Hírek

Pilótaképző-központot hoznak létre norvég befektetők Hévízen

A norvég tulajdonú Central European Aviaton Cluster partnerével, az ugyancsak norvég Pilot Flight Academyvel pilótaképző-központot hoz létre Hévízen 15 millió euró beruházással.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő hétfői budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a hévízi pilótaképző-központ hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a következő időszakban még hangsúlyosabban kerüljön fel a világ dinamikusan fejlődő repülési iparágának térképére. Szijjártó Péter rámutatott arra, hogy a repülési iparág egyre élesebb helyzetben működik, a légitársaságok egyre több járatot indítanak, ehhez pedig egyre több jól képzett pilótára van szükség.

SZIJJARTO_Peter részt vesz a  a Central European Aviation Cluster (CEAC) beruházás bejelentő sajtótájékoztatóján a KKM-ben. Jelen van:  Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter dr. Gyarmati Eszter  kabinetfőnök Ésik Róbertelnök, HIPA Manninger Jenő országgyűlési képviselő  Papp Gáborpolgármester, Hévíz A cég részéről: Stig Eyde 	elnök, CEAC Maróthy Tamás 	a CEAC igazgatóságának képviselője Frode Granlund 	vezérigazgató és tulajdonos, Pilot Flight Academy Runar Vassbotten 	tulajdonos, Pilot Flight Academy Olav Berstad	rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, Norvégia

Fotó: Kovács Márton / KKM

A miniszter elmondta, hogy Norvégia legjelentősebb pilótaképző akadémiája érkezik Magyarországra. A központban évente 300 pilótát képeznek ki 80 oktató és szakértő vezetésével.  A hévízi bázison kialakítják a szükséges hangárokat, oktatási létesítményeket, szálláshelyeket és a szimulátorközpontot. A pilótaképző akadémia Ausztriából már megrendelte a képzéshez szükséges repülőgépeket, az ősztől megindul a képzés  Hévizen – mondta Szijjártó Péter.

A Wizzair 2017 decemberében kezdte meg Nyíregyházán saját pilótáinak képzését, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen két évtized után újraindult a katonai pilóta, légiirányító képzés, Tavaly debrecenben megindult az egyetem műszaki karán a  repülőgép-vezetői képzés, és ezeknek a norvég beruházás további lendületet ad – tette hozzá. A hévízi beruházás az államközi kapcsolatoknak is jót tesz, Magyarország és Norvégia stratégiai kérdésekben – például az energia- és védelempolitika területén – szövetségesek. Mindkét ország tagja a NATO-nak, így egy-egy beruházás még szorosabbra fűzi a stratégiai kapcsolatokat – mondta Szijjártó Péter. Stig Eyde, a Central European Aviaton Cluster elnöke elmondta, hogy a beruházási lehetőséggel a Norvégiában tartott befektetési tájékoztatón ismerkedtek meg. Döntésükhöz a magyar befektetési ügynökség, a Hipa sok segítséget nyújtott.

Közölte: óriási potenciált látnak a Hévíz-Balaton repülőtérben, a város pedig közkedvelt turisztikai célpont. Frode Granlund, a Pilot Flight Academy ügyvezetője és tulajdonosa kiemelte, modern pilótaképző központ jön létre Hévízen. Rámutatott arra, hogy a Pilot Flight Academy Európában az egyik legnagyobb pilótaképző központ, tíz országban van jelen, Magyarország – földrajzi elhelyezkedése és jó időjárása miatt – kiváló helyszín. Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint az egykori katonai repülőtér fejlesztése stratégiai jelentőségű a Dunántúl számára.  Keszthely-Hévíz térsége Budapest után a második legnagyobb turisztikai célpont Magyarországon, a befektetés magas szintű technológiát, szakképzést jelent, és további beruházásokat generálhat – mondta Manninger Jenő.

