Hírek

Hamarosan itt a 6. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaraton

2013. március 21-24. között lesz az 6. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaraton, a Budapest Sportiroda (BSI) szezonnyitó futóeseménye, mely számos különféle lehetőséget kínál arra, hogy a magyar tenger partján kezdjük el a 2013-as futószezont.

A távok teljesíthetők egyéniben, párban vagy csapatban, és csatlakozni lehet négy, kettő vagy akár csak egy napra is a mezőnyhöz. Az 6. BSI Balaton Szupermaraton keretében négy nap alatt lehet körbefutni a Balatont, összesen 195,4 kilométer várja a futókat.

A BSI FélBalaton Szupermaratonon két nap alatt 95,8 kilométer teljesíthető Badacsonytól Siófokig. Aki már a tavasz elején szeretne egy maratonnal indítani, március 21-én állhat rajthoz a BSI MaratonFüreden. Az ultrafutók pedig bármely naphoz csatlakozhatnak a BSI Balaton Szupermaraton keretében. Az első napon a mezőny Siófokról indul, a cél Fonyódon lesz 46,7 kilométer megtétele után. Innen rajtol el a második nap, a cél 52,9 kilométerre van Szigligeten, a vár alatt. A harmadik napon Badacsonyból indul a mezőny, itt már a FélBalaton Szupermaraton teljesítői is csatlakoznak a 43,6 kilométeres távhoz Balatonfüredig. A negyedik napon a Balatonfüredről Siófokig tartó 52,2 kilométeres szakasz zárja az eseményt.

A Balaton megkerülése különleges élmény, amit csak fokoz, hogy futás közben láthatjuk a Tihanyi Apátságot, Badacsony hegyét, a Szigligeti Várat, és az útvonal egy része a tó partján halad.

Bővebb információ:

Ha további információkra lenne szüksége, örömmel állunk rendelkezésére.

Üdvözlettel

Perdi Petra
PR, médiamarketing
BSI Sportmarketing – Mozogj Velünk!
Mobil: 36-20/457-2795
E-mail: perdi.petra@futanet.hu


Új kilátók, tanösvények, kirándulóhelyek a Balatonnál

Több mint 312 millió forintos beruházással fejlesztik a Keszthelyi-hegység négy zalai településének erdei kirándulóhelyeit: ökoturisztikai látogatóközpont létesül Gyenesdiáson, három kilátót építenek Balatongyörökön és Válluson, új tanösvény és pihenőhely lesz Vonyarcvashegyen.

A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Darnay-Dornyai Béla öröksége nyomán elnevezésű projekthez a beruházó Bakonyerdő Zrt. a Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán mintegy 298 millió forint európai uniós támogatást nyert, a fennmaradó 14 millió forintos részt az állami erdőgazdálkodó adja. A fejlesztést Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök és Vállus önkormányzata is támogatja.

Az erdészeti területen található fejlesztésekkel a Keszthelyi-hegység bázisa lesz a környékre érkező bakancsos turistáknak és kerékpárosoknak – közölte a Bakonyerdő Zrt az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a központi projektelem egy látogatóközpont lesz Gyenesdiás nyugati szélén, amely egyszerre kiállító- és rendezvénytér, valamint hátizsákos, lovas és kerékpáros túrák kiindulópontja.

Vonyarcvashegyen megújul a Cseri-kapu pihenőhely, Balatongyörökön felújítják a bélapi pihenőt, amely egy új tanösvény kiindulópontja lesz. Lecserélik a büdöskúti esőbeállót, lebontanak, majd újraépítenek két régi kilátót, a Batsányi- és a Bél Mátyás-kilátókat Balatongyörökön. A Balaton-parti települések után a Keszthelyi-hegység mélyén megbúvó falucska, Vállus erdeiben tervezett fejlesztés zárja a sort: itt egy új tanösvény fűzi majd fel a nevezetes kirándulópontokat, a Láz-hegyen új kilátó is létesül.

A fejlesztés a tervek szerint a jövő év végéig valósul meg, jobban megismerteti a Keszthelyi-hegység vidékének természeti és kulturális értékeivel az ide érkező turistákat. Az érintett erdei területek jelenleg is látogatottak, de az új létesítményekkel várhatóan növekszik a vendégek száma, mert időjárástól és szezontól függetlenül biztosítanak szolgáltatásokat.

