Vajdasági diákok táboroztak Vonyarcvashegyen

A vajdasági Erzsébetlak (Belo Blato) diákjai táboroztak Vonyarcvashegyen. A két településen élő gyerekek rendszeresen ellátogatnak egymáshoz. E több mint egy évtizedes cserekapcsolat erősödött meg annyira, hogy néhány év múlva már testvértelepüléssé vált a két település.

A vonyarcvashegyi Művelődési Ház és Könyvtár „Határokon átívelő kulturális híd” projektje keretében évente szerveznek cseretáborozást a vajdasági Erzsébetlak (Belo Blato) településsel, az ottani Petőfi Sándor Művelődési Egyesülettel karöltve. Pozsár Halász Éva tanárnő, az egyesület elnöke elmondta, hogy a résztvevők többségében gyermekek, illetve magyar nemzetiségűek, mert a magyar nyelv gyakorlása, az identitás erősítése is céljuk.

Ám mivel Erzsébetlak több nemzetiségű település, ez az érkező csoportokon is érzékelhető. Mint Illésné Major Juliannától, a kulturális híd projekt ötletgazdájától, szervezőjétől megtudtuk: a vonyarcvashegyiek már 11. alkalommal fogadták vajdasági vendégeiket.

– Ez a cseretáborozás a kölcsönösség és a barátság elvén alapul, kapcsolatunk kezdettől fogva gazdag tartalommal teli. Lényegében ez alapozta meg, hogy Erzsébetlak és Vonyarcvashegy testvértelepülések lettek. A mi gyerekeink június végén jártak a Vajdaságban, programgazdag ottlétük része volt egy kirándulás is Belgrádba. A táborok bonyolításában vonyarci részről a kezdetektől fogva három pedagógus vállal oroszlánrészt, Illés Tamás, Kósáné Szakony Ágnes és Kósa Tamás. Ilyen önzetlen segítők nélkül csak az ötlet szintjén maradna minden jó gondolat. Ám velük élménnyé válhatott sok-sok ember számára – foglalta össze Illésné Major Julianna.

Az itt vendégeskedő testvértelepülési csoport tagjai ismerkedtek a térséggel: jártak a szigligeti várban, a keszthelyi kastélyban, játékos felfedezőtúrákat tettek Vonyarcvashegyen, melyeken megnézhették a nevezetességeket. A gyerekeknek a könyvtárban mesefoglalkozást is tartottak, s kicsiknek-nagyoknak nagy élmény volt a strandolás is.

Keszey Ágnes

forrás:zaol.hu, civilforum.hu

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!