Hírek

Indul a nagy balatoni strandfejlesztés

Idén 1,860 milliárd forintos vissza nem térítendő fejlesztési támogatásra pályázhat 44 balatoni település 48 fizetős strandja, illetve a szabadstrandok – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtökön az MTI-vel.

A fejlesztési lehetőségekről január 31-én egyeztettek a települések polgármesterei és a turisztikai ügynökség Siófokon, a fejlesztések első eredményei júliusra várhatók.

strand.kicsi

A Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térség, 2020-ig összesen 365,4 milliárd forint uniós és hazai forrásban részesülhet, hogy minél több családbarát, minőségi szolgáltatás létesüljön. A Magyar Turisztikai Ügynökség olyan beruházásokat támogat, amelyek a strandok bevételeinek növekedését is eredményezik.

A pályázatra a 100 százalékos önkormányzati tulajdonban levő, fizetős strandok jelentkezhetnek, illetve a csak szabadstranddal rendelkező települések.

Az ügynökség nemcsak pályáztat, az elképzelések megvalósításához szakmai támogatást is nyújt. A pályázat kiírása március közepén várható, a támogatás az építkezés finanszírozására és eszközbeszerzésre használható fel.

Forrás: hirado.hu


Nyarat idéző tömeg a strandon

Január utolsó két hétvégéje tökéletes alkalom volt mindazok számára, akik a Balaton adta korcsolyázási lehetőséget nem akarták kihagyni. Mindkét hétvégére készült a Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület programokkal – gondoltak kicsikre-nagyokra. Az időjárási viszonyokat kihasználva megrendezték két alkalommal a Jégszobrász Művésztelepet is, Major Lajos vezetésével.
Készültek különféle alkotások, melyeket mindenki saját elképzelése szerint, szabadon faragott. Megtalálható volt házörző kutya, két balatoni hal: harcsa és csuka, továbbá készült főnix is. A korábban kifaragott jégszobrokat kiállították a Lido Strandon, ahol bárki megtekinthette őket.

image

A befagyott tavat korcsolyázók lepték el, a hideg idő ellenére közel annyian voltak a vonyarcvashegyi Lido Strandon, mint a meleg nyári napokon. A Vonyarcvashegyi Vízisport Egyesület szervezésében ügyességi játékok várták az érdeklődőket, többek között jégkorong, szlalomverseny, valamint megrendezésre került a Limbó verseny is.

A Település Üzemeltetési Csoport munkatársai láncfűrésszel körbevágták a 22-23 cm vastagságú jeget, melynek szélére egy csónakmotort erősítettek, ami a körhintát hajtotta. A jégkörhinta 24 m átmérőjű volt, mely mindenki tetszését elnyerte.
A jég olyan attrakcióvá válhatna idővel, mely a Balatonhoz hozza a vendégeket.


Vonyarcvashegyi Jégrandi – III. Jégszobrász Művésztelep

Ezen a télen az elmúlt évekhez képest már január elején-közepén kialakult a megfelelő vastagságú jég a Balaton több pontján. Kijelölt pályát először január 13-án nyitott a vonyarcvashegyi Lido Strand.

Az időjárás viszontagságai miatt, a 14-15.-re tervezett Vonyarcvashegyi Jégrandi elmaradt, azonban a szervező Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület újra meghirdette a rendezvényt január 20-22. között. Az időjárás kegyes volt szervezőkhöz, mert jó hangulatban sikerült megtartani az eseményt.
Az előrejelzések szerint a hideg idő továbbra is tartja magát, így újabb Jégrandinak ad otthont a Balaton január 27-29. között.

A Jégrandi keretein belül 2. alkalommal szervezték meg a Jégszobrász Művésztelepet is, ahol szebbnél-szebb jégből faragott csodákat nézhettek meg az érdeklődők 21-én, szombaton 13 órától. A szervezők gondoltak a játékos kedvű gyerekekre és felnőttekre is, hiszen 14 órától ügyességi vetélkedőkkel várták a résztvevőket.