A Bakonyerdő Zrt. jelentős fejlesztéseket valósított meg az elmúlt években saját erőből és pályázati források felhasználásával: 2012-ben megépült a gyenesdiási Festetics Imre Állatpark, kapcsolódtak az Országos Kék Kör nyomvonalának és attrakcióinak fejlesztéséhez, emellett az állami tulajdonú erdőgazdálkodó részt vesz a doba-somlóvári Erdődy-kastély történeti kertjének rekonstrukciójában is.

Forrás: MTI

http://www.turizmusonline.hu


Egyedülálló attrakció Vonyarcvashegyen!

A Zenit élmények megújítanak, az eltöltött idő minden cseppjét varázslatos gyengédséggel töltik meg, s talán éppen e tulajdonságában hordozza a csodát.A Zenit utalvány minden alkalomra kiváló választás, ha nem a megszokott ajándéktárgyakat, hanem egészséget, élményt, harmóniát szeretne adni!

AJÁNDÉK ÖTLETÜNK
5.000,- Ft – 10.000,- Ft értékű utalvány
melyet tetszőleges névértékben, a kívánt szöveggel állítunk ki!

Az ajándékozott kiválaszthatja, hogy mire váltja be: wellness, szolárium, kényeztető masszázs, frissítő kádfürdő vagy egy romantikus vacsora gyertyafényben kedvesével…

10.000,- Ft felett vásárló Vendégeinket 1 fő részére szóló 1 alkalmas wellness belépővel ajándékozzuk meg.

 

 

Bővebb információ: http://www.helikontaverna.hu/ajandekutalvany.php?utm_source=H%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_medium=email&utm_campaign=Taverna+-+20130206

Bővebb információ: http://www.helikontaverna.hu/ajandekutalvany.php?utm_source=H%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_medium=email&utm_campaign=Taverna+-+20130206


Látogatóbarát fejlesztések indultak Vonyarcvashegyen

Több mint 35 millió forintot nyert a helyi turisztikai egyesület az Új Széchenyi Terv pályázatán.

Sikeres volt az Új Széchenyi Terv Nyugat-Dunántúli Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott pályázat, így 36 millió 279 ezer forintos összeghez jutott a Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület. A „Látogatóbarát kínálat- és szolgáltatásfejlesztés Vonyarcvashegyen, valamint a desztináció ismertségének növelése” című pályázatból felnőtt játszótér, kerékpárkölcsönző és wifi hálózat épült, de rendezvénysátorra, valamint a község honlapjának fejlesztésére is jutott pénz.

A Turisztikai Desztináció Menedzsmentek kialakításával hazánkban a turizmus versenyképességének növelését, a turisztikai teljesítmények fokozását és a látogatók megelégedettségének emelkedését várják a szakemberek. A helyi TDM szervezetek meghatározzák a turisták igényeihez alkalmazkodó fejlesztési irányokat, információkat szolgáltatnak, valamint szolgáltatásfejlesztés keretében a turizmusban érdekelt vállalkozásokkal, szolgáltatókkal együttműködéseket valósítanak meg.

A Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület, jelenleg több mint nyolcvan taggal 2006 óta működik. A szervezet szoros együttműködésben dolgozik össze a Nyugat-Balaton térség többi egyesületével és a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft-vel. A település elsősorban a fiatal korosztályt, illetve a családokat célozza meg kínálatával, így az Egyesület által elnyert támogatás felhasználásánál elsődleges feladat a szolgáltatások élményjellegének növelése, a vendégelégedettség fokozása, valamint a látogatószám növelése.

A támogatásból megvalósuló egyik leglátványosabb fejlesztés a felnőtt játszótér kialakítása volt. A pihenő padokkal, zuhanyzókkal és árnyékolókkal tervezett területet a Lidó Strand csendes zónájában mintegy 12 millió forintból építették fel. A májusra elkészült tíz szerkezet között csípőmozgatót, láb- és karnyújtókat, has- háterősítő eszközöket, valamint sífutókat is találunk. Az eddig nem használt terület rehabilitálásával a strand összképe és kihasználtsága is javult.