(MTI)


Szemétszedés

A Balatoni Horgászegyesületek Szövetségének felhívásához kapcsolódva értesítjük a kedves segíteni szándékozókat, hogy a Vonyarcvashegyi Arany Híd Horgász Egyesület a következő helyszínen és időpontban tart szemétszedést: 2019. április 14.(vasárnap), Vonyarcvashegy, Szent Mihály-domb és Szent Mihály kápolna.
Találkozó: Pecalak AHHE csónakkikötő / 09:30 Szent Mihály dombi parkoló

Horgászegyesület szemétszedés


Izgalmas programok várnak Vonyarcvashegyen

Vonyarcvashegy életében fontos a természeti és kulturális öröksége, mely napjainkban legnépszerűbb formájában a különböző gasztronómiai fesztiválokon, műsoros rendezvényeken jelenik meg 2019 nyarán is.

A finom házi sörök és házi ízek kedvelői sem maradnak fesztivál nélkül Vonyarcvashegyen. Számukra június 28. – június 30. között rendeznek fergetegesnek ígérkező programsorozatot, benne Don Lázi Swingtet és Tunyogi Bernadett, valamint Deák Bill Gyula koncertjeivel.

A szőlőtermelés hagyománya egyrészt a július 24-28. között megrendezésre kerülő Vonyarci Boros Forgatagon található, ahol a zamatos borok és finom falatok mellett többek között a Marching Jazz Band, a Köztársaság Bandája, Malek Andrea és a Happy Dixieland Band zenekar, valamint Besh o droM koncertje is várja majd a vendégeket.

 

1

 

Augusztus 16-19. között a XIII. Bor- és Csemegeszőlő fesztivál biztosítja a rendezvényre látogatók számára a borozgatás lehetőségét, melyhez az egyik kulturális csemege a Gypo Cirkusz és a 30y koncertje várja a közönséget.

Az itt élő emberek számára a halászat is biztos megélhetési forrást jelentett. Így fontos ünnep augusztusban a 40 halász emléknapja, melynek igazi fénypontja most is a tűzijáték lesz, valamint az augusztus 22-24. között megrendezésre kerülő Ponty így jó! – Vonyarcvashegyi Pontyfesztivál. Ezen a fesztiválon is érdekes programok várják az ide látogatókat a tűzijáték mellett, fellép Falusi Mariann és többek közt a Los Orangutanes ad koncertet.

Programjainkat más műfajok képviselői is színesítik.  A klasszikus zene szerelmeseinek a Szent Mihály-dombi Zenei Esték keretében kínálunk színes koncertpalettát.

Vonyarcvashegy kulturális büszkesége az itthon és külföldön egyaránt közkedvelt Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar. Június 28.-30. között a fúvószene kedvelőit zenekari fesztivállal örvendeztetik meg, a Vonyarcvashegyi Kézműves Sörök és Házi Ízek Fesztiválja keretein belül.

Vonyarcvashegy Önt is várja igazi vonyarcvashegyi vendégszeretettel!

Részletes programok a honlapon találhatók!  https://hellovonyarcvashegy.hu/programok

Facebook: facebook.com/vonyarcvashegy.a.balatoni.nyar

Tovább információ:
8314Vonyarcvashegy, Kossuth u. 42.
Tel.: 83/348-253 Fax: 83/548-021
E-mail: vonyarcvashegy@tourinform.hu

Névtelen 1


Fejlesztésekkel és újdonságokkal készülünk a szezonra Vonyarcvashegyen

Vonyarcvashegy vendégfogadása továbbra is a családokra fókuszál, a korábban már bevezetésre került heti családi belépőjegy mellett idén már elérhető lesz a napi családi belépőjegy is.
A Lido Strand idén is megújulva, egy új sétánnyal várja a vendégeket. A projekt az önkormányzat önerős beruházásában, helyi kivitelező által valósul meg.

