A rejtvényfejtők napján

Már 10 éve, hogy először megszervezték a Magyar Rejtvényfejtők Napját. E naphoz kapcsolódóan rejtvényfejtő versenyeket rendeztünk Vonyarcvashegyen, a Művelődési Ház és Könyvtár szervezésében gyerekeknek és felnőtteknek.

A versenyfeladatokat úgy állítottuk össze, hogy a verseny során a kevésbé ismert rejtvénytípusokkal is megismerkedhessenek a résztvevők. Azért volt ez fontos, mert a rejtvényfejtés nemcsak agytorna, hanem az ismeretszerzés egy izgalmas formája is.

A diákokat a helyi általános iskola nyolcadik osztályosai képviselték, ők háromfős csapatokban vetélkedtek egy rendhagyó irodalomóra keretében. Kósa Tamás pedagógus elmondta, hogy gyakran használja ő maga is a rejtvényes ismeretátadást.

f

A felnőtteknek meghirdetett vetélkedőre heten jöttek el a művelődési házba, bár az előzetes jelentkezők száma ennél magasabb volt. Az egyéni versenyben mindenki remekül teljesített, így nagyon szoros eredmény döntötte el a helyezéseket. Annyira jó hangulatú volt a program, hogy a résztvevők helyben meg is alakították a rejtvényfejtő klubot, ahova majd várják e hasznos időtöltés kedvelőit.

Forrás: Illésné Major Julianna

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!