Jégszobrokból most hétvégén sem lesz hiány, hiszen megrendezésre kerül a 3. Jégszobrász Művésztelep, ahol ismét gyönyörű alkotásokkal készülnek a szervezők 13 órától. Ügyességi játékok is lesznek 14 órától, majd 15 órától a nagy vonyarcvashegyi Limbó verseny veszi kezdetét. Közben a bátrabbak kipróbálhatják a jégből készített körhintát is.
Ezen a hétvégén már korcsolya kölcsönzési lehetőséggel várunk mindenkit!

A szervezők nem feledkeztek meg azokról sem, akik nem élnek a jég adta lehetőségekkel, hiszen őket forralt bor, meleg tea, langalló várja a strandon mindhárom nap.

Plakát letölthető itt!

További információ:
Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület
8314 Vonyarcvashegy, Kossuth Lajos utca 42.
Tel.: 83/348-253, 30/380-6690
Email: info@vonyarcvashegy.hu


Nemzeti gyásznap

Nemzeti gyásznap (1)-p1


Felhívás – Csónakkikötő

Tisztelettel kérjük a „jégimádókat”, hogy a vonyarcvashegyi csónakkikötő jegét ne vegyék igénybe, mert sajnos a tereptárgyak védelme érdekében kénytelenek leszünk a jeget feltörni, ugyanis  melegedés alkalmával a  jég rombolást végez – volt erre sajnos itt példa-ami  az önkormányzatnak és az egyesületnek 3,4 millió Ft-jába került.

Kérjük megértésüket, főleg az emberi élet védelme érdekében!

Simon Ferenc
elnök


Hollósi László Emlékverseny eredményei

Hollósi László Emlékverseny-p1


Tél a hegyen

Szent Mihály madáretetés 037

Szikrázó napsütésben tündököl a Szent Mihály- domb tetején a kápolna. Sokan sütkéreznek a padokon.

No, nem fürdőruhában, hisz -4 C° van, és hetek óta fagypont alatt a hőmérséklet.

Meleg sapkák, kesztyűk, kabátok védik az ide zarándoklókat, mert a lelkeket gyógyító mágikus erő most is hat.

De mi védi a hegy tollas lakóit ebben a zimankóban?! Nem kell félniük?!

Szorgalmas kezek odúkat készítettek és raktak a magasba, etetőket helyeztek az ágak sűrűjébe. Évek óta várják a finom falatok a cinkéket, rigókat, tengeliceket, zöldikéket, vörösbegyeket, ökörszemeket, meg a többi éhes vándort.

Kell ez a kis segítség, hogy tavasztól ismét madárfüttytől zengjen a hegy!

Köszönet érte mindenkinek, aki tesz érte.

Szent Mihály- hegy Védő és Vendégváró Egyesület


Jogalanyi státuszt a Balatonnak!

A Balatoni Kör kezdeményezi, hogy ismerjék el a Balaton jogalanyi státuszát, amely kiemeltebb közjogi tiszteletet, figyelmet és védelmet jelenthet a tó ökoszisztémájának – közölte Kardos Gábor, a szervezet szóvivője.

A Balatoni Kör – Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó javaslatára – a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 alkalmából fordult levélben azzal a kéréssel a magyar kormányhoz és az Alkotmánybírósághoz, hogy az erre megfelelő közjogi formában ismerjék el a Balaton önálló jogalanyi státuszát. Erre az új-zélandi Urewera nemzeti park teremtett precedenst, mely a nyugati jogrendben az első eset volt egy ökoszisztéma elismerésére jogalanyként. A kezdeményezők szerint már ebbe az irányba tett lépésnek számított a hazai jogalkotásban az önálló Balaton-törvény megszületése. Szemléletváltást és nagyobb védelmet hozhat, ha a Balaton többet jelent egy használati dolognál, és egy élő ökoszisztémaként tekinthetünk rá mint önálló jogalanyra, amire Európában először kerülne sor – hangsúlyozta a civil szervezet szóvivője.

Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke kifejtette, a Balaton-régió hiába természeti-gazdasági egység, közigazgatásilag három régióhoz és három megyéhez tartozik a mai napig. Ezért tartják fontosnak, hogy élve a nyugati precedens által teremtett új lehetőséggel, jogi értelemben is megfogalmazódjon a Balaton térségének egysége, törvényi felhatalmazást adva egyebek közt az egységes természetvédelem, turizmus és gazdaság szervezéséhez, és erősítve a térségben élők identitástudatát.

