A Lepke túra már a tavasz jele

A térségi Forrásvíz Természetbarát Egyesület, a Keszthelyi Asbóth Sándor Szakképző Iskola és Kollégium ISK, valamint a Zala Megyei TBSZ szervezésében 27. alkalommal került megrendezésre a Keszthelyi-hegység területén a „Lepke” teljesítménytúra.

Az indulók 15,25 és 40 km-es távokból válogathattak, melyek teljesítését emléklap és kitűző bizonyítja.

– Reggel óta folyamatosan érkeznek a túrázók – mondta Gálné Németh Ildikó, a Forrásvíz Természetbarát Egyesület elnöke, a túra indulási- és beérkezési pontján, a vonyarcvashegyi vasútállomás épületében. Még a szeles idő sem tartotta vissza azt a körülbelül 350 sportembert, akik szintidőre teljesítik a távokat. Egyesületünk harmadik éve vesz részt a nagy múltra visszatekintő rendezvény szervezésében, melynek népszerűségét mutatja, hogy Veszprém, Somogy és Vas megyei túrázók is szép számmal regisztráltak az induláskor. A résztvevők többnyire csoportosan teljesítik a vállalt távot, jönnek családok, baráti társaságok, sportegyesületek tagjai is.

A Keszthelyi-hegység szépségét láttató túra nevét útvonalának lepkéhez hasonló alakjáról kapta, és a táv megtétele során a résztvevők olyan népszerű pontokon haladnak át, mint a Berzsenyi-kilátó, a Szent Miklós-forrás vagy a Büdöskúti pihenőhely.

 

Wagner Tamás barátjával, Kiss Marcellal Győrből érkezett, és első alkalommal vett részt a túrán (mindjárt a 40 km teljesítését vállalva). A büdőskúti ellenőrzőpontnál Divinyi Dániel és Divinyi Balázs nyomta rá lapjára a teljesített táv bizonyítására szolgáló pecsétet.

 

Forrás: Zalai Hírlap

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!