Hírek

Szisztematikus községfejlesztéssel Vonyarcvashegy beteljesíti vágyálmait

Szisztematikus községfejlesztéssel Vonyarcvashegy beteljesíti vágyálmait

 

Az nem újdonság, hogy a közel 2400 lakosú Vonyarcvashegy régtől fogva kínál számos lehetőséget a fürdés, a természet és a múlt másféle évtized folyamatos fejlesztéseinek köszöngetően mostanra viszont a fürdőzők valódi zarándokhelyévé vált a 7 hektárnyi zöld felülettel és szépen kiépített partszakasszal rendelkező Lidó strandunk, amelynek állandó fejlesztése stratégiai kérdés, létérdek – mondta el Péter Károly polgármester.

Összegéből kitűnt: 2010 és 2014 között, a vitorláskikötőt is beleértve egymilliárd forint beruházási összértékben valósult meg olyan fejlesztés, amely egyaránt szolgálja az itt élőket és a turistákat. A polgármestert az elmúlt évek idegenforgalmát érintő fejlesztéseiről kérdeztük.

Csak kemény, szisztematikus munkával, menedzser típusú szemléletváltással őrizhetem meg a választópolgárok 2010-ben adott bizalmát. Sikerült nem csupán megőrizni, de továbbfejleszteni is a külhonban is kedvelt üdülőfalu rangját. Üdülőtelepülés lévén elsősorban a turisztikai, a sport-, a szabadidős és a rekreációs fejlesztéseket helyeztük előtérbe. A Lidó Strand két vizesblokkját 10 millió forint ráfordításával modernizáltuk. A strandbejárat 3-as jelű pénztáránál térburkolattal fedtük be a korábban földes parkolót.

A Szent Mihály-dombon egy öt millió forint támogatást nyert Leader-pályázat megvalósítása eredményeként: parkosítottunk, hulladéktárolókat, padokat növényeket telepítettünk s felújítottunk egy már-már feledésbe merült turistaösvénye és egy keresztet is. Ugyanitt a Szent Mihály-hegy Védő és Vendéglátó Egyesület nagy munkabírású és lelkes tagjai az önkormányzati önerőn felül pénzt gyűjtöttek a kápolna kivilágításához.

A Turisztikai Egyesület (TE) 36,3 milliós forrást biztosító TDM.- pályázatából a strandon felnőtt fitnesz park létesült, öntözőrendszert telepítettünk és vásároltunk egy 250 négyzetméteres alapterületű rendezvénysátrat, amely kitűnően vizsgázott az idei nyár szeszélyes időjárása alatt. Idén avattuk a fele részt Leader – támogatásból, fele részben önerőből épült közösségi teret, az új rendezvényparkunkat, amelynek beruházási költsége elérte a 16 millió forintot. Az Aranyhíd  Horgászegyesülettel közösen megtörtént a csónakkikötő mederfelújítása, illetve egy közös együttműködés keretében, mintegy 3 milliós ráfordítással elkészült az erdélyi faházak mintájára épült peca-lak. A horgászkikötő megszépítése magával hozta az önkormányzati területen fekvő, de a vízügyi igazgatóság kezelésében lévő zagykazettás parti sáv életre keltését.

A Balatoni Fejlesztési Tanács 5 milliós támogatásával, ugyanekkora önerő biztosításával bazaltzúzalék fedésű, a tó szélével párhuzamosan mintegy 380 folyóméter hosszúságban futósétányt építettünk, amely körül napelemes kandeláberek világítanak. Mellette fűzből készült, a térbe és a tájba illő bútorokról, kiülőkről, és a látványelemek mellől lehet csodálni a természet szépségeit. Az itteni kulturált környezet mára már nem csak a horgászturizmus szereplői számára lett vonzó. A Bakonyerdő Zrt.-vel közös projekt eredményeként, pályázati támogatásbók teljesen megújult és erdei játszótérrel egészült ki a Cseri-völgyi pihenő.

 

Milyen fejlesztéseket kapott az iskola, óvoda?

