Vonyarcvashegy vágya vonzónak maradni

Az idei szezonra bizony nem a folyamatos napsütés volt a jellemző, hanem inkább a csapadékos időjárás. Az elégedettségünk a nyári főidénnyel nem volt teljesen felhőtlen, mert a tavalyi esztendő eredményeit nem sikerült elérni a bevételek tekintetében. Mindazonáltal panaszkodásra sincsen okunk, mivel a strandi bevételeink harminc százalékkal meghaladták a tervezett előirányzatot – összegzett Péter Károly, Vonyarcvashegy polgármestere, akitől elöljáróban arról érdeklődtünk, hogy mi mindenre lehetnek büszkék.

– Szerencsére sok-sok mindenre! Az egyre kedveltebb, közel 2400 lakosú üdülőfalu képes volt megőrizni, és megerősíteni turisztikai pozícióit, ami nagy eredmény ebben az öldöklő konkurenciaharcban. Július elején Alsóörsön átadták a Kék Hullám Zászlókat, amellyel idén harminchat strandot tüntettek ki: a legtöbb pontot a háromcsillagos Vonyarcvashegyi Lidó strand kapta, ami innentől fogva már nem csupán a Balaton legsportosabb strandja címmel büszkélkedhet. A Balatont választotta témául az idén 25 éves vonyarcvashegyi művésztelep közössége. A széles nemzetközi részvételt a hazaiak mellett szerb, angol, indiai, török, osztrák és német alkotók jelentették. A képekkel együtt Vonyarcvashegy híre eljutott a világba, de maguk az alkotók előtt is szélesedett a bemutatkozási lehetőség.

A Zala Megyei Közgyűlés nemrégiben ünnepi ülést tartott, melyen átadásra kerültek a 2016. évi megyei díjak és kitüntetések. Ezen az ünnepségen Zala György Díjat vehetett át: Illésné Major Julianna festőművész, a helyi művelődési ház vezetője. Vollein Ferenc fiatal magyar helybéli képzőművész Szent Márton-képet ajándékozott nemrégiben Ferenc pápának. Az ifjú magyar festőművész egy általános kihallgatáson személyesen adhatta át festményét és „Tündérország” című albumát a Szentatyának. A közelmúltban dr. Túrós Andás, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke kitüntette és pénzjutalomban részesítette a helyi polgárőr egyesületet a kiemelkedő színvonalon végzett feladatellátásáért.

– Milyen pályázatokkal segítik a község modernizálását?

-Rengeteg beadott és elbírálás alatt lévő pályázatot nyújtottunk be. A strand többcélú, többlépcsős fejlesztésében gondolkodunk. Zárható strandi kerékpártárolót kívánunk építeni, hogy a „kerékpáros strand” minősítés is a miénk lehessen. A Balatoni Halgazdálkodási Zrt.-vel és az Aranyhíd Horgászegyesülettel közösen kívánjuk a pecás turizmus lehetőségeit tovább bővíteni. A Szent Mihály-domb aljába illemhely kerül, a kápolna egy orgonával gazdagodhat. A szakemberekkel, szakhatóságokkal partneri együttműködésben kérünk véleményt minden nagyobb horderejű döntés előtt. Jövő év elejére új alapokra helyezve átdolgozzuk a Helyi Építési Szabályzatunkat.

A kapott konszolidációs forrásainkat a regionális vízművel együttműködve az Arany János utca felújítására fordítjuk. Lesz ivóvízhálózat-csere, majd megkezdődik a burkolatok megújítását magában foglaló utcarekonstrukció. A vashegyi és vonyarci részeken folytatjuk a járdahálózat bővítését, javítását. A csapadékvíz-elvezető hálózat rendszerét a Helikon és a Rákóczi utcákban próbáljuk újjá varázsolni.

Öröm és valódi előrelépés, hogy a közútkezelő társaság jövőre megkezdi a 71-es főközlekedési út megújítását. A belső települési úthálózat rendbetételét is pályázatok segítségével szeretnénk elérni. A polgármesteri hivatal épületét is szebbé szeretnénk tenni. Külső-belső átalakítás, fűtésrekonstrukció, hőszigetelés, héjazat- és nyílászárócsere is tervben van.

Turisztikai és TDM-pályázatok mellett kezdeményeztük az ’56-os emlékpark kialakítását, illetve az I. világháborús hősök előtt tisztelgő emlékmű felújítását. Sportcélú és TAO-pályázataink is kedvező elbírálásban reménykednek. A kézilabda-munkacsarnok kiépítése is nagy feladat. A strandi pályák megújítása, a TRX-eszközök beszerzése, valamint a teqball mint futballalapú új sporteszköz megvásárlása is azt a célt szolgálja, hogy jövőre ismét elnyerjük a „Balaton legsportosabb strandja” kitüntető címet.

A kézilabda utánpótláscsapat és a labdarúgók támogatására is számítunk. Termelői piacot hoznánk létre. Folyamatban van a közvilágítás rendszerének korszerűsítése a LED-es rendszerek kiépítésével. A szociális ebéd kiszállításához egy kisbuszt szeretnénk beállítani. Az óvoda tetőtér beépítése elkészült, itt a személyzeti öltözőt, zuhanyzót és a vezetői szobát jelentettük készre. Önerő felhasználásával folyamatban van az Agyagos utca végén, az erdősáv alatt az új köztemető kialakítása.

– Milyen programok lesznek az utószezonban?

– A Balaton környéke, községünket is beleszámítva az őszi időszakban sem csendesül el, az évszak utolsó pillanatait még bearanyozhatja egy nosztalgikus kiruccanás a magyar tengerhez. Ezt előmozdítandó szervezünk olyan programokat, amiért messzebbről is érdemes hozzánk leruccanni.

A Nyitnikék Óvoda megtartotta hagyományos Márton-napi családi lámpás felvonulását. A minap szülők és gyerekek részvételével gyülekeztünk az óvoda kertjében, a lámpások meggyújtása és az Áldás Együttes zenés köszöntője után, a főutcán elsétáltunk a Művelődési Házig, ahol a zenekar játékra és táncházra invitált mindenkit.

30620291590_20d02b7a97_z

A Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület Disznótorost és Kolbásztöltő versenyt szervez, melyen finom falatokkal elevenítjük fel a régi falusi disznóvágások kiváló hangulatát. November derekáig már csaknem negyedszáz jelentkező csapat regisztrált helyből és szerte az országból.

Az advent időszakában a karácsonyra készülés meghittségét, az egymásra utalt települések összefogását az fokozza, hogy Vállus, Balatongyörök, Vonyarcvashegy és Gyenesdiás képviseletében az ünnepi vasárnapokon jelen lévő polgármester társaimmal a közös vándorkoszorún mindannyian meggyújtunk egy-egy gyertyát.

Nemes Norbert

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!