozdulj Balaton ismét Vonyarcvashegyen

Huszonnégy település csapatainak részvételével tizenegyedik alkalommal rendezték meg a falu strandján a Mozdulj Balaton Sporttalálkozót.

Az előcsatározások egész nyáron tartottak: 33 település 36 strandján (köztük 4 zalai helyszín) várták a szervezetten sportolni vágyókat.

A döntőt a vonyarci Lidón rendezték szombaton. A programsorozat zárásaként a résztvevő strandok együttesei három sportágban mérhették össze az erejüket.

mozdulj Balaton

Végeredmény: Streetball (6 résztvevő csapat: 1. Ábrahámhegy, 2. Balatonfenyves, 3. Siófok.

Strandfoci (11 csapat: 1. Ábrahámhegy, 2. Balatonfenyves, 3. Révfülöp. Strandröplabda (16 páros): 1. Ábrahámhegy, 2. Siófok, 3. Csopak.

A Legsportosabb Település címet az összesített eredmények alapján idén az elmúlt évhez hasonlóan Ábrahámhegy érdemelte ki, Gyenesdiás és Balatonfenyves előtt.

 

Forras: zaol.hu


Na melyik lett az idei főszezon legkedveltebb balatoni strandja?

Az augusztus 19-én zárult osztályozás eredményét augusztus 20-án este Gyenesdiáson ismertette a Balatontipp főszerkesztője, Győrffy Árpád a vendéglátók, Gál Lajos polgármester és Czankáné Szalóky Szilvia, a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület elnökének társaságában. Az idei főszezon végén a balatongyöröki Községi strand nyert.

A most hetedik alkalommal lezárult értékelést 2008-ban indította a portál, hogy maguk a használók véleményt mondhassanak az általuk közvetlenül ismert balatoni strandokról. Hogy az értékelés ne válhasson szavazóversennyé, ugyanazt a strandot mindenki csak egyszer értékelhette.

Az iskolai osztályzatokhoz hasonlóan 1-5-ig terjedő érdemjeggyel rögzíthették véleményüket a víz és a meder állapotáról, a parti rész gondozottságáról, az illemhelyek, zuhanyzók, öltözők állapotától, az úszási feltételekről, a gyerekeknek szóló játék, pancsolási lehetőségekről, a sportolás kapcsolatos lehetőségekről, a vendéglátói, kereskedelmi és más szolgáltatások bőségéről, színvonaláról, a parkolási lehetőségekről, a strandon dolgozók viselkedéséről. Végül meghatározhatták, hogy szerintük az adott strandon a belépődíjak, szolgáltatások, büfék árai összességében mennyire felelnek meg a kapott értéknek.

A 2014-es szezon végétől mostanáig folyamatosan zajló értékelésen azokat a fizetős strandokat lehetett osztályozni, amelyeket az üzemeltetőik az oldal támogatásával beneveztek. A szabadstrandok közül a jelentősebb forgalmú, illetve az adott térségben mérettől függetlenül is meghatározó jelentőségű helyeket lehetett értékelni. Így összességében több mint hatvan, a nyilvánosan működő strandok meghatározó többsége vehetett részt a minősítésben. Közülük végül az a 28 strand kapott bizonyítványt, amelyet önállóan legalább 40 személy teljeskörűen értékelt. A 28 közül 17 fizetős, 11 ingyenes strandként működik.

Az osztályozásba 4239 személy kapcsolódott be, közülük 3627 értékelt olyan strandot, ami végül megszerezte a bizonyítványt. Így egy strand átlagosan 129 értékelést kapott. A legtöbben, 427-en a balatongyöröki Községi strandot értékelték.

A strandok idei eredménye összességében a tavalyihoz hasonlóan alakult, de a 4,4-es átlagjegy attól mintegy egy tizeddel elmarad. Ez vélhetően annak is köszönhető, hogy az idei rendkívül forgalmas időszakokban a működtetők, szolgáltatók kicsit talán kevésbé tudtak megfelelni az elvárásoknak.

