40 ezren az Utazáson

Sikeres hétvégét zárt a 38. Utazás kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Az ország legnagyobb turisztikai eseményét február 26. és március 1. között csaknem 40 ezer látogató kereste fel.

A kiállítók tapasztalatai szerint idén a várakozáson felül nőtt a potenciális érdeklődők súlya. Ők azok az (egyéni és szakmai) látogatók, akik nem csupán általánosságban érdeklődnek egy-egy program vagy szolgáltatás iránt, hanem konkrét ajánlattal távoznak – áll a Hungexpo közleményében.

Bár az adatok feldolgozása még folyik, a kiállítás tükrözte a turisztikai trendeket: a látogatók többsége a hazai ajánlatokat kereste. (A KSH adatai szerint 2014-ben 5,4%-kal nőtt a hazai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma, amelyen belül a külföldi vendégek forgalma 2,7, a belföldieké 8,3%-kal emelkedett.)

Ezzel együtt sikeresnek értékelték az Utazást a külföldi kiállítók is. Többségük már most bejelentette: jövőre az ideinél nagyobb alapterületen kíván megjelenni a HUNGEXPO-n. „Figyelembe véve a nemzetközi, különösen az európai trendeket, az idei Utazás jó alapot jelentett a jövőbeni építkezéshez” – mondta a zárónapon Rafay János, az Utazás kiállítás igazgatója.

Nagy érdeklődés kísérte a kiállítás szakmai programjait. A 25-ös pavilonban, a kiállítás első napján rendezett konferenciák, előadások és fórumok részvevői egyöntetűen hasznosnak és a jövő évi tervezés szempontjából előremutatónak nevezték a programokat, köztük a Magyar Turizmus (MT) Zrt. Nyílt Napját, dr. Somogyi Zoltánnak, az UNWTO ügyvezető igazgatójának előadását a gasztroturizmus kínálta lehetőségekről és dr. Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár tájékoztatóját a hazai turizmus fejlesztésének lehetőségeiről.

Az MT Zrt. a kiállítás szakmai programjának keretében mutatta be 2015-2107-es marketing tervét. Az eseményen dr. Faragó Péter a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója kiemelte: Magyarország számára most először lehetséges, hogy turisztikai marketingtevékenységre uniós forrást szerezzen. Ezeknek a forrásoknak rendkívüli szerepe lehet Magyarország külföldi népszerűsítésében: a következő három évben ugyanis több mint 8 milliárd forint hívható le erre a célra. (Az eddigi éves tervezés helyett mostantól azért szükséges három évben gondolkodni, mert igazodni kell a 2014-2020-as európai uniós tervezési ciklushoz, a turisztikai marketingtevékenység céljára elérhető források minél hatékonyabb felhasználása érdekében.) Horváth Gergely az MT Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese a világ turisztikai piacán egyre fokozódó versenyhelyzet miatt különösen fontosnak nevezte a turisztikai ágazat szereplőivel való együttműködés erősítését.

„A Zrt. elsődleges feladata továbbra is Magyarország turisztikai kínálatának bemutatása, népszerűsítése külföldön és belföldön egyaránt, azzal a céllal, hogy erősítse a keresletet Magyarország mint úti cél iránt” – jelentette ki a vezérigazgató-helyettes.

A beszámolóban elhangzott az is, hogy az agrárium, a kiváló minőségű magyar agrártermékek kulcsszerepet játszhatnak a turizmus élénkítésében. Az MT Zrt. a kormánytól kapott felhatalmazás alapján 2012 óta közösségi agrármarketing és közösségi bormarketing feladatokat is ellát, a társaság szervezetén belül működő Agrármarketing Centrumon keresztül. A társaság elkötelezett amellett, hogy a nemzetgazdaság szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bíró, és szoros egymásra hatásban működő területek, az agrárium, az élelmiszeripari és a turisztikai ágazat marketingtevékenységét illetően is összehangoltan jelenjen meg a hazai és a világpiacon.

Jól sikerült a kiállítás két díszvendégeinek bemutatkozása. Székesfehérvár dekoratív, egyedi koncepció alapján épített standjánál a négy nap alatt több ezren megfordultak. Románia standján – köszönhetően a számos társkiállítónak is – átfogó képet kaphattak a látogatók az utazási lehetőségekről és az ország kínálta látványosságokról.

A kiállítás legnagyobb attrakciója az a hatalmas Magyarország térkép volt, amely egymillió LEGO® kockából készült. Az országban még nem épült ekkora LEGO-térkép. A 180 m2-es „alkotásra” felkerült az ország tíz jelentős látványossága: a Tihanyi Bencés Apátság, a Szent István Bazilika, a hortobágyi Kilenclyukú híd, a Debreceni Református Nagytemplom, a Pannonhalmi Apátság, a karcagi szélmalom, a pécsi Dzsámi, a fehérvári Országalma, a gyulai vár, valamint Tokaj jelképei a boros hordók és egy palack aszú – mind LEGO kockából.

Az érdeklődők nagy száma jelzi a kiállítás idei újdonságának, a Teszt&Go – Autók tesztközelben elnevezésű programnak a sikerét. Ezen 11 autómárka különböző modelljeit próbálhatták ki az érdeklődők, akik így pontos információkat szerezhettek a jövőben esetleg megvásárolni tervezett járművekről.

Az Utazással egy időben volt látható a HUNGEXPO-n az Afrika Expo és a Port.hu Bringaexpo is. Mindkét kiállítás igen sikeres volt.

A trópusi növényekkel dekorált, színes Afrika-területen az A Pavilon 101-es standján 15 afrikai ország és 25 kiállító mutatkozott be, 570 négyzetméteren.

A G pavilonban rendezett Bringaexpón idén csaknem 10 ezer négyzetméteren 70 kiállító és 120 kerékpáros márka 2015-ös újdonságait nézhették meg és próbálhatták ki a látogatók.

Rengetegen vették igénybe a Bringaexpo tesztpályáját az úgynevezett pumpa pályát. Különleges versenyzésre is lehetőségük volt a kiállításra kilátogatóknak: a Csepel színpadon egymás ellen tekerhettek a vállalkozó kedvűek – 500 méteres távokon.

Nagy sikert aratott az idei kiállítás nyereményjátéka. A látogatók többsége nem mulasztotta el a lehetőséget, hogy versenybe szálljon a mauritiusi álomutazásért. Eredményhirdetés március 10-én várható.

 

Forrás: turizmus.com

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!