Szőcs Géza hangsúlyozta, hogy a jogalanyi státusz elismerése szimbolikus üzenet lenne, az élő ökoszisztéma megbecsülését és hatékonyabb védelmét jelentené. A státusz elnyerése egyebek mellett azt jelentené, hogy a Balaton ellen elkövetett “agresszió”, például a szennyezés, szigorúbb megítélés alá eshet és súlyosabb büntetést vonhat maga után. A tó érdekeit pedig a “gyámja”, egy grémium képviselné. A Balatoni Kör kezdeményezése arra is vonatkozik, hogy a jogalkotó állapítsa meg a megfelelő közjogi formulát a Balaton jogalannyá válásához – tette hozzá a miniszterelnöki főtanácsadó.

Forrás: turizmusonline.hu


Ha Nyár, ha Tél, Vonyarcvashegy!

Vonyarcvashegy a nyári turisztikai szezonban gazdag programkínálattal. A strandok versenyében a legmagasabb pontszámot elért Lido Strandjával és színvonalas szolgáltatásokkal várta vendégeit, s szolgálta ki a település lakosságát is.

Ám a nyár elmúltával nem állt meg az élet a településen, az ősz számtalan színes kulturális programot biztosított az érdeklődőknek. A helyi törekvések egyike a hagyományőrzés, ennek keretében három hétvége a helyi kápolnák búcsújához kapcsolódó rendezvényekkel telt. Emellett októberi nemzeti ünnepeinket is a lelkeket megérintő megemlékezéssel ünnepelték, az óvoda szervezésében pedig a Márton-napi hagyományok kerültek felelevenítésre.

Vonyarcvashegy önkormányzata minden esztendőben az október 23-i ünnepség keretében jutalmazza a településért sokat dolgozó embereket, közösségeket. Az idei évben DíjazottakÖnkormányzati díjban részesült Csillag Vincéné óvónő és Szi-Benedek Tiborné dajka. A civil közösségek közül Vonyarcvashegyért Emlékérmet vehetett át a Nyugdíjkorúak Klubja, akik az idei évben ünneplik a klub megalapításának 25. évfordulóját. E kerek évforduló kapcsán új vezetője is lett a közösségnek Simon László személyében.

A következetes és célratörő döntések, a jó vezetői munka és hozzá a szorgos munkáskezek hoztak kitüntetést Vonyarcvashegy településnek is. A Virágos Magyarországért elnevezésű versenyben Vonyarcvashegy önkormányzata az „Év Település” kitüntető címet kapta a versenyben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Mindezért elismerés illeti Péter Károly polgármestert, a képviselő-testületet, a Település-üzemeletetési Csoport vezetőjét, Major Lajost, valamint dolgos munkatársait, akik emellett a település rendezvényeinek technikai megvalósításában is oroszlánrészt vállalnak.

A helyi civil szervezetek közül a Balogh Rudolf egyesületi elnök által vezetett Vonyarcvashegy Polgárőr Egyesület munkáját értékelték magas színvonalúnak, s az egyesület az Országos Polgárőr Egyesület elnökétől a Balaton közbiztonsága érdekében végzett tevékenysége elismeréséül elnöki dicséretben és jutalomban részesült.

Kimagasló tevékenységük elismerésével magánszemélyeknek is sikerült Vonyarcvashegy hírnevét öregbíteni. A Zala Megye Közgyűlés által idén alapított Zala György-díjat a közgyűlés első alkalommal Illésné Major Juliannának ítélte oda, a képzőművészet terén nyújtott munkásságáért. A kitüntetést dr. Navracsics Tibortól, az EU kultúráért is felelős biztosától és dr. Pál Attila közgyűlési elnöktől vehette át a művész.

A festészet terén ugyancsak Vonyarcvashegy jó hírét vitte Rómába, személyesen I. Ferenc pápának Vollein Ferenc ifjú festőművész, kinek festménye a vatikáni művészeti gyűjteménybe került, elsőként a kortárs magyar művészek közül.

A művészet támogatása önkormányzati szinten is nagyon jelentős. Ennek köszönhetően a Művelődési Ház és Könyvtár bekapcsolódhatott egy nemzetközi művészeti békeprojektbe, melynek keretében ötven országban rendeznek kiállítást a világbékéért december 16-tól. Hazánkat Vonyarcvashegy képviseli. A helyi alkotók közül a két fenti festő mellett Simon Magda és F. Szemes Mari festménye is bekerülhetett a kiállítás anyagába.