Az elnyert támogatás segítségével a Lidó Strand szolgáltatásainak színvonalát emelve kölcsönözhető kerékpárokat vásároltak, valamint az animációs programokat is látványos elemekkel bővítették. 2013-ra pedig a wifi hálózat is kiépül a strandon. Az internetes szolgáltatás fejlesztésére az innováció rohamos előrehaladásával nagy szükség van. A Balaton régióban évről-évre élénkül a kerékpáros turizmus, nő a kereslet a kerékpáros kiadványok és a kerékpárbarát szolgáltatások iránt, ezért is fontos a kerekezők számára kialakított kölcsönző. Főszezonban a Lidó Strandon az animációs programok rossz idő esetén is alternatív programlehetőséget biztosítanak a látogatóknak.

A nyári fesztiválokra ezentúl nem kell a környező településekről bérelni a rendezvénysátrakat, hiszen több mint 4 millió forintból sajátot vásárolt a község. A mobil pavilon beszerzésével 2012-től nem lesz kitéve egyetlen rendezvény sem az időjárás szeszélyeinek. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a nyaralások időpontjait elsősorban a nagyszabású rendezvényekhez igazítják a látogatók, ezért is fontos, hogy két kiemelt nyári program infrastrukturális adottságaira, kommunikációjára és kínálatára is fordíthattak az elnyert összegből Vonyarcvashegyen.

A pályázat segítségével a község nagyobb összeget fordíthatott marketingtevékenységre, ezért több kiadvány és rendezvénynaptár juthatott el a vendégekhez, de multimédiás DVD is készült a településről. A nyomtatott kommunikációs eszközök nem csak a helyi és térségi Tourinform Irodákban, hanem szolgáltatóknál, rendezvényeken, turisztikai vásárokon és kiállításokon is megtalálhatóak voltak.

Az on-line marketingkampány során befejeződött a vonyarcvashegy.hu honlap látogatóbarát fejlesztése. A balatoni üdülőtelepülés weboldala teljesen új dizájnt és tartalmat kapott, valamint olyan szolgáltatások is elérhetővé váltak, amelyek segítségével sokkal egyszerűbb módokon lehet szállást foglalni. A világhálón való megjelenés az idegenforgalommal foglalkozó vállalkozások számára a legolcsóbb és leggyorsabb megoldás, így a vonyarci szállásadók is a legjobb és csatornát választhatják további vendégek, valamint partnerek szerzésére.

A Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület az Új Széchenyi Terv támogatásából megvalósuló fejlesztésektől a vendégéjszakákat generáló rendezvények és a turizmusban működő vállalkozások számának növekedését várja, valamint összességében kiegyenlítettebb vendégforgalomra és a helyi lakosság életminőségének javulására számít.


Elkezdődött a Katalin-napi rendezvénysorozat

“Jobb kolbász a magyarnál nem is vagyon;
bizonyítjuk is itt mi ezen a nem mindennapi kolbásztöltő versenynapon.
Tán egy tehetséges szakácsnak is lehet ez alkalom.
A zsűri szigorú, de igazságos lesz.
Mindent alaposan szemügyre is vesz.
Vizsgálja a higiéniát a megjelenést, a díszítést, a tálalást;
Az kolbász ízét, illatát és színét, nyersen és sütve; a minőséget és az összhatást;
úgy egyben az összbenyomást;
de a kolbászok hosszúságát már nem pontozzák.

 

Itt sem fogják fonni kolbászból a kerítés; – de kolbászból ma lesz egy kis körítés.
Remélem nem feküdte meg a gyomrotokat ez a sok szólánc kolbász.
„Sok zsírban sül ki az jó kolbász.”
Jöjjön elő és töltse be főszerepét:
A kolbász!”


Vonyarcvashegy honlapja eFestival díjat nyert

2012-ben ismét megrendezésre került az eFestival. A rendezvény lebonyolításáért a Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) mellett ettől az évtől kezdve az Informatika a Társadalomért (Infotér) is  felelős volt.