Az élboly

4,6-es jeggyel arany fokozatot kapott a balatongyöröki Községi, a gyenesdiási Diási Játék, az alsóörsi Községi és a vonyarcvashegyi Lídó strand.

4,5-es átlaggal ezüst fokozatot kapott a zánkai Községi, a balatonfüredi Kisfaludy, a balatonakali Községi, a balatonszárszói Központi, a balatonalmádi Wesselényi, a balatonfüredi Esterházy, a keszthelyi Városi és az örvényesi Községi strand.

4,4-es átlaggal bronz fokozatot kapott a révfülöpi Császtai, a gyenesdiási Lídó, a balatonfűzfői Föveny, a balatonföldvári Keleti, a balatonalmádi-káptalanfüredi “Nagy”, a balatonberényi Községi, a balatonboglári Platán, a fonyódi Városi és a Tihany-sajkodi strand.

A legjobb átlagosztályzatot (4,6) az idén is a gyermekeknek biztosított játéklehetőségekre, illetve az árak és a kapott értékek arányosságára adták. A legrosszabbra (4,3) most is a mosdók állapotát és a parkolási lehetőségeket értékelték. Egy-egy strandnál persze ennél sokkal jelentősebb különbségek voltak a különböző kategóriákban.

A vizet a legjobbra a balatonfűzfői Fövenystrandon értékelték (4,7). A part állapotát a balatonfüredi Esterházy strandon (4,8), a mosdókat zánkai Községi strandon (4,7), az úszási lehetőséget az alsóörsi, a zánkai és az örvényesi községi strandon (4,8), a gyerekek játéklehetőségeit a balatongyöröki és a zánkai községi, a balatonalmádi Wesselényi és a balatonszárszói Központi strandon értékelték (4,9). A sportolásra a 4,8-as osztályzat szerint a balatongyöröki Községi, a gyenesdiási Diási Játék és a vonyarcvashegyi Lídó strandon nyílik a legjobb lehetőség. A szolgáltatások bőségével leginkább a balatongyöröki és keszthelyi Városi strandon voltak elégedettek (4,7), a parkolási lehetőség a Balatonalmádi káptalanfüredi részén lévő “Nagy strandnál” kapta a legjobb, 4,7-es jegyet. A személyzet és a szolgáltatók emberi hozzáállását Györökön és Vonyarcvashegyen értékelték legjobbra (4,7), az ár-értékarány az örvényesi szabadstrandon kapta a legjobb, 4,9-es jegyet.

Az osztályozás folytatódik tovább, hogy a jövő nyáron is megismerhessük a strandolók véleményét.

Forrás: turizmusonline.hu


Vonyarcvashegyen is virágzik – Újra menő a balatoni kempingezés

Fellendülőben vannak a balatoni kempingek. Elsősorban a fiatalok és a kisgyermekes családok kedvelik az aktív kikapcsolódásnak ezt a fajtáját, ám az alacsonyabb költségek is nagyban hozzájárulnak a sikeres szezonhoz. Mi teszi vonzóvá a kempingezést? – tettük föl a kérdést uhrin Zsuzsannának, a Horvátországban, Olaszországban, Ausztriában és Magyarországon, öt helyen, köztük Vonyarcvashegyen kempingét működtető Aqua Camp cég ügyvezetőjének.

– Ha egy szóval kellene jellemeznem, miért a kemping a szállodával szemben: szabadság, Számomra és egyre többeknek ezt jelenti. A kempingben sokkal közvetlenebb kapcsolatban vagyünk a természettel, a többi kempingezővel, itt önfeledten el lehet lazulni. Olyan, mintha az ember a saját nyaralójában töltené a szabadságát. A kempingezők sportosan, lazán öltözködnek, nincsenek írott vagy íratlan szabályok a dresscode-ra vonatkozólag. Természetesen az egymás nyugalma iránti tisztelet folyamatosan jelen van a kempinglakók életében is. A kempingeknek békésebb, harmonikusabb lelki világa van annak ellenére, hogy mindenkor pezseg bennük az élet.