A négy év alatt 13 milliós ráfordítással összesen hét játszóteret újítottunk meg, illetve építettünk fel. Az iskola udvarán 21 milliós költségvetéssel új műfüves futballpálya épült. A sportöltözőket 14 millió forint költséggel hoztuk rendbe. A TE által elnyert pályázat négy pályakezdő fiatalt juttat munkához egy éven keresztül és finanszírozza idegen nyelvi képzésüket. Egy 30 milliós BM – pályázat támogatásából sikerült bővíteni az óvoda étkeztetőjének befogadóképességét és sor került a főzőkonyha megújítására. Az iskola a szülői munkaközösség által gyűjtött másfél millió forintból és önkormányzati segítséggel sószobát alakítottunk ki, ami a település többi lakója számára is elérhető.

Első körben gáz- és padlófűtés kialakításával tettük korszerűbbé az iskolát BM – pályázati pénz felhasználásával, majd két, százszázalékos intenzitással elnyert KEOP – pályázat 162 millió forrása teszi lehetővé a napelemes rendszer telepítését az iskola tetejére, illetőleg az ovi és a suli energetikai korszerűsítését, megújuló energiával történő ellátását, nyílászárók cseréjét, az utólagos hőszigetelését. Az iskola ereszcsatornáival és az épület héjazatával is foglalkozni kell, mert gyermekeink jövője minden pénzt megér. A Művelődési Ház és Könyvtár (MHK) rendezvényeinek megtartására 800 ezer forint támogatást szereztünk. Az MHK közel 10 milliót nyert a tanórán kívüli nevelésbe való bekapcsolódás elősegítésére. Több angol és német nyelvtanfolyamot, informatikai képzést indítottunk 95 százalékos támogatású finanszírozással egy EU – projekt keretében.  Egy köztéri alkotás megvalósítását segíti, a teljes anyagi támogatottságot pályázatból élvező dombormű, amit a Mandulás kert – Tündérkert projekt keretében állítunk föl.

Milyen nagyobb volumenű egyéb fejlesztés valósult meg?

16 millió forintba került az orvosi rendelő külső hőszigetelése és a nyílászárók cseréje, a tetőszerkezet cseréje. Az önkormányzat is hozzájárult a DRV-vel közös finanszírozású, 21 milliós költségvetésű, vonalas infrastruktúra-fejlesztő beruházáshoz, amelynek során a Petőfi utcában megtörtén az ivóvízhálózat cseréje. A Kígyós – pataknál 5 milliós önrész hozzájárulással, é MÁV beruházásaként sorompó kiépítésével tettük biztonságossá a vasúti átjáró használatát. A környezettudatos gondolkodás elterjesztését is segítette a majd 10 milliós pályázaton nyert forrásból szerzett 200 komposzt edény.

Az EU támogatásával, a Regionális Fejlesztési Alap támogatásával hamarosan letesszük az alapkövét a 97 férőhelyes vitorlás és yacht kikötőnek. Jövő nyárra akár elkészülhet a 231 milliós pályázati támogatásból és a Leventura Kft. ugyanekkora vállalkozói önrészének hozzáadásával megépülő kikötő, ami régi települési vágyálom beteljesülését hozza majd mindenki örömére. Hálásan köszönöm mindenki segítségét és örülök, hogy ennyi mindent sikerült közösen, békességben egymás támogatásával, tiszteletével elérni. Ha ismét bizalmukkal tüntetnek ki a helyiek, akkor igyekszem minden erőmmel továbbra is megszolgálni a reménykedésükkel: hittel, szeretettel, tenni akarással, odaadással és Vonyarcvashegy iránti alázattal.

 

Forrás: Hévíz-Keszthely és vidéke


Nemzetközi Pontyfogó Kupa

Nemzetközi Pontyfogó Kupa


A The Fishing & Hunting Channel csatornával és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt-vel karöltve egy nagyszabású, a Balaton teljes északi partját érintő nemzetközi pontyfogó kupa előkészítése folyik. Erre a versenyre, 25 ország több mint száz csapata mintegy 300 versenyzővel érkezik majd 2015. április 20-26 között! Emeli a verseny jelentőségét, hogy most először adhat otthont a Balaton, és Vonyarcvashegy is ilyen nagyszabású nemzetközi megmérettetésnek. Különlegessége az is, hogy szinte a teljes északi partszakasz versenypályává válik erre az időszakra. Európa legnagyobb pontyfogó versenye Közép-Európa legnagyobb taván!

