Hírek

Mozdulj Balaton Sporttalálkozó 2022

A Balaton Fejlesztési Tanács, „Mozdulj Balaton!” Strandi Szabadidősport Programjának, idei tizedik hetének végén, „nyárbúcsúztató” rendezvényre gyűltek össze a programban résztvevő települések, strandok.

Vonyarcvashegyen, a Lídó strandon lezajlott sporttalálkozón, a program 19 évvel ezelőtti kezdetei óta, változatlanul, a legnépszerűbb strandsportokban, streetball, grundfoci és strandröplabda sportágakban versenyezhettek a csapatok.

A sporttalálkozó megnyitóján, Pali Róbert Vonyarcvashegy nagyközség polgármestere köszöntötte a 21 település képviseletében megjelent, 120 sportolót és sportszervezőiket.

Köszöntőjében, néhány mondatban kitért arra, hogy napjainkban már általánosan elismert, hogy mennyire fontos része az egészséges életmódnak a rendszeres testedzés. Elmondta, hogy mennyire fontos szerepe volt eddig és van most is a programnak abban, hogy a nyári strandi sport- és mozgásélmények, elegendő inspirációt tudnak-e adni a strandolóknak arra, hogy a rendszeres testmozgást beépítsék életvitelükbe. Elmondta nincs kétsége afelől, hogy az utóbbi években jelentős előrelépés következett be, egyre több „szabadidős” sportolóval lehet találkozni és már nem csak a nagyvárosokban, de a kisebb településeken is.

Köszöntője végén, a sportági játékvezetők, minden résztvevőnek, azok nagy „meglepődésére” átadták, az ebben az évben bevezetett részvételi érmet, a „Mozdulj Balaton!” program nyárbúcsúztató aranyérmét.

Az ünnepi beszédet, a Balaton Fejlesztési Tanácsot képviselő Fekete-Páris Judit, a Balatoni Integrációs Nonprofit Kft ügyvezető igazgatóhelyettese, gazdasági igazgatója tartotta.

Felelevenítette, hogy a Balaton századeleji katasztrofális, a mostaninál nagyobb vízszintcsökkenésének idején, az idegenforgalom számára vonzó programként, a strandok újabb funkciókkal történő ellátása érdekében jött létre a program.

Megemlékezett a 2004-ben indult programsorozat megálmodójáról, a Somogy Megyei Testnevelési és Sporthivatal volt igazgatójáról, Bartsch János személyéről és a program érdekében, az általa kialakított szakmai stáb élén végzett munkásságáról, eredményeiről.

Ezt követően elmondta a valamennyi résztvevőnek átadott aranyeremmel azt kívánták jelezni, hogy a szabadidősportban csak győztesek vannak. Külön felhívta a figyelmet az érem feliratára, hiszen ettől az évtől nem szezonzáró rendezvényről kell beszélni, mert csatlakozva települések „szezonnyújtó” törekvéseihez, a program az őszi hónapokban is jelen lesz a tóparton.

Fekete-Páris Judit, ezt követően, „A Mozdulj Balaton Strandi Szabadidősport Program 15 és 10 éves Szolgálatáért” díjakat adott át strandi sportszervezőknek.

A BFT képviselője, záró szavaiban elmondta, hogy mindenképpen szeretnék fenntartani és tovább vinni a programot, és ennek érdekében, máris több frissítés bevezetésének a feltételein dolgoznak. Több extra rendezvényt terveznek és úszóversenyekkel, aquafitnesz eseményekkel, mindenképpen növelik a vízi programok számát.

A megnyitót követően, mintegy három órán keresztül zajló sportági csapatversenyek eredményei;

„Skoda László Streetball Emléktorna”;

1./ Balatonfenyves, Balatonfenyves-alsói Szabadstand 2./Balatonboglár, Platán strand,

a két 3./ Balatonederics, Községi strand, és

Balatonlelle, Napfény strand.