IMG_6015

A Bakonyerdő Zrt. valamint a Magyar Természetjáró Szövetség partnerségében egy négy évszakos menedékház és kilátó létesítése kezdődött meg a település nyugati részén található hegyi részen. A projekt befejezése 2020-ra valósul meg. A beruházással a településhez közvetlenül csatlakozó erdőterület legmagasabb pontján szigetüzemű energiaellátással megvalósuló négy évszakos menedékház épül panoráma terasszal, melynek részben üvegborítású padlózata a gerincről kinyúlik a völgy fölé. A tervezésnél kiemelt figyelmet fordítottak a környezettudatosságra, továbbá arra, hogy a fejlesztés lehetőség szerint akadálymentes, felnőtt- és gyermekbarát legyen, hogy minden korosztályt és célcsoportot kiszolgáljanak, valamint olyan infrastruktúra fogadja a látogatókat, amely lehetővé teszi és egyben ösztönzi a négy évszakos, „365 napos” túrázást.Kilátó
Idén első alkalommal rendezik meg az I. Tavaszi Borparádé és Zalai Gasztro-Partyt Vonyarcvashegyen. Neves pincészetek és zalai fogások várnak a Zenit Hotel Balatonba minden borkedvelőt és gasztrorajongót április 6-án a tavaszköszöntő borfesztiválra. Amivel készülnek: 10 borászat, 2 étterem, helyi termelők vására, Vivat Bacchus és Szakonyi Milán acoustic koncert!

pezseg_a_balaton_FB.indd

Vállalkozás tulajdonában álló Vonyarc Hotel is megújul a szezonra. A fejlesztés keretében megvalósul a napelemes és napkollektoros rendszer telepítése, szigetelés, nyílászáró csere, az emeleteken szobákhoz csatlakozó teraszok kialakítása. A nyílászáró csere az épület hőtechnikai mutatóit javítja, ezzel csökkentve az energiaveszteséget. A fűtési és használati melegvíz rendszerek korszerűsítése érdekében a gazdasági épületben található kazán cseréjére kerül sor.

Új üzemeltetővel és újabb felújításokkal indul a szezon a Kertmoziban. Premierfilmekkel várják a mozizni vágyókat június 21-én. Megújult technikával várják az érdeklődőket, hiszen a digitális vetítő olyan élményt nyújt, mintha egy plaza mozijában lennénk.

A település vitorlás kikötője, a Vonyarc Marina is nagyszabású programmal készül a szezon megnyitására május 4-én. A program keretében lehetőség lesz e- hajók megtekintésére a vízen, illetve kiállítótól függően kipróbálhatóak is lesznek. Ezen felül elektromos hajóbérlésre is lesz lehetőség. Este 18 órától Dj. Szunyog hatalmas retro partyval várja a szórakozni vágyókat. A rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak. A kikötő kávézója egész nap nyitva tart.

További információ:

8314 Vonyarcvashegy, Kossuth u. 42.
Tel.: 83/348-253 Fax: 83/548-021
E-mail: vonyarcvashegy@tourinform.hu
Honlap: www.vonyarcvashegy.hu, http://projekt.mtsz.org.hu, www.vonyarchotel.hu, www.vonyarcmarina.hu, www.hotelzenit.hu


Közgyűlés Aranyhíd Horgászegyesület

Tisztelt ARANY HÍD H.E. Tagja!

Értesítjük, hogy a vonyarcvashegyi Arany Híd Horgász Egyesület elnöksége közgyűlést hív össze!

Helyszín: Vonyarcvashegy Nagyközség Kultúrház (8314 Vonyarcvashegy)
Időpont: 2019. április hó 7-én /vasárnapra/ 08:30

Amennyiben a tagság 50%-a + 1fő nem jelenik meg, úgy 2019. április hó 7-én /vasárnap/ 09:00-kor ugyan ezen a helyen, változatlan napirendi pontokkal az elnök a közgyűlést újra megnyitja és megállapítja, hogy a törvény erejénél fogva a közgyűlés határozatképes.

Tervezett napirendi pontok:
0. Megnyitó, határozatképesség megállapítása, jelenléti ívek kitöltése, jegyzőkönyv vezetők megválasztása.
1. 2018. évi beszámoló.
2. 2019-es költségvetés, programterv bemutatása.
3. Előadás: 2019-ben lejáró szerződések meghosszabbításának menete.
4. Előadás: 2019-es társadalmi munkaterv, új lehetőségek (új szabályok), kötelezettségek, megtárgyalása az egyesület szolgáltatásainak beárazása, árszabása.
5. Előadás: 2019. évi versenyek menete, nevezés. Segítők toborzása.
6. Határozatot nem igénylő aktuális kérdések megbeszélése. /kérdezz-felelek/

A közgyűlésen előfordulnak majd a témákhoz kapcsolódó új szabályok felvetése megtárgyalása, majd ezekről szavaz a közgyűlés. Amennyiben Ön is beleszólna az aktuális ügyekbe, kérjük okvetlen megjelenni szíveskedjen a jelölt időpontban. Itt az alkalom és lehetőség, hogy véleményét elmondhassa, ezzel segítve munkánkat. Távolmaradók véleményét a közgyűlés nem tudja figyelembe venni!