Péter Károly, polgármester


Vonyarcon Ponty így jó

Vonyarcon Ponty így jó

A fesztiváli rendezvények sorában ma már szinte mindenféle étel és ital, főszereplőként van jelen. Az őszi idény is tartogat még ilyen programokat a Balaton-parti településeken.



Vonyarcvashegy szeptember 20-án harmadik alkalommal rendezik meg a Ponty így jó fesztivált horgászversennyel, zenés gasztronómiai eseményekkel. A Balaton- parton reggel 7 órakor pecások állnak rajthoz, a szervezők eredménytől függetlenül ígérik a vendégeknek a halétel kínálatot délidőre. Mindeközben sor kerül az óvodások „pontyos” rajzversenyének eredményhirdetésére, majd a zenés délutánt az Ocho Macho együttes koncertje zárja.

Forrás: szuperinfo.hu


Nyitva van a Cseri kapu

Nyitva van a Cseri kapu

Az erdei túrákat kedvelők számára jelent új vonzerőt a Keszthelyi-hegységben a Vonyarcvashegyhez tartozó Cseri kapu néven ismert kirándulóhely megújult környezete.

A Darnay-Dornyai turistaútvonalon lévő pihenőhelyen esőbeálló és játszótér készült, szabadtüzű főzéshez alkalmas területet alakítottak ki. A napokban minden elem kipróbálására lehetőséget adó avatóünnepséget tartottak. Az építtető Bakonyerdő Zrt. képviseletében Szakács István, keszthelyi erdészeti igazgató beszélt az üdülőrégiót övező erdőrészben zajló, közjóléti célú teljes beruházásról, aminek része a Cseri kapu. Kiemelte: a létesítmények hozzájárulnak ahhoz, hogy a zöldturizmust kedvelők mind hosszabb erdei kirándulásokra vállalkozhassanak biztonsággal, a közben elérhető pihenőhelyek kellő védelmet is nyújtanak, ha az időjárás miatt menedékhelyre van szükség.

Péter Károly polgármester méltatta a Cseri kapu pihenőház esztétikai megjelenését, amire azért is büszke lehet a falu, mert helybeli szakember: Pikó Gábor tervezése nyomán készült az építmény. Majd családi, baráti társasági kikapcsolódást szolgáló mind gyakoribb igénybe vételre ajánlotta a kirándulóhelyet.

Forrás: szuperinfo.hu


Ősszel is van élet a Magyar Tengeren

Ősszel is van élet a Magyar Tengeren

Ősszel is Balaton! címmel programsorozatot indít október 22-étől a tó körüli 000-218 turisztikai szervezetek összefogásával létrejött Balatoni Regionális TDM Szövetség – tájékoztatta Fekete Tamás, a szervezet alelnöke szombaton az MTI-t.

A november 2-áig tartó eseménysorozat tulajdonképpen a tavaszi Nyitott Balaton elnevezésű akció őszi változata. Az a célja, hogy felhívják a figyelmet, nem csak nyáron érdemes a tóhoz utazni – ismertette Fekete Tamás, aki szerint a tavaszi akció példaértékű és sikeres volt. A balatoni szezon megnyújtása és a turizmus fellendítése érdekében a régió önkormányzatai, TDM-szervezetei, valamint több száz vállalkozás fogott össze, és ennek köszönhetően több helyen mértek érdemi forgalomnövekedést.

Az őszi akció középpontjában a balatoni borok, ételek és az aktív programok állnak. Eddig 102 vendéglátóegység, köztük 28 borospince és mintegy 150 szállásadó csatlakozott a megmozduláshoz, valamint 64 kisebb-nagyobb, 642-263 részben ingyenes programot kínálnak az akció idejére helyi önkormányzatok, múzeumok, szervezetek, vállalkozások. A pincészetekhez például ingyenes járatokat biztosítanak, Balatonmáriafürdőn túrát szerveznek a védett pincesorokhoz, Siófokon pedig Kálmán Imre kedvenc ételeivel és operett-előadással várják a vendégeket.
Újdonság, hogy több szezonális szállásadó és vendéglátóegység nem zár be októberre, hanem az akció idején még szolgáltat, ezzel segítve az őszi Balaton szépségeinek és lehetőségeinek felfedezését – tette hozzá Fekete Tamás.

http://www.nyitottbalaton.hu/

Ősszel is van élet Vonyarcvashegyen!