A díjátadóra november 7-én került sor Balatonfüreden, ahol a vonyarcvashegy.hu a megtisztelő III. helyet érte el. Az első és a második helyet Pécs illetve Hajdúszoboszló foglalta el. Az első három helyezett jogot nyert a „kiváló magyar tartalom 2012” és a „Felhasználóbarát honlap” cím viselésére és logójának használatára.


Nádas Csárda akciós hétvége

Fix áron kínálja hideg és meleg előételeit, a levesek és főételek
sokaságát, valamint a desszerteket a hosszú hétvégén a Nádas Csárda. A
gyenesdiási étterembe látogatók mindössze 3.900 forintért válogathatnak a
több mint 40-féle ételt felvonultató svédasztal kínálatából.

A Nádas Csárda akciójában október 20-tól 23-ig naponta 11 és 24 óra között
lehet részt venni. A fix áras finomságok mellé borokat, pezsgőket, csapolt
söröket, üdítőket és kávét is felszolgálnak. A négy napos akció 4 éves
korig ingyenes, a 12 év alatti gyerekeknek pedig féláron kínálják a
svédasztalos menüt.

Bővebb információ és asztalfoglalás a helyszínen, vagy a 83/312-666-os,
valamint a 83/348-150-es telefonszámokon.

nadas.jpg


Van létjogosultsága a Fonyód-Badacsony kompnak

Heteken belül elkészül a tervezett második balatoni, Fonyód és Badacsony közötti kompjárat megvalósíthatósági tanulmánya, amelynek eddigi részeredményei alátámasztották a mintegy 8 milliárd forintos beruházás létjogosultságát – közölte Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója szombaton az MTI-vel. Az 5,5 kilométeres távot az új kompjárat 20 perc alatt tenné meg.

Horváth Gyula kifejtette: a projekt első lépéseként már tavaly nyertek el támogatást a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, annak eredménye alapján dönthet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) arról, támogatja-e a tervek megvalósulását pályázat kiírásával, illetve uniós forrás hozzáférhetővé tételével. Ezzel párhuzamosan társadalmi vitát is terveznek az érintett két településen.

A második balatoni kompjárat megvalósításának – ha azt az NFÜ mellett Brüsszel is támogatandónak tartja – még a jelenlegi, 2013 végén záruló uniós fejlesztési ciklusba bele kell férnie, vagyis legkésőbb 2014-ig meg kell épülnie – tette hozzá.

A két hajózási évadot figyelembe vevő megvalósíthatósági tanulmányban azt vizsgálják, milyen környezetvédelmi, gazdasági és közlekedési előnyökkel járhat és milyen turisztikai vonzerőt jelenthet az új balatoni kompjárat beindítása. Horváth Gyula hangsúlyozta, különösen fontos, hogy kizárólag szakmai alapon dőljön el, milyen előnyökkel, estleges hátrányokkal járna a terv megvalósulása. Hozzátette: a terv egy sekély vízben is járni tudó, alacsony merülésű kompjáratról szól.

A kompátkelő az előtanulmányok szerint csökkentené a szántódi rév és a Tihanyi-félsziget, valamint a Balaton nyugati településeinek terhelését, közvetlenebb összeköttetést biztosítva a déli part mentén haladó M7-es autópálya és az északi part között. A meglévő kikötők, utak átalakítása, hajók beszerzése, valamint a járulékos infrastrukturális beruházások 8 milliárd forintba kerülnének. Az új, 60-65 méter hosszú komphajók 48-50 autó és – az egyéb terheléstől függően – 350-1000 utas szállítására lennének képesek.

Az eddigi számítások szerint a Badacsony és Fonyód közötti személyhajózási útvonalon évente 100-120 ezer utas közlekedik. Ennek a személyforgalomnak a lebonyolításával önfenntartó lehet az új kompjárat, a szállított gépjárművek utáni bevétel pedig már hasznot is hozna. Az előzetes becslések szerint a szántódi rév gépjárműforgalmának 20-25 százaléka, évi 70 ezer autó terelődne át az új kompjáratra, és legalább még egyszer ennyi jármű szállítására volna igény évente.

