Fürdőjárat indul a Balatonnál

Egy év telt el az ingyenes West-Balaton kártya bevezetése óta. Az elmúlt időszakban nemcsak a kártyahasználók, de az elfogadóhelyek száma is jelentősen bővült, így mostanra több mint 90 turisztikai szolgáltató fogadja el a plasztik lapot. teststarter
A kártya használatával jellemzően 10-25 százalék a kedvezmény, de akár a fizetendő összeg felét is meg lehet spórolni. A TDM pályázati támogatás segítségével megvalósult projekt eredményeképpen új elektronikus kártya került bevezetésre, ehhez többnyelvű, a szolgáltatók mellett a térség szinte összes fontos attrakcióját bemutató kedvezményfüzet is tartozik. A tervek szerint hamarosan Hévíz és Zalakaros is csatlakozik a rendszerhez, jelentősen bővül az elfogadóhelyek száma, és a kártyához kapcsolódóan tervezik egy törzsutas kedvezményrendszer kidolgozását is. Újabb állomásokkal bővül a négy település által tavaly útjára indított térségi buszjárat. Ennek útvonala olyan turisztikai attrakciókat érint, amelyek a menetrendszerinti járatokkal nem vagy csak nehezen voltak elérhetőek. A turistabusz tavaly heti négy alakalommal indult útjára,  körjárat közlekedett a Kis-Balatonhoz, a Keszthelyi-hegységbe, Badacsony környékére, és egy pedig a Herend-Tihany útvonalon szállította a turistákat. A térségi pályázat keretében idén várhatóan két járat közlekedhet majd: egy “fürdőjárat” a Balaton irányából a gyógyfürdők felé, és egy “városnéző járat”, amely a kistelepülések irányából a nagyobbak, így Keszthely és Hévíz felé invitálja a turistákat, városnézés, múzeumlátogatás céljából.300-206

Forrás: Tourinform Iroda

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!