Vonyarcvashegy szezonra készülve

Örvendetes, hogy Vonyarcvashegy állandó lakosainak száma folyamatosan emelkedik. A fiatalok, mivel elégedettek az óvoda, iskola működési körülményeivel, a fenntartás nívójával, egyre nagyobb számban döntenek arról, hogy itt telepednek le. A községben 429 nyilvántartott szálláshely, három szálloda, hat panzió egy kemping is várja a vendégeket. A tavalyi közel 71 ezer vendégéjszaka számot idén 80 ezerre szeretnénk föltornászni. A kedvezőtlen időjárásra tekintettel az elmúlt évben mutatkozott némi strandbevétel-elmaradásunk, de az idén már bruttó 65 millió forint strandbevételt szeretnénk elérni – osztotta meg terveit és örömeit Péter Károly polgármester, akit elöljáróban a szezoni felkészülésről faggattunk.

A település költségvetésén belül úgy a programokra, mint a strand méltó felkészítésére jelentős összegeket különítettünk el. Még szezon előtt szeretnénk elérni a horgászturizmus fellendítését. A strand felkészítését, a település közterületeinek rendezését is folyamatosan végezzük. A VIII. Hercegi Mandulás Napok április középső hétvégéjén tartott programjában, a rügyekkel teli Mandulás Tündérkertben az óvodásaink szerepeltek, volt festménykiállítás, mandulafa-szalagozás, népi táncház, gyermekprogram, kézműves családi játszóház, Mandulás napi iskolai zenekari koncert, valamint mandulás sütemények kóstoltatása. A tavalyi szezon kezdetére felújított rendezvénytér további csinosításán is dolgozunk. Az apróbb hibák kijavítása, a rendezvénypark rendbe tétele, a sátor alatti csapadékvíz elvezetése, a térkövezés azért ad még feladatot. A játszótereink az évek folyamán elhasználódtak, ezért a képviselő-testület egy új játszótér megépítésére adta áldását a strand nyugati, lídós részén. Itt az újrahomokozást egy szezon alatt kétszer is elvégezzük. Strandi újdonságot és új élményt kínál majd egy 80 négyzetméteres játszósziget, ami vízi vidámparkként is sok örömet nyújt majd a fiataloknak és az idősebbeknek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Több büfét és vendéglátóhelyet is színvonalasan megújítanak majd a vállalkozók. Az aktív sportélet szempontjából nevet szerzett község új sporthálókat is vásárolt és friss sporthomok kerül a röplabdapálya területére. A focipálya irányába történő strandbővítés tervezése jó ütemben halad. A 3-as jelű strandpénztár mellett kerékpáros pihenő pontot létesítünk árnyékolt, esővédett biciklitárolóval. Az Iskola utca végétől a vitorláskikötő mellett készülne egy kerékpársáv, mely a 3-as pénztár után csatlakozna a balatoni bringakörúthoz. Parkrendezést és növénytelepítést is végrehajtunk e helyen.

Idén még a megszokott rendben történik a virágosítás és a zöldfelületek ápolása, de jövőre azt szeretnénk, hogy profi kertészeti szakmérnök kezébe kerüljön a virágágyak megtervezése, a zöld köztéri növények alakítása. Temérdek nyári programmal, fesztivállal készülünk. A május elsejei piknikkel kezdve, a Nyitott Balaton rendezvényein át a túraprogramokig: a fafaragó művészteleptől kezdve, az erős emberek versenyén át a nemzetközi strandkézilabda tornáig, illetve a II. Orbán-napi borünnepig már tele van a májusi rendezvénynaptár is.

Mi újság a Vonyarc Marina háza táján?

