Mozdulj Balaton Sporttalálkozó 2022

A Balaton Fejlesztési Tanács, „Mozdulj Balaton!” Strandi Szabadidősport Programjának, idei tizedik hetének végén, „nyárbúcsúztató” rendezvényre gyűltek össze a programban résztvevő települések, strandok.

Vonyarcvashegyen, a Lídó strandon lezajlott sporttalálkozón, a program 19 évvel ezelőtti kezdetei óta, változatlanul, a legnépszerűbb strandsportokban, streetball, grundfoci és strandröplabda sportágakban versenyezhettek a csapatok.

A sporttalálkozó megnyitóján, Pali Róbert Vonyarcvashegy nagyközség polgármestere köszöntötte a 21 település képviseletében megjelent, 120 sportolót és sportszervezőiket.

Köszöntőjében, néhány mondatban kitért arra, hogy napjainkban már általánosan elismert, hogy mennyire fontos része az egészséges életmódnak a rendszeres testedzés. Elmondta, hogy mennyire fontos szerepe volt eddig és van most is a programnak abban, hogy a nyári strandi sport- és mozgásélmények, elegendő inspirációt tudnak-e adni a strandolóknak arra, hogy a rendszeres testmozgást beépítsék életvitelükbe. Elmondta nincs kétsége afelől, hogy az utóbbi években jelentős előrelépés következett be, egyre több „szabadidős” sportolóval lehet találkozni és már nem csak a nagyvárosokban, de a kisebb településeken is.

Köszöntője végén, a sportági játékvezetők, minden résztvevőnek, azok nagy „meglepődésére” átadták, az ebben az évben bevezetett részvételi érmet, a „Mozdulj Balaton!” program nyárbúcsúztató aranyérmét.

Az ünnepi beszédet, a Balaton Fejlesztési Tanácsot képviselő Fekete-Páris Judit, a Balatoni Integrációs Nonprofit Kft ügyvezető igazgatóhelyettese, gazdasági igazgatója tartotta.

Felelevenítette, hogy a Balaton századeleji katasztrofális, a mostaninál nagyobb vízszintcsökkenésének idején, az idegenforgalom számára vonzó programként, a strandok újabb funkciókkal történő ellátása érdekében jött létre a program.

Megemlékezett a 2004-ben indult programsorozat megálmodójáról, a Somogy Megyei Testnevelési és Sporthivatal volt igazgatójáról, Bartsch János személyéről és a program érdekében, az általa kialakított szakmai stáb élén végzett munkásságáról, eredményeiről.

Ezt követően elmondta a valamennyi résztvevőnek átadott aranyeremmel azt kívánták jelezni, hogy a szabadidősportban csak győztesek vannak. Külön felhívta a figyelmet az érem feliratára, hiszen ettől az évtől nem szezonzáró rendezvényről kell beszélni, mert csatlakozva települések „szezonnyújtó” törekvéseihez, a program az őszi hónapokban is jelen lesz a tóparton.

Fekete-Páris Judit, ezt követően, „A Mozdulj Balaton Strandi Szabadidősport Program 15 és 10 éves Szolgálatáért” díjakat adott át strandi sportszervezőknek.

A BFT képviselője, záró szavaiban elmondta, hogy mindenképpen szeretnék fenntartani és tovább vinni a programot, és ennek érdekében, máris több frissítés bevezetésének a feltételein dolgoznak. Több extra rendezvényt terveznek és úszóversenyekkel, aquafitnesz eseményekkel, mindenképpen növelik a vízi programok számát.

A megnyitót követően, mintegy három órán keresztül zajló sportági csapatversenyek eredményei;

„Skoda László Streetball Emléktorna”;

1./ Balatonfenyves, Balatonfenyves-alsói Szabadstand 2./Balatonboglár, Platán strand,

a két 3./ Balatonederics, Községi strand, és

Balatonlelle, Napfény strand.

„Szent Mihály Domb” grundfutball torna;

1./ Balatongyörök, Községi strand 2./ Balatonfenyves, Balatonfenyves-alsói szabadstrand,

a két 3./ 3./Zamárdi, Zamárdi-felsői Jegenye téri strand és

Vonyarcvashegy Lídó strand

„Csiszár Géza Standröplabda Emléktorna”;

1./ Ábrahámhegy, községi strand

2./ Szigliget, Községi strand,

3./ Révfülöp, Császtai strand és Vonyarcvashegy Lídó strand

A települések, strandok közötti pontversenyben;

a legeredményesebb Somogy megyei település díját Balatonfenyves, a Balatonfenyves-alsói Szabadstrand nyerte el.

A legeredményesebb Veszprém megyei település versenyben, a díjat Balatonederics nyerte.

A legeredményesebb Zala megyei település Vonyarcvashegy, a Lídó strand lett.

A települések, strandok közötti összesített pontversenyben;

6./ Balatonboglári Platán strand, az

5./ Balatongyörök, Községi strand, a

4./ Ábrahámhegy, községi strand az

3./ Balatonederics, Községi strand. a

2./ Vonyarcvashegy, Lídó strand

A pontversenyben ismét győzött és ezzel egy újabb évre védője lett a Bartsch János Örökös Vándordíjnak, a Balatonfenyves, a Balatonfenyves-alsói Szabadstrand csapata.

Pali Róbert polgármester rövid zárszóban köszönte meg a települések képviselőinek a részvételt és biztosította őket, hogy a következő „nyárbúcsúztató” rendezvényen is szívesen látja településén, strandján a Sporttalálkozó résztvevőit.

 

 

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!