– Szakemberek szerint, míg az ötcsillagos szállodáknak komoly kiesést jelent, addig a kempingek a gazdasági válság nyertesei Is le¬ hetnek, mivel a nyaralni vágyók elsősorban az olcsóbb üdülési lehetőségeket keresik. Valós ez a szakmai érvelés?

– Mindenképpen! A kemping árai – legyen szó akár sátorozás¬ ról akár a kempingben található egyéb szálláslehetőségekről, mint például a mobil ház – olcsóbbak, megfizethetőbbek. Főleg azok a családok, ahol két-három gyermek is van, mindenképpen jobban jönnek ki anyagilag, ha kempingben foglalják le nyaralásukat, hiszen például egy mobil ház bérleti dija akar töredeke lehet egy szállodai elhelyezés egy napi költségének.

– Ml jellemző a kempingek vendégkörére? Van-e változás az előző évekhez képest?

– Alapvetően még mindig a kisgyermekes családok választják a nyaralásnak ezt a formáját, de sok idősebb pár is kihasználja az elő- és utószezon adta kedvező árakat. Ami változásként érzékel¬ hető, az inkább a családok száma, valóban egyre többen fedezik fel a kempingben való nyaralás lehetőségét.

Park_FO

– A Vonyarcvashegyre érkező vendégek nemzetiségében van-e változás az előző évekhez képest?

– A statisztikáink alapján csökken az Oroszországból érkező vendégek száma, de egyre több lengyel, cseh, szlovák, litván, észt lengyel, szlovén turista érkezik. Szerencsére a magyar vendégek száma sem csökkent, de egyértelműen kisebb számban érkeznek Németországból és Ausztriából is. Örvendetes, hogy az olaszok és a hollandok egyre többször találnak rá a kemping kínálta örömökre. Vonyarcvashegyre idén augusztus közepéig nem érkezett vendég Svájcból, Franciaországból, és dán vendég is csak elvétve akadt. Jellemző, hogy a szállását szinte mindenki irodán vagy az interneten keresztül foglalja le. Alig akad olyasvalaki, aki „beesőként” mond igent a kempinges vakációra.

– Nőtt az igény a kempingeken belüli díjmentes kulturális, sport- és szórakoztató programok iránt?

– Igen, a vendégek egyre többször kérik, keresik az ilyen jellegű programlehetőségeket, sajnos a kínálat egyelőre hagy még kívánnivalót maga után. A kempingeknek is fel kell ismerniük a vendég „házon belül tartásának” jótékony hatását, hiszen ha jól érzi magát a

kempingben, a gyermekeinek folyamatosan programok állnak rendelkezésére, nem fog kimenni, nem fogja máshol megvenni a fagyit, nem fog más étteremben megvacsorázni, hanem a kemping infrastruktúráját fogja használni, itt fog költeni.

Forrás: Hévíz és Vidéke újság


Kis Moszkviccsal versenyeztek Vonyarcvashegyen

Ma is népszerű a hetvenes évek kedvelt játéka: a pedálos Moszkvics. Mi sem bizonyítja jobban, hogy nem csak az ország különböző részeiről, hanem külföldről is sok család érkezett a hagyományos versenyre.

Kisautók és kisgyerekek, és persze drukkoló (és talán kicsit nosztalgiázó) nagyszülők és szülők lepték el a vonyarcvashegyi strand sportpályáját, hiszen itt rendezték meg a Pedálos Moszkvics Világbajnokságot. Az ötletgazda,gyenesdiási Tóth Attila közel 150 darabos gyűjteménnyel büszkélkedhet – melyből többet el is vitt a bajnokságra, hogy a versenyezőknek biztosítsa a járművet, de sokan voltak, akik saját Moszkviccsal érkeztek.

moszkvics

– Közel hatvan nevező érkezett: a magyar versenyzőkön kívül öt országból érkeztek – köztük sok osztrák és svájci kisgyerek – tudtuk meg Benke Márta főszervezőtől.

Bárki indulhatott, aki belefért a járműbe. A futamokat külön rendezték meg  a lányok és fiúk számára. A település és helyi vállalkozók jóvoltából minden induló ajándékot kapott a szombati versenyen.

Forrás: zaol.hu

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!