Majdnem száz vitorlás és jacht befogadására alkalmas, felerészt pályázati forrásokból megvalósítani kívánt kikötő létesül hamarosan Vonyarcvashegyen. A fejlesztés lehetséges irányát megadva, a település rendezési tervében és partnerhabilitációs tervében is egy belső kikötő szerepelt az ominózus területen. A tó medréből nem történik területrész-lefoglalás, hanem inkább bővítik a tómedret. A parti zagytéren belső medencés kikötő, klubház létesül a hozzá tartozó létesítmények kialakításával. A hosszú távú tervekben strand kialakítása és faházak létesítése is szerepel, de ezekhez a feltételek és a rendezési terv nem ad lehetőséget. A beruházó Leventúra Kft. egy kiemelt bringapontot is létrehoz, szervizzel.

A korábban Balatongyörökre tervezett kishajókikötő megvalósulását az önkormányzat támogatja, mert várhatóan jelentős mértékben bővíti az ide látogatók számát és az itt tartózkodók körét. Az önkormányzat és a kivitelező jó kapcsolatot ápol egymással, segítjük egymás munkáját. Az építési munkálatok március elején indultak és június végével már szeretnénk felavatni a Vonyarc Marinát, mely nyitott lesz a helyiek és az ide látogató nem vitorlázó vendégek előtt is. A meder és a stég bizonyosan kész lesz a szezon kezdetére, de a parti sáv teljes rendezése várhatóan csak ősszel történik majd meg. A kiemelt üdülőtelepülésen június végétől nagy zajjal, porral járó beruházási munkákat s kikötőépítők sem végezhetnek.

Milyen egyéb településmodernizációt hajtanak végre?

Az előző években elkezdett energetikai beruházások folytatásaként július végéig egy napelemes rendszer kerül a Nyitnikék Óvoda tetejére. Az udvart is szeretnénk rendezettebbé tenni. Nem akarjuk, hogy a kicsik ki legyenek téve az időjárás viszontagságainak, ezért egy 80 négyzetméteres területet kívánunk eső-és napvédetté tenni. A megújuló energiaforrások még intenzívebb felhasználást szeretnénk elérni az általunk fenntartott intézményekben. A testület jóváhagyta a közvilágítás teljes, nyári korszerűsítését. A belterületi utakon, ami nem minősül főútnak és nem a közútkezelő kezelésében van, új ledes fényforrások fognak világítani.

Az Eötvös Károly Iskolának eddig a községünk és Balatongyörök volt a működtetője, de ezt a feladatot – további támogatást nyújtva – átadnánk a KLIK-nek. Nem hátrálunk ki teljesen az iskola működtetéséhez kötődő feladatok mögül. Az önkormányzat félretett egy nagyobb összeget az intézmény további működtetésére és modernizálására. A civil szervezeteinkkel közös pályázati sikereknek is örülhetünk. A sportegyesületi TAO-s pályázat segítségével várhatóan műanyag burkolatúra cseréljük a kézilabdapálya aszfaltfelületét. Egy műfüves nagy futballpálya is tervben van majd a jelenlegi zagytéren. A több mint húsz éve alakult, Kiss Tamás karnagy irányításával működő Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar és a velük együtt fellépő mazsorett csoport egy több települést érintő, négynapos, nemzetközi fúvóstalálkozó helybeni megszervezésére készül, ha a beadott pályázat sikeres elbírálás alá esik. Külföldről és a testvértelepülésekről is hívunk vendégeket, akik fellépnek több környékbeli településen is.

A Szent Mihály-dombi kápolna külső festését és május közepéig történő rendbe tételét segíti egy Nemzet Kulturális Alaptól elnyert pályázat. Megkezdődött az úthibák aszfaltozása, a kátyúk kijavítása. A kormánytól 44 millió forint állami támogatást várunk, mivel önkormányzatunk adósságkonszolidáció nélkül működött. Az összeget a belső úthálózat javítására, járdaépítésre, csapadékvíz-elvezetésre és újabb sétányok kialakítására szeretnénk fordítani. A Petőfi utca és a Kossuth utca járdaburkolatát is, részben a főidény előtt, részben a szezon után kívánjuk korszerűsíteni.

 

Forrás: Hévíz-Keszthely és Vidéke

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!