Vonyarcvashegy nyerte el ismét a Legsportosabb strand címet

Idén is remekeltek a zalai fürdőhelyek a Balatoni Szövetség Kék Hullám zászló strandminősítésén. Az összes balatoni fürdőhely közül a legtöbb pontot és ezzel a fővédnöki különdíjat a gyenesdiási játékstrand nyerte el.

A Balaton legzöldebb strandja a balatongyöröki lett és kapta meg a Hermann Ottó Nonprofit Kft. díját, a Legsportosabb strand címet a vonyarcvashegyi érdemelte ki a Zala Megyei Közgyűlés különdíjával együtt. A balatoni megyék közgyűlései megyéjük legkiemelkedőbb fürdőhelyeinek adták át különdíjaikat: ez Somogyban a zamárdi nagystrand, Veszprém megyében pedig a balatonudvari Fövenyesi strand lett. Az eredményhirdetést pénteken Balatongyörökön tartották.

Itt Biró Róbert, a házigazda település polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy a strandminősítő program legfőbb eredménye, hogy a balatoni strandok az elmúlt években sokat fejlődtek. Véleménye szerint egyrészt azért, mert figyelnek a vendégek igényeire, másrészt pedig egymástól is sokat tanulnak a települések. Vörösmarty Éva, a Veszprém megyei közgyűlés alelnöke, aki maga is részt vett a zsűrizésben – és a program fővédnöke, Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő szavait is tolmácsolta – úgy fogalmazott: olyan szigorú pontrendszer alapján születtek meg a minősítések, hogy minden strand büszke lehet az elért eredményekre.

A Balatoni Szövetség elnöke úgy látja, hogy az elmúlt évek értékeléseit, a bírálók véleményét komolyan veszik a strandüzemeltetők, ezért mindezekre építkezve egyre jobbak, korszerűbbek és vendégszeretőbbek a balatoni strandok. Ezért aztán az értékelés szempontjai is változnak, idén például az eddiginél több szervezetet is bevontak a minősítésbe, hogy még hitelesebb legyen a bírálat. A Balatoni Szövetség képviselőin kívül a Hermann Ottó Intézet, a nemzeti park, a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör és a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának munkatársai helyszíneltek a minősítést kérő 34 strandon.

– Az alapján, hogy ennyi szervezet képviselője, ennyi szakember vett részt a munkában, szakmaibb is lett a minősítés. Voltak olyan strandok, melyek a tavalyihoz képest előrébb léptek az új pontozási rendszer alapján, voltak, melyek tartották a szintet, de voltak, melyek az új struktúra alapján kicsit kevesebb pontot kaptak, mint az előző évben – összegezte a minősítést Balassa Balázs, a BSZ elnöke, hozzátéve, hogy tapasztalataik szerint mindegyik fürdőhelynek van valami egyedisége. A bírálók vizsgálták a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét, a környezet állapotát, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, odafigyeltek a gyerekbarát szempontokra (pelenkázó, családi öltöző), valamint minősítették a strandi vendéglátóhelyeket és egyéb szolgáltatásokat (például WIFI, értékmegőrző meglétét), de arra is figyeltek, mennyire természetbarát az üzemeltetés.

Az összes balatoni strand közül a legtöbb pontszámot a gyenesdiási Játékstrand érdemelte ki. A településen, így a mediterrán hangulatot tükröző fürdőhelyen is a családbarát szemlélet a jellemző.

– Több generáció számára próbálunk kikapcsolódási lehetőséget nyújtani, de az is fontos szempont, hogyan lehet energiahatékonyan képviselni mindazt, amit az üzemeltetésben elvár a jelen kor. Innovatív dolgokat próbáltunk bevezetni, kialakítottuk a szelektív hulladékgyűjtést, lényeges a természetvédelem. A klímaváltozás korát éljük, fontos az árnyékolás, az emberi egészség védelme. Mindezeken túl odafigyeltünk a sporteszközök fejlesztésére, a föveny megújítására és a csapadékvíz elvezetésre – jellemezte a legjobb balatoni strandot Gál Lajos polgármester.

A legtöbb sportolási lehetőség Vonyarcvashegyen várja a vendégeket

A zalai közgyűlés különdíját, s régió legsportosabb strandja címet a vonyarcvashegyi Lidó nyerte el.