„Szent Mihály Domb” grundfutball torna;

1./ Balatongyörök, Községi strand 2./ Balatonfenyves, Balatonfenyves-alsói szabadstrand,

a két 3./ 3./Zamárdi, Zamárdi-felsői Jegenye téri strand és

Vonyarcvashegy Lídó strand

„Csiszár Géza Standröplabda Emléktorna”;

1./ Ábrahámhegy, községi strand

2./ Szigliget, Községi strand,

3./ Révfülöp, Császtai strand és Vonyarcvashegy Lídó strand

A települések, strandok közötti pontversenyben;

a legeredményesebb Somogy megyei település díját Balatonfenyves, a Balatonfenyves-alsói Szabadstrand nyerte el.

A legeredményesebb Veszprém megyei település versenyben, a díjat Balatonederics nyerte.

A legeredményesebb Zala megyei település Vonyarcvashegy, a Lídó strand lett.

A települések, strandok közötti összesített pontversenyben;

6./ Balatonboglári Platán strand, az

5./ Balatongyörök, Községi strand, a

4./ Ábrahámhegy, községi strand az

3./ Balatonederics, Községi strand. a

2./ Vonyarcvashegy, Lídó strand

A pontversenyben ismét győzött és ezzel egy újabb évre védője lett a Bartsch János Örökös Vándordíjnak, a Balatonfenyves, a Balatonfenyves-alsói Szabadstrand csapata.

Pali Róbert polgármester rövid zárszóban köszönte meg a települések képviselőinek a részvételt és biztosította őket, hogy a következő „nyárbúcsúztató” rendezvényen is szívesen látja településén, strandján a Sporttalálkozó résztvevőit.

 

 


Gyermek háziorvosi rendelés 2022.08.08-12-ig


A Vonyarcvashegyi Lidó Strand a dobogó legfelső fokán

A balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség
idén 19. alkalommal rendezte meg a hagyományos Kék Hullám Zászló strandminősítését. Idén ismét rekordot döntött a
jelentkezők száma, 45 balatoni strand vállalta, hogy szigorú
szempontrendszer alapján, személyes bejárás során ítélje meg
őket a bizottság. A Balatoni Szövetség partnereként a Nők a
Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársai is helyszíneltek a
strandokon.
Egytől öt csillagig tartó minősítést kaphattak a benevezett
strandok, a 45 nevezőből 28 érdemelt ötcsillagos értékelést,
de közülük is a legmagasabb pontszámot a vonyarcvashegyi
Lido strand gyűjtötte. A kiemelkedő eredményhez hozzájárult a nagy, ingyenes parkoló a strand előtt, a vízben elhelyezett játszóhajók, a májusban felavatott cumifa és egyéb gyerekbarát szolgáltatások, a sportolási lehetőségek, valamint a
mai igényeket kielégítő, kulturált vendéglátóhelyek is.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park „Zöld béka különdíját” –
mint a környezeti nevelésben kiemelkedő strand – szintén a
Lido Strand érdemelte ki.
Az utóbbi két évben nem került kiosztásra, de idén ismét
meghirdették a Balaton Családbarát Strandja különdíjat, melyet a gyenesdiási Diási Játék Strand, és a Balaton Legzöldebb
Strandja különdíjat, melyet az Alsóörs Községi strand nyert.
A Zala Megyei Önkormányzat különdíját a keszthelyi Városi
Strand kapta. Idén első alkalommal a Balatoni Kör különdíjat
ajánlott fel a Balaton Gasztro-Strandja elnevezéssel, melyet a
Balatongyörök Községi Strand nyert el.
A Kék Hullám Zászló strandminősítés egy pozitív megjelenési
forma a médiában, ezáltal a sajtó, illetve a turisták figyelmét
még inkább a Balaton, a balatoni strandok, azon belül is településünk felé irányítja.


Tájékoztató földi szúnyoggyérítésről!

Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

A kezelés pontos időpontja: 2022. június 14. napján, napnyugta utáni órákban. Pótnapok: 2022. június 15-16. napjai, ugyanebben az időben.

Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogírtó szer. A készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.

A lakosság részére javasolt intézkedések:

A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat, a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni. A kezelés idejére és az azt követő órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni. A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni nem szabad. A szabadban, fedetlenül tárolt vízgyűjtő edényekben, a különböző tárgyakban megülő esővízben akár egy hét alatt is kifejlődhetnek a szúnyoglárvák. A szúnyogírtó kezelés kiegészítéseként ajánlott, hogy az ingatlantulajdonosok szüntessék meg, rendszeresen ürítsék vagy takarják le az épületek körüli kisebb, pangó vízgyülemeket.


Ingyenes belépéssel várja a hétvégén vendégeit a vonyarcvashegyi Lido strand!

Ki ne szeretne olyan helyen vendégeskedni, nyaralni, ahol kedves emberek fogadják. Gondozott, esztétikus környezet veszi körül, valamint biztosított a sokrétű, igényes szórakozás és pihenés. Vonyarcvashegy éppen ezt kínálja a településre látogatóknak!

A 2021-ben a strand a korábbi években is elnyert 5 csillagos Kék Hullám Zászló minősítéssel együtt elismerést kapott a járvány elleni védekezés kiemelkedő teljesítéséért, megkapta a Zala Megyei Közgyűlés különdíját, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is jutalmazta a strandot az élőhelyvédelmi és zöldfelületi szempontok alapján. A Mozdulj Balaton programban a Zala megye legsportosabb települése elismerést is Vonyarcvashegy kapta.

A 2022-es szezont ismét fejlesztésekkel várja Vonyarcvashegy, létesült információs pult terminál, hangos térkép, braille tájékoztató tábla, térkép, strandkerekesszék vehető igénybe. Elektromos kerékpártöltő készül, szélesítettük a térköves sétányt, világítás épült ki, okospadok, ivókutak lettek kihelyezve. Kültéri tusolók újultak meg, wifi-hálózat készült, a mobil stég is bővült. További kamerák telepítésére került sor, játszóterek bővültek új játékelemekkel, PET palack gyűjtőket helyeztünk ki, újabb digitális órát szereltünk fel, kerékpár szervízoszlopot telepítettünk, növeltük a kerékpártároló férőhelyeket is.

A gépkocsik parkolása továbbra is ingyenes, de aki kerékpárral érkezik, az őrzött tárolóban hagyhatja járművét a strandolás idejére.

Több programot is időzítettünk május végére, Május 28.-án fél tízkor kezdődik a felújított sportpálya avatása „Érték vagy” címmel jótékony célú szórakoztató eseményekkel, ahol a sporté, a  jókedvé és az örömé lesz a főszerep. Ami ehhez várható: lufifújó verseny, zsákbanfutás, Funino játék, családi vetélkedők, szülők-gyerekek focimeccs. Mindezen a környező települések sportoló gyermekei és családjaik is részt vesznek.

A tavaly elindított hagyomány szerint május 29-én kettős ünnepként kerül sor a Lido strand megnyitására a gyermeknap megtartásával együtt. Délután fél kettőre várjuk a résztvevőket a strandon sokféle sport és ügyességi játékkal: lesz élőcsocsó, rodeó bika, népi játszóház, digitális skander, elektromos helikopter, ugrálóvárak és egyebek. Végigvonul a strandon a Boombatucada dobzenekar és a Kanizsai Gólyalábasok csapata. Bemutatót tartanak a Keszthelyi Kötélugrók, fellép a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar, a helyi énekkar, az Igricek együttes.

Mindezekkel a programokkal hívjuk, várjuk a vendégeket, hogy ismerkedjenek meg mielőbb a szezonra elkészült újdonságokkal, s vegyék igénybe azokkal együtt a strandot!

További infó:  www.vonyarcvashegy.hu


Véradás Vonyarcvashegyen

Sok szeretettel hívjuk és várjuk a véradókat!