Októberben nyit a Természet Háza látogatóközpont

Októberben nyit a Természet Háza látogatóközpont

Hamarosan nyit a Természet Háza, a Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Darnya-Dornyai Béla öröksége nyomán utolsó állomása. A Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. rajzpályázatot hirdet.

Bakonyerdő ZRt. Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztéseinek utolsó állomása a Természet Háza látogatóközpont. A közcélú turisztikai attrakciófejlesztési projekt központi eleme a gyenesdiási látogatóközpont, amely állandó kiállítótér s egyben hátizsákos és kerékpáros túrák kiindulópontja lesz. A Természet Háza október elején nyitja meg kapuit.

Már megújult a Bélapi, Büdöskúti, Cseri pihenő, Györökön és Válluson tanösvény, illetve a Batsányi, Bél Mátyás és Láz-hegyi kilátó.

Az attrakciók egész évben elérhetőek a turisták számára, minden évszakban a természetbe csábítják elsősorban a családokat és kerékpárosokat.

A Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. rajzpályázatot hirdet óvodás és alsó tagozatos általános iskolás gyerekek részére:
„Élményem a Festetics Imre Állatparkban” címmel.
A pályamunkák tetszőleges technikával készülhetnek
A/4 és A/3-as méretben.
A művek beadási határideje: 2014. szeptember 24.
A képeket a Bakonyerdő Zrt. Keszthelyi Erdészetéhez várjuk!
(8360 Keszthely, Sopron u. 41.)
Díjazás: Értékes tárgyjutalmak (óvodás és alsó tagozatos korosztályban)

Eredményhirdetés:
2014. október 2-án a TERMÉSZET HÁZÁNAK ünnepélyes átadásán.
Minden alkotó kedvű gyereknek jó munkát kíván a Bakonyerdő Zrt.!


Környezettudatos beruházás Vonyarcvashegyen

Cél az önellátó ház?

Környezettudatos beruházás Vonyarcvashegyen

Július elején a környezetvédelem és energiatakarékosság jegyében két intézményben is korszerűsítési munka indult Vonyarcvashegyen. Pályázati pénzzel és 15% önrésszel elkezdődött az óvoda- és az iskola épületének felújítása.

Javában folyik a munka, amely egy 120 milliós projekt része- mondta érdeklődésünkre Péter Károly polgármester. Lassan véget ér a nyári szünet, de mindent megteszünk azért, hogy ne legyen fennakadás az iskolakezdésben. Nagy átalakítás zajlott/zajlik minkét intézményünkben, melynek anyagi vonzatát „A Vonyarcvashegyi Általános Iskola, Óvoda energetikai korszerűsítése, megújuló energiával, nyílászárók cseréjével, utólagos hőszigeteléssel” KEOP 5.5/0/B/12 című popexams pályázaton nyertük meg. A pénzből 10 centiméteres külső hőszigetelést tesznek fel mindkét intézmény falaira, az iskola tetőterét pedig belülről is szigetelik. Az elavult, a használat során tönkrement régi nyílászárók korszerűbbre, energiatakarékosabbra cseréje is esedékessé vált, ezért most 212 db, hőszigetelt üveggel ellátott műanyag ablak kerül az iskolára. Mindkét helyen fűtéskorszerűsítést is végeztünk. A levegős hőszivattyú megoldásnak is köszönhetően várhatóan jelentős (számításaink szerint 440,290 [GJ/év]) energiát, illetve ennek megfelelően forintot tudunk az eddigiekhez képest megtakarítani.

A mai kor nagy vívmánya, a napelem. Mi is élünk az általa nyújtott előnyökkel, ezért az iskola déli oldalán lévő tetőre 170 db, KS-245P típusú napelem kerül. A KEOP 4.10/0/A/12 pályázati pénzből újabb 42 millió forintot jelent, de az egész évre tekintve fedezhetjük az iskola villamos energia szükségleteit. Egészen friss hír, hogy ennek önrészét visszanyerte az önkormányzat.

Az óvodában már a falak színezése zajlik, de a gyerekek elhelyezése, ahogy 310-202 a nyár folyamán végig, most is biztosított. Az iskolában a határidő augusztus 25-e, remélem, eddigre befejezzük a felújítást!