Miként mozgalmas volt az élet Vonyarcvashegyen az ősz folyamán, úgy a tél is bővelkedik programokban, eseményekben. Immáron országos hírnévre tett szert a hagyományos vonyarcvashegyi disznótoros és kolbásztöltő verseny, melynek sikerét bizonyítja a látogatók és résztvevők nagy száma. A szervező a helyi turisztikai egyesület, Zsinkó Lajos társelnök aktív részvételével, Fodor Márk társelnökkel, Horváth Tamás titkárral és az elnökség tevékeny tagjaival.

Az adventi időszak is gazdag programkínálattal várja a helyi lakosokat és az idelátogatókat egyaránt. Az első három adventi vasárnapon a művelődési házban lesz műsorokkal gazdagított gyertyagyújtás, a negyedik vasárnapon pedig a Szent Mihály-dombon. Péter Károly polgármester kezdeményezésére egy nagy, közös, a települések közötti barátságot is szimbolizáló advent koszorút készítenek immár évek óta, melynek gyertyáit vasárnaponként más-más helyszínen gyújtják meg. Az első gyertyát Vállus, a másodikat Balatongyörök, a harmadikat Gyenesdiás, a negyediket pedig Vonyarcvashegy gyújtja.

Az ünnepvárás hangulatában kíván Vonyarcvashegy mindenkinek áldott, békés karácsonyt, s egészségben, sikerekben gazdag új esztendőt!

Forrás: Balatoni Krónika


Vonyarcvashegy vágya vonzónak maradni

Az idei szezonra bizony nem a folyamatos napsütés volt a jellemző, hanem inkább a csapadékos időjárás. Az elégedettségünk a nyári főidénnyel nem volt teljesen felhőtlen, mert a tavalyi esztendő eredményeit nem sikerült elérni a bevételek tekintetében. Mindazonáltal panaszkodásra sincsen okunk, mivel a strandi bevételeink harminc százalékkal meghaladták a tervezett előirányzatot – összegzett Péter Károly, Vonyarcvashegy polgármestere, akitől elöljáróban arról érdeklődtünk, hogy mi mindenre lehetnek büszkék.

– Szerencsére sok-sok mindenre! Az egyre kedveltebb, közel 2400 lakosú üdülőfalu képes volt megőrizni, és megerősíteni turisztikai pozícióit, ami nagy eredmény ebben az öldöklő konkurenciaharcban. Július elején Alsóörsön átadták a Kék Hullám Zászlókat, amellyel idén harminchat strandot tüntettek ki: a legtöbb pontot a háromcsillagos Vonyarcvashegyi Lidó strand kapta, ami innentől fogva már nem csupán a Balaton legsportosabb strandja címmel büszkélkedhet. A Balatont választotta témául az idén 25 éves vonyarcvashegyi művésztelep közössége. A széles nemzetközi részvételt a hazaiak mellett szerb, angol, indiai, török, osztrák és német alkotók jelentették. A képekkel együtt Vonyarcvashegy híre eljutott a világba, de maguk az alkotók előtt is szélesedett a bemutatkozási lehetőség.

A Zala Megyei Közgyűlés nemrégiben ünnepi ülést tartott, melyen átadásra kerültek a 2016. évi megyei díjak és kitüntetések. Ezen az ünnepségen Zala György Díjat vehetett át: Illésné Major Julianna festőművész, a helyi művelődési ház vezetője. Vollein Ferenc fiatal magyar helybéli képzőművész Szent Márton-képet ajándékozott nemrégiben Ferenc pápának. Az ifjú magyar festőművész egy általános kihallgatáson személyesen adhatta át festményét és „Tündérország” című albumát a Szentatyának. A közelmúltban dr. Túrós Andás, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke kitüntette és pénzjutalomban részesítette a helyi polgárőr egyesületet a kiemelkedő színvonalon végzett feladatellátásáért.

– Milyen pályázatokkal segítik a község modernizálását?

