Kékhullám Zászlót kaptak a kiváló balatoni strandok és kikötők

Idén 10. alkalommal jutalmazták Kékhullám Zászlóval a legjobb balatoni strandokat és kikötőket, a díjakat pénteken Keszthely városi strandján adták át.
Lázár János, a minősítést koordináló Balatoni Szövetség titkára elmondta: az uniós normák szerint rögzített követelményrendszer alapján a tisztiorvosi szolgálat, valamint több balatoni szervezet bevonásával végezték a minősítést.
Felmérések szerint főként a külföldi turisták veszik figyelembe fürdőhelyválasztásuknál az otthonukban is jól ismert, számukra garanciát jelentő minősítést – tette hozzá.

A Kékhullám Zászló egyebek közt azt jelenti, hogy az azt elnyerő strandokon működik elsősegély nyújtó hely, vízimentő szolgálat, orvosi ellátás, és ügyelnek a közbiztonságra is, egyebek közt a lopások visszaszorításával.

Míg korábban részt vett a minősítésben Magyarország több üdülőtava is, az idén sem a Tisza-tó, sem a Velencei-tó, sem a Fertő tó nem képviseltette magát. A Balaton 127 strandjából 30 nevezett.

A strandok közötti különbségeket az idén először csillagokkal kívánta érzékeltetni a zsűri. “Akadnak fürdőhelyek, amelyek nyugati színvonal felett teljesítenek, de olyanok is, amelyek csak éppen megütötték a követelményszintet, s van még mit fejleszteniük” – fogalmazott a titkár.

A Kékhullám Zászlót elnyerő 25 balatoni strand közül 11 kaphatta meg a legjobb minősítést jelentő három csillagot: Keszthely városi strandja, Gyenesdiás Diás strandja, Balatonfüred Esterházy strandja, Balatonlelle Napfény strandja, Siófok Nagystrandja, Balatonföldvár Keleti strandja, valamint Vonyarcvashegy-, Balatongyörök-, Alsóőrs-, Csopak- és Balatonboglár strandja.

A négy nevezést benyújtó kikötőből pedig három: a Balatoni Hajózási Zrt. szigligeti és balatonboglári kikötője, továbbá a zánkai gyermektábor kikötője tűzheti ki a kék zászlót.

Forrás:http://www.turizmus.com

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!