Nem csupán megkezdett és még be nem fejezett projektjeink vannak, hanem számtalan egyéb tervünk, elképzelésünk Vonyarcvashegy további fejlesztésére, Vonyarcvashegy és a vonyarcvashegyiek érdekében az itt élők igényei szerint. Munkánkat ennek szellemében szeretnénk folytatni.

 

Forrás: Balatoni Futár


Vonyarcvashegy lendületben

Vonyarcvashegy lendületben

Vonyarcvashegy gyarapszik, épül, szépül és az elmúlt négy évben mintegy 540 millió forint értékű fejlesztés valósult meg, ami az itt élőket és az itt nyaralókat is szolgálta. A tavalyi erős nyár után az időjárás kevésbé fogadta kegyeibe a balatoni településeket és Vonyarcvashegyen is mintegy 20 százalékos visszaeséssel számolunk a strandi belépőjegy-értékesítésben és a vendéglátóhelyek forgalmában, de a költségvetésünkben jóváhagyott terveket sikerült elérni, ezért optimista hangulattal tekinthetünk a főidényre – összegzett Péter Károly polgármester.

– A hozzánk ellátogató vendégek igényeit maximálisan ki kell szolgálnunk. Évről évre mindig figyelembe vesszük a teljesíthető kívánságokat. Tavaly a strandi 2-es jegypénztár előtti tér vízelvezetési hiányosságait tették szóvá, amit mostanra megoldottunk. A vendégek javaslatának figyelembe vételével készült el az öntözőrendszer is, amit idén nemigen kellett használni. A turisták javaslatát megfogadva szeretnénk már a következő szezonra bővíteni a strandot. A tervekre a képviselő-testület jóváhagyta a szükséges pénzt.

– Hogyan sikerültek a vendégvonzó rendezvények?

– Egész nyáron fesztivál adta a kilincset egy másik fesztiválnak az új rendezvényhelyszínen, aminek a fogadtatása egyértelműen pozitívra sikeredett. Egyik visszajelzés szerint, az eddigi programok átengedték, a mostaniak pedig jó szívvel körbeölelték a turistákat, ami a vendégvonzó, vendégszerető imázsunkat erősíti. A többnapos sör- illetve borfesztivál, a fúvószenekari találkozó, a művésztelep, a 40 halász legendáját felelevenítő emléknap is óriási siker volt, de a Lidó strandon megszervezett, Magyar Tengert körbeölelő: Mozdulj Balaton! elnevezésű streetball, strandröplabda és strandfoci szabadidős sportprogram döntője is rengeteg csapatot és élményt hozott a településünkre.

Három, előre meghirdetett program elmaradása pedig nem az önkormányzat hibája, hanem betegség, mostoha időjárás vagy a fellépő hanyagsága okolható azért, hogy nem volt meg a műsor. A hivatalos szezonzáró után a vashegyi búcsú, a vonyarci búcsú majd a szeptemberi pontyfesztivál és a Balatongyörökkel közösen megszervezett Szent Mihály-napi búcsú is – reményeink szerint – tömegeket vonz majd hozzánk. A helybeliek kultúrszeretete nem hagy alább ősszel és télen sem. Az itt élők három, ingyenes színházi előadásra kapnak szabadjegyet az önkormányzattól.

– A július egyszerre szólt a vakációról és intézménymodernizálásról.

– Pályázaton nyert 120 milliós összeg és 15 százalékos önrész hozzáadásával  környezetvédelem és az energiatakarékosság, mint fő szempontok jegyében startolt az óvoda és iskola felújításának rég áhított programja. Az iskolai napelemek fölszerelését lehetővé tévő 42 milliós összberuházási értékű pályázat 15 százalékos önrészét sem kell kifizetni. Eredményességet remélve, az óvoda napelemes rendszerét kiépítő pályázatot is benyújtottuk. Az elnyert pénzből az iskolakezdésig elvégzik a belső és külső hő- és hangszigetelést. Mindkét helyen lesz fűtéskorszerűsítés is. A nyertes vállalkozó beszerel több mint 200 hőszigetelt üvegezésű műanyag ablakot és 170 napelemet.