Forrás: http://www.turizmusonline.hu


Elfogytak a szálláshelyek, zsúfolt lesz a Balaton a hétvégén

A jelek szerint kihasználják a magyar családok a nyárzáró hétvégét: az időjárás várhatóan kedvez az augusztus végén nyaralóknak. A Balatonnál már alig lehet szabad szállást találni, a nagyobb szállodák speciális ajánlatokkal várják a vendégeket.
Szombattól hétfőig az ország nagy részén derült, napos, strandidőre van kilátás. Erősödik a nappali felmelegedés, egyre többfelé 30 fok felett alakul a csúcshőmérséklet, az éjszakák is kissé melegebbek lesznek. A Balaton vize 24-26 fokos, a Velencei tó 21, a Tisza-tó 23 fokos.

A strandolásra, kirándulásra kiválóan alkalmas időjáráson túl az augusztus 20-i hosszú hétvégének is köszönhető, hogy megtelnek a szálláshelyek a következő napokban. A Balatonnál például alig-alig lehet már kiadó apartmant, magánszállást találni, leginkább az északi parti településeken magas a foglaltság aránya. Egy háztulajdonos a Pénzcentrum.hu-nak elmondta, hogy még húsvét előtt lefoglalták szálláshelyét az ünnepi hétvégére, több településen a legjobb helyek már a nyár elején elfogytak. A legtöbben péntek délután indulnak útnak, és egészen hétfő délutánig maradnak.
Valóban nehéz már szállást találni, nincs könnyű dolga annak, aki most tervezi a hétvégét – erősítette meg a Pénzcentrum.hu-nak Horváth Orsolya, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Az ügyvezető szerint azért nem teljesen esélytelen a helyzet, érdemes a legnagyobb szállodákban keresni, illetve néhány magán szálláshelyen is lehetnek még elvétve szabad szobák. Horváth Orsolya szerint a szezon a jövő héttel sem ér még véget, Hévízen legalábbis biztosan nem, ugyanis a fürdővárosban szeptemberrel kezdődik a kiemelt fontosságú kúraszezon.

A szállodákban sem egyszerűbb a helyzet: információink szerint a nagyobb hotelek szobái iránt is nagy az érdeklődés, több helyen ki lehetne tenni a “megtelt” táblát. Országszerte sok helyen speciális nyárbúcsúztató (3 éjszakás) ajánlattal készülnek, van, ahol a gyermekeket külön ünnepi foglalkozásokkal várják.

Több település ünnepi programmal készül, utcabálok, bor-és gasztronómiai fesztiválok színesítik a kínálatot.

Forrás:http://penzcentrum.hu


VI. Bor- és Csemegeszőlőfesztivál

Az Első Hazai Csemegeszőlő Társaság tagjai biztosítják a kóstolót Vonyarcvashegy egyik legnagyobb nyári rendezvényén, a Bor- és Csemegeszőlő Fesztiválon, amit az előttünk álló hosszú hétvégén rendeznek meg.

A négy napos program a kóstolók és a vásár mellett minden napra kulturális eseményeket is kínál. Pénteken 19 órától, a fesztivál ünnepélyes megnyitását követően a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar koncertjét, majd a Gála Társas Táncklub latin műsorát
láthatja a közönség. Éliás Jr. fél 9-től énekel a színpadon. Holnap este 7-től a Boka Színház a János Vitézt adja elő, 8 órakor a Mysteri Gang koncertezik. Vasárnap 19 órától  gyermekműsor, 20 órától Kállay Saunders András koncertje, majd 21 órától DJ Szunyog retro bulija a program. Augusztus 20-án 19 órakor kezdődik a Szent István napi megemlékezés. Ünnepi beszédet mond Tar Ferenc történész. Vonyarcvashegy Nagyközség Borát este 8-tól mutatják be, fél 9-től pedig Orosz Zoltán harmónikaművész lép fel. A vasárnapi retro buli kivételével esténként utcabált rendeznek, a VI. Bor- és Csemegeszőlő fesztiválon a Silver Band játszik.

Az immáron hatodik Bor- és Csemegeszőlő Fesztiválon minden nap játszóház, koncertek, előadások és táncbemutatók várják a Vonyarcvashegyen nyaralókat, a csemegeszőlő kóstoló és a konténeres szőlőoltvány vásár mellett pedig vasárnap estig folyamatosan a
környékbeli borászok kínálják nedűiket.

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!