Véradás helye: Művelődési Ház és Könyvtár
Vonyarcvashegy, Fő u.90.

Véradás ideje:2023. október 12.-én (csütörtökön) 16.00 – 18.00

Adományozzon egészséget!
Aki vért ad, életet ad!

A véradáson való részvételüket, segítségüket előre is köszönjük!

Magyar Vöröskereszt


Útlezárás a Giro d’Italia kerékpáros verseny ideje alatt

Tisztelt vonyarcvashegyi lakosok!

2022. május 6-8. között Magyarországon kerül megrendezésre a Giro d’Italia kerékpáros körverseny első három szakasza. A 3. magyarországi szakasz Kaposvár és Balatonfüred között kerül megrendezésre, Vonyarcvashegy érintésével. A szervezők tájékoztatása szerint forgalomkorlátozásra és útlezárásokra kell számítani a verseny előkészítése és ideje alatt.

Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy 2022.05.08-án (vasárnap) a 71-es főút Gyenesdiás és Balatonederics között 13.00-tól 16.00-ig le lesz zárva a forgalom elől.
Ez érinti Vonyarcvashegyet is, ahol egy keresztirányú átengedési pont fog üzemelni 13.00-tól 15.00-ig a Fő út és a Kossuth Lajos utca kereszteződésénél.

A szervezők a településen lakók és a gépjárművezetők megértését és türelmét kérik!
A pontos lezárásokról az alábbi linken tájékozódhatnak:

https://www.girohungary2022.hu/utvonal/lezarasok/

A Nyitnikék óvoda és Tó vendéglő előtti téren várjuk a szurkolni vágyókat az eseményre, ahol a fellép majd a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvósenekar

 


Zöldhulladék szállítás

2022. évben is elszállítja a Zalaispa Zrt. a zöldhulladékot.

Tavasszal, 2022. április 1.-2022. április 3. közötti időszakban lehet a zöldhulladékot kipakolni, a szállítás 2022. április 4-én történik. valamint

2022. május 28.-2022. május 30. közötti időszakban , a szállítás 2022. május 31-én történik.

A zöldhulladékot az alábbi módon kérjük kipakolni:
– nyesedék kötegelve
– fű, fa, ágak felaprítva; maximum 135 literes lebomló zsákban összegyűjtve.


Példaképp Díjat kapott az Imre Sándor Szeretetszínház Vonyarcvashegy!

Az ÉrtékVagy! program keretén belül, a Salva Vita Alapítvány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Amerikai Kereskedelmi Kamara és a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület által meghirdetett a Fogyatékosság-barát Munkahely elismeréshez kapcsolódó Példakép – Példaképp Díjra érkezett jelölések közül a bíráló bizottság döntése alapján az Imre Sándor Szeretetszínház Vonyarcvashegynek ítélte a 10db Példakép – Példaképp Díj egyikét. 

A díjat átadta Fülöp Attila Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára és Gór Csaba országgyűlési képviselőjelölt.

“A díjat olyan szemléletformáló, másokkal együttműködni tudó szervezetek, cégek vagy személyek kaphatják meg, amelyek, akik a szociális területhez kapcsolódó ügyeket mozdítják előre. A két éve indított ÉrtékVagy! programunk egyik fontos célja volt, hogy összegyűjtse mindazokat, akik a gondoskodáspolitika területén tenni szeretnének, a Példakép-Példaképp díj az ezen a területen dolgozóknak jelent bátorítást, “plusz erőt”.

A március 18-án Budapesten tartott ünnepségen a díjjat átvette Pali Róbert polgármester, Bartokos Tamás színház igazgató és Kovács Dániel, állami gondozásban élő gyermek, az Imre Sándor Szeretetszínház Vonyarcvashegy állandó tagja, aki a díjra jelöltette a színházat.


Változás a szelektív hulladékszállításban

Értesítjük a lakosságot, hogy a közelgő nemzeti ünnep miatt a szelektív hulladékszállításra 2022. március 17-én, csütörtökön kerül sor.

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!