Az óvoda felújítása egy hét csúszással készült el, de a gyermekek felügyelete az átépítés alatt is biztosított volt a szomszédos Balatongyörökön. Idén első alkalommal kínáltunk lehetőséget a szülőknek arra, hogy csemetéjüket egy interaktív napközis táborban helyezzék le június végétől augusztus közepéig. Holczbauer Zsófia, Csudai Krisztina és Holczbauer Józsefné a nappali felügyelet mellett étkezést, foglalkozásokat, túrákat és jó kedvet biztosítottak a gyerekek számára. A szabad játékon, a mozgás népszerűsítésén is hangsúly volt, de mesenap, biciklitúra, kézműves foglalkozás, dottózás is része volt a tábornak. A diákok eljutottak a településünk mind a 12 játszóterére és rengeteg élményüket osztották meg sokakkal.

– Többek örömére vitorláskikötő épül a községben…

– Igen. A Leventura Kft. jóvoltából közel 100 vitorlás és jacht befogadására alkalmas kikötő létesül a parti zagytér mintegy 3 hektáros területén, aminek a fele érint vízfelületet, de a beruházó nem a tóból, hanem a zagyterületi mederből alakítja ki a fejlesztendő területet, már az ősz elejétől. Ha az őszi és téli időjárás kedvez a munkálatoknak, akkor jövő nyárra már elkészülhet a 231 milliós pályázati támogatásból és ugyanekkora vállalkozói önrész hozzáadásával megépülő kikötő, ami jelentős mértékben bővíti az ide látogatók és itt tartózkodók körét.

A civil szféra is részt vállalt a szezon sikerében?

– Hogyne. A Szent Mihály-hegy Védő és Vendégváró Egyesület részt vállalt a domb tetején található kápolnában a művelődési házunk szervezésében tartott nyári zenés esték programjainak lebonyolításában, illetve folyamatos ügyeletet biztosítottak a kápolna mindenkori látogathatóvá tételéhez. A pecás turizmust népszerűsítendő a horgászegyesület egész szezonban figyelmet fordított a közel 400 méteres horgászható parti szakasz és sétánysáv rendjére. A Turisztikai Egyesület a fesztiválok meghonosításában, az információadásban is segített. A talpraesett polgárőrök a mindig agilis bűnmegelőzési iroda munkatársaival és a rendőrséggel közösen tartották fönn a szilárd közbiztonságot.

A sportegyesület részére átadtuk a felújított sportöltözőt. Ők egy fiatal csapattal népszerűsítették a labdarúgást és a sportolást. A magánszállásadókat pénztárgép használatára, vagy elektronikus úton, az ügyfélkapunk keresztül történő heti adatszolgáltatásra kötelezték. A bevallások on-line leadását, a regisztrációt segítette az a kolléga, akit a szobakiadói vendégkönyvek vezetésében való segítségadásra alkalmaztunk. Az itt élők igénye szerint, bölcs belátással szeretnénk a megkezdett munkánkat folytatni a következő ciklusban is.

 

Forrás: Hévíz – Keszthely és vidéke


Balatoni strandsport

Augusztus 23-án Vonyarcvashegy ad otthont az immár 10. alkalommal rendezett Mozdulj Balaton tömegsport program záróeseményének. A találkozóra reggel 9 órától kerül sor a Lidó strandon.

Az esemény az üdülőhely sportos jellegére is felhívja a figyelmet, s tükrözi a fogadókészséget a már ugyancsak tradicionális házigazda szereppel. A hagyománnyá vált program kezdete 2003-ra nyúlik vissza, amikor vészesen leapadt a Balaton vize, s a megnövekedett szárazulatot a labdajátékok tereként kezdték szervezetten hasznosítani több strandon. Azóta a vízállás örvendetesen, s tartósan rendbe jött, de a strandi sportolási kedvet ez szerencsére nem mosta el. Pályák létesültek, a sportközösségekben új szakosztályok alakultak, a labdajátékok szorosan összekapcsolódtak a strandolással. Mindezzel együtt vált tradícióvá a strandi sportprogramokban résztvevők nyár végi találkozója is.
A hagyományos tömegsport rendezvény felett dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért és ifjúságért felelős államtitkára, valamint dr. Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke vállalt fővédnökséget, a házigazda védnök pedig Péter Károly polgármester.
A sportversenyek csapatok közt streetball, strandröplabda, strandfoci sportágban, egyénileg kosárra dobással, kapura rúgással zajlanak, s lesznek VIP versenyek is. A mérkőzéseket eredményhirdetés és díjkiosztás zárja kora délután.

Forrás: szuperinfo.hu


Selfie pályázat

400-101

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!