Helikon Tavera étterem

Helikon Taverna étterem és Festetics Történelmi Borospince

 

A hatalmas, akár 130 főt befogadni képes borospince másfél évszázadon át az egykori Festetics uradalom présháza volt. A körülötte lévő, nagy kiterjedésű szőlőbirtokot az 1810-es években vásárolta össze az uradalmait akkor legmodernebb elvek alapján újjászervező Festetics György, a keszthelyi Georgikon Alapítója, a Hévízfürdő fejlesztésének megindítója. Az 1820-ban épített présház száz évnél tovább volt a keszthelyi uradalmi diási és vonyarci szőlőinek központja.

 

2013 őszére közel 600 m2-en akadálymentesítetten újítjuk meg a Festeticsek uradalmi birtokközpontját. Kiállítási tartalmában pedig, néhány régiós szinten is egyedinek számító kiállítási tárgy elhelyezése mellett, valódi 21. századi interaktív kiállítóteret varázsolunk.

–          A látogatók 2013 júliusától a legmodernebb interaktív eszközökön keresztül megismerhetik a témához kapcsolódóan fejlesztett – többnyelvű – digitális tartalmakat (érintőképenyők, QR-kódok, green-box attrakció), ugyanakkor illatmintákon és kóstoló programelemeken keresztül egyedi gasztronómiai és borászati élményekben is részesülhetnek.

–          A gyerekek részére méretarányos LEGO-makett, kültéri és beltéri játékok teszik izgalmassá a látogatást.

–          A program megvalósítása során a Helikon Taverna klasszicista homlokzata díszkivilágítást kap, illetve a fűtési rendszer megújítása során a muzeális cserépkályhák mellett megújuló energia is hasznosításra kerül.

A projekt eredményeképpen a Balaton nyugati medencéjében komplex, kiemelkedően erős gasztronómiai és kulináris turisztikai termék jön létre, hiszen az azonos helyszínen működő négycsillagos, 47 szobás Zenit Hotel Balaton és Vendégház mellett, 2013 decemberében nyitja meg kapuit a Bock Bisztro Balaton. Itt Bíró Lajos corporate chef iránymutatásai szerint, újragondolt receptek alapján, az élménytérben megismert alapanyagokat és étel remekeket meg is kóstolhatják a látogatók.

Az étteremhez tartozó négycsillagos Zenit Hotel Balaton**** esetében is számos fejlesztés valósult meg például:

FESTETICS FÜRDŐKEZELÉS a Zenit Hotel Balatonban

BARANGOLJON VELÜNK a 19. SZÁZAD FÜRDŐÉLETÉBEN!

„Kalandozás a 19. század végi magyar főúri fürdőkultúrában” programkínálat 2013 januárjától élvezhető: a vendégek fa dézsakádban vesznek egy kellemes boros-mézes fürdőt, majd utána tradicionális masszázstechnikánk bemutatásával 50 perc frissítő masszázsban részesülnek. Végül a kezelés gőzkabinunkban zárul, ahol a szaunázási hagyományoknak megfelelően, a vendégek egy szauna virgácsot kapnak. A bőr finom megcsapkodásával serkentik a vérkeringést, elősegítik a hatékonyabb méregtelenítést.

További fejlesztésként kiemelnénk szintén 2013-as év elején átadott SALZBERGER Holt-tengeri sóbarlangot. A holt-tengerisó és kősó felhasználásával készült 5 személyes barlangban minden korosztály számára hűvös nyugalmat és természetes gyógymódot kínálunk.

Vinoterápia: A borok jótékony hatásai eredményeként újfajta termékek és kezelési módszerek terjednek el. Az úgynevezett „vinoterápia” a hagyományosan boros nemzetek körében, elsőként is pedig a szépségiparban is élenjáró franciáknál lett népszerű. Zenit vinoterápiás kezeléseink: Vine Secret 3D arckezelés, testmasszázs és Vine Secret feszesítő testkezelés, Vine Secret boros fürdő kétszemélyes tölgyfa dézsakádban.

Megújult programkínálatunk:

–          Keleti fürdőest, távol keleti füstölőkkel, gyertyafényben szauna szeánszokkal

–          Orosz fürdőest, gyertyafényben, a szaunában pedig Dolce Vita, Pálinkás és Orosz Rulett szeánszprogramok

–          Wellness részlegen elhelyezett szélesvásznú kivetítőn élvezhetik vendégeink a kiemelt sporteseményeket

Zenit Hotel Balaton****
„ZENIT.  Minden cseppje élmény…”
info@hotelzenit.hu
www.hotelzenit.hu
Gombor Krisztina: +36-20/348-23-90
Lóránt Nárcisz: +36-20/278-05-91

 

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!