Ünneplőbe öltöztették a fákat

Kiállítás, koncertek, fellépők és mandulás sütemények is várták az érdeklődőket a Hercegi Mandulás Napokra, melynek tiszteletére pénteken az óvodások ünneplőbe öltöztették, felszalagozták a település mandulafáit.

A nyolcadik alkalommal megszervezett rendezvény a hagyományokra épít, annak állít emléket, hogy a településen volt hajdanán a Festeticsek manduláskertje. A Festetics- pincében megnyílt képzőművészeti kiállítás után a Boombatucada ütőegyüttes menetzenéje csalogatta a közönséget a rendezvényre, amelyen a gyerekeket Dömötör Zsolt világbajnok lufihajtogató, néptánc és népi táncház várta.

Vasárnap a keszthelyi Festetics Szimfónikus Zenekar adott hangversenyt az iskolában, mandulás süteményeket kínáltak a közönségnek, a gyerekek pedig kézműves játszóházban találtak el foglaltságot.

A helyi éttermek mandulás ételekkel, desszertekkel készültek.

A település nemcsak ünnepli e termést, hanem alapoz is rá. A cél, hogy olyan híres legyen a vonyarcvashegyi mandula, akár a tihanyi levendula, és a község jelképévé váljon.

Később pálinkát és olajat is készítenének

A Mandulás Tündérkert termését feldolgozzuk: natúr, édes és sós mandulát készítünk hamarosan, majd később pálinkát és olajat is – mondta Péter Károly polgármester.

 

Forrás: Zalai Hírlap

 

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!