– Nálunk mindig fontos a mozgás. A röplabda-, a strandfoci-, a kézilabda-, a streetballpálya, teqball, az evezés, a kenu, a vízisí, a vitorlás, a szörf, a felnőtt fitness park és a sakk is megtalálható a strandon. Így mindenki megtalálja a számára kedvező lehetőséget. A képviselő-testület több éven keresztül úgy döntött hogy, megpróbálja ezt erősíteni, az eredmények azt mutatják, hogy jó irányba haladunk – összegezte Péter Károly polgármester.

legsportosabb strand

A Balaton legzöldebb strandja a házigazda település, Balatongyörök fürdőhelye lett.

-Közel négy hektáros a strandunk, 600 méteres partszakasszal. Nagy egybefüggő zöldfelületek vannak és nagyon kedvelt az ötven-hatvan éve telepített fasor. A strand közel kétharmada árnyékos, kánikulában fel tudnak frissülni a vendégek. Fecske-és denevérfészkek vannak, rovarhotel került néhány fa alá és próbáltunk a gyerekeknek olyan játékokat telepíteni, melyekkel meg tudják ismerni az élővilágot a strandon, valamint víz-és energiatakarékos rendszereket alkalmazunk – mutatta be a fürdőhelyet Biró Róbert polgármester.
A különdíjat elnyert fürdőhelyek természetesen öt csillagos minősítést kaptak, s Zalából ezt az eredményt érte el a keszthelyi Városi strand is.
A Kék Hullám Zászló minősítést elnyert balatoni strandok

Eredmények:

A fővédnöki különdíjat – amit a minősítés során legtöbb pontot elért strand részére ajánlott fel Fenyvesi Zoltán- a gyenesdiási Diási Játék Strand kapta.

A Balaton „Legzöldebb” Strandja különdíjat a Hermann Ottó Nonprofit Kft. ajánlotta fel és a Községi strand kapta Balatongyörökön. A díjat átadta dr. Béres András szakmai ügyvezető helyettes.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke különdíjat ajánlott fel egy kiemelkedően teljesítő Veszprém megyei strand részére. A különdíjat átadta Vörösmarty Éva, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke, kapta: a balatonudvari Fövenyesi Strand.

A Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke különdíjat ajánlott fel egy kiemelkedő somogyi strand részére. A díjat átadta Tardi Tamás, a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke, kapta: a Zamárdi Nagy Strand.

Zala Megye Önkormányzata különdíját idén a vonyarcvashegyi LIDO Strand kapja, mint a legsportosabb zalai strand. A díjat átadta Fodor Márk, a Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Térségfejlesztési Bizottságának elnöke.

oklevél

Öt csillag: (12)

1./ Vonyarcvashegy Lidó strand
2./ Balatongyörök Községi strand
3./ Gyenesdiás Diási Játékstrand
4./ Szigliget Községi strandfürdő
5/ Balatonfüred, Kisfaludy strand
6./ Alsóörs Községi Strand
7./ Balatonfüred, Esterházy strand
8./ Csopak, Községi strand
9./ Keszthely Városi strand
10./ Balatonalmádi Wesselényi Strand
11./ Balatonberény Községi Strand
12./ Balatonföldvár Keleti Strand

Négy csillag: (15)

13./ Keszthely Libás strand
14./ Balatonudvari Fövenyesi strand
15./ Balatonudvari Községi strand
16./ Balatonmáriafűrdő Központi Fizető strand
17./ Zamárdi Nagy strand
18./ Révfülöp Császtai strand
19./ Ábrahámhegy Községi Strand
20./ Balatonfűzfő Fövenyfűrdő
21./ Balatonakali Községi strand
22./ Balatonlelle Napfény strand
23./ Siófoki Nagystrand
24./ Zánka Községi Strand
25./ Balatonszárszó Mikszáth utcai Központi Strand
26./ Fonyód, Panoráma strand
27./ Badacsonytomaj Badacsony strand

Három csillag: (6)

28./ Badacsonytomaj Városi strand
29./ Balatonfűzfő Tobruk strand
30./ Keszthely Helikon strand
31./ Balatonboglár Platán strand
32./ Révfülöp Szigeti strand
33./ Balatonederics Zöld Hullám strand

Két csillag:

34./ Balatonszemes, Berzsenyi utcai szabad strand

Forrás: zaol.hu

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!