-Rengeteg beadott és elbírálás alatt lévő pályázatot nyújtottunk be. A strand többcélú, többlépcsős fejlesztésében gondolkodunk. Zárható strandi kerékpártárolót kívánunk építeni, hogy a „kerékpáros strand” minősítés is a miénk lehessen. A Balatoni Halgazdálkodási Zrt.-vel és az Aranyhíd Horgászegyesülettel közösen kívánjuk a pecás turizmus lehetőségeit tovább bővíteni. A Szent Mihály-domb aljába illemhely kerül, a kápolna egy orgonával gazdagodhat. A szakemberekkel, szakhatóságokkal partneri együttműködésben kérünk véleményt minden nagyobb horderejű döntés előtt. Jövő év elejére új alapokra helyezve átdolgozzuk a Helyi Építési Szabályzatunkat.

A kapott konszolidációs forrásainkat a regionális vízművel együttműködve az Arany János utca felújítására fordítjuk. Lesz ivóvízhálózat-csere, majd megkezdődik a burkolatok megújítását magában foglaló utcarekonstrukció. A vashegyi és vonyarci részeken folytatjuk a járdahálózat bővítését, javítását. A csapadékvíz-elvezető hálózat rendszerét a Helikon és a Rákóczi utcákban próbáljuk újjá varázsolni.

Öröm és valódi előrelépés, hogy a közútkezelő társaság jövőre megkezdi a 71-es főközlekedési út megújítását. A belső települési úthálózat rendbetételét is pályázatok segítségével szeretnénk elérni. A polgármesteri hivatal épületét is szebbé szeretnénk tenni. Külső-belső átalakítás, fűtésrekonstrukció, hőszigetelés, héjazat- és nyílászárócsere is tervben van.

Turisztikai és TDM-pályázatok mellett kezdeményeztük az ’56-os emlékpark kialakítását, illetve az I. világháborús hősök előtt tisztelgő emlékmű felújítását. Sportcélú és TAO-pályázataink is kedvező elbírálásban reménykednek. A kézilabda-munkacsarnok kiépítése is nagy feladat. A strandi pályák megújítása, a TRX-eszközök beszerzése, valamint a teqball mint futballalapú új sporteszköz megvásárlása is azt a célt szolgálja, hogy jövőre ismét elnyerjük a „Balaton legsportosabb strandja” kitüntető címet.

A kézilabda utánpótláscsapat és a labdarúgók támogatására is számítunk. Termelői piacot hoznánk létre. Folyamatban van a közvilágítás rendszerének korszerűsítése a LED-es rendszerek kiépítésével. A szociális ebéd kiszállításához egy kisbuszt szeretnénk beállítani. Az óvoda tetőtér beépítése elkészült, itt a személyzeti öltözőt, zuhanyzót és a vezetői szobát jelentettük készre. Önerő felhasználásával folyamatban van az Agyagos utca végén, az erdősáv alatt az új köztemető kialakítása.

– Milyen programok lesznek az utószezonban?

– A Balaton környéke, községünket is beleszámítva az őszi időszakban sem csendesül el, az évszak utolsó pillanatait még bearanyozhatja egy nosztalgikus kiruccanás a magyar tengerhez. Ezt előmozdítandó szervezünk olyan programokat, amiért messzebbről is érdemes hozzánk leruccanni.

A Nyitnikék Óvoda megtartotta hagyományos Márton-napi családi lámpás felvonulását. A minap szülők és gyerekek részvételével gyülekeztünk az óvoda kertjében, a lámpások meggyújtása és az Áldás Együttes zenés köszöntője után, a főutcán elsétáltunk a Művelődési Házig, ahol a zenekar játékra és táncházra invitált mindenkit.

30620291590_20d02b7a97_z

A Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület Disznótorost és Kolbásztöltő versenyt szervez, melyen finom falatokkal elevenítjük fel a régi falusi disznóvágások kiváló hangulatát. November derekáig már csaknem negyedszáz jelentkező csapat regisztrált helyből és szerte az országból.

Az advent időszakában a karácsonyra készülés meghittségét, az egymásra utalt települések összefogását az fokozza, hogy Vállus, Balatongyörök, Vonyarcvashegy és Gyenesdiás képviseletében az ünnepi vasárnapokon jelen lévő polgármester társaimmal a közös vándorkoszorún mindannyian meggyújtunk egy-egy gyertyát.

Nemes Norbert

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!