Amennyiben még nem igényelt Magyar Horgászkártyát, kérjük okvetlen hozza magával a közgyűlésre adókártyáját, a gyűlés után a faházban lehetősége lesz a horgászkártya igénylésére, állami jegyének, területi engedélyének kiváltására.

Baráti üdvözlettel:
Domina Balázs
VAHHE elnök

Kelt: Vonyarcvashegy, 2019. március 11.


Magyar kerékpáros turisztikai kínálat Münchenben

Szerdán nyitotta meg kapuit Németország egyik legnagyobb utazási és szabadidős kiállítása, a f.re.e 2019.
A kiállítások és vásárok esetében megfigyelhető negatív piaci trendekkel ellentétben a müncheni vásár idén is tovább tudott növekedni, így 2019-ben már 88.000 négyzetméteren, 1300 kiállító 70 országot képvisel, ami rekordnak számít.

Tíz csarnokban mutatják be a világ turisztikai kínálatát hét téma köré csoportosítva: utazás, hajós turizmus, wellness turizmus, kerékpáros turizmus, camping turizmus, outdoor, valamint vízi turizmus.
Nem véletlen a vásár iránti fokozott érdeklődés, hiszen a német belföldi turizmus, valamint Németország mint küldő piac is rekordokat dönt, ráadásul úgy, hogy évek óta a prognózisokat meghaladó mértékben nőtt a turizmus teljesítménye.

A FUR kutatóintézet szerint 2018-ban a németek 71 millió utazáson vettek részt, amelyen 75 milliárd eurót költöttek. A németek a fő nyaralásuk esetén is egyre nyitottak az új, kevésbé ismert desztinációk iránt. Ezzel együtt a fogadó országok rangsorát továbbra is Spanyolország, Olaszország és Ausztria vezeti.

Így nem is mondható meglepőnek, hogy idén Csehország a díszvendég, de több száz négyzetméteren van jelen Szlovénia, Horvátország és Ausztria is.

A délnémet tartományokban továbbra is a kempingturizmus és az aktív időtöltés a legfontosabb trend. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint 2018-ban 71.000 új szabadidős jármű került Németországban forgalomba, a kerékpárok eladása pedig hónapról hónapra rekordokat dönt. Pedig a gyártók 4-5.000 euróért kínálják az új e-kerékpárokat, amelyeket a müncheni vásáron is úgy viszik, mintha ingyen adnák.
A magyar kínálatot a Nyugat-balatoni Turisztikai Iroda szervezésében és vezetésével 10 magyar szolgáltató képviseli. Így mások mellett a piacvezető nyugat-magyarországi gyógy- és wellness szállodák és TDM-ek, a főváros turisztikai hivatala, valamint a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) is a kiállítók között van.

Az MKSZ Münchenben a nyugat-magyarországi, valamint a Balaton régió kerékpáros turisztikai kínálatával van jelen, és népszerűsíti az elérhető, valamint a közeljövőben megvalósuló hazai kerékpáros kínálatot. Közvetlenül a magyar stand mellett üzemel a Vécsy Étterem, amely évek óta visszatérő attrakciója a vásárnak, és már az első napon telt házzal üzemelt.

Forrás: turizmus.com


Sportprogramokkal várják a látogatókat Vonyarcvashegyen

Vonyarcvashegy, tavaly immáron harmadszorra nyerte el a Legsportosabb strand címet. A sport, valamint az aktív időeltöltés egyre népszerűbb kikapcsolódási forma a mai rohanó világban. Az egyik legkedveltebb formája ennek a futás. Vonyarcvashegyen június 22-én kerül megrendezésre a Vonyarci Nyargalás elnevezésű futóverseny, melyre szeretettel invitálunk mindenkit. A verseny nem a megszokott országúti körülmények között zajlik, hanem a pálya a Keszthelyi-hegységben van kijelölve. A versenyzők két táv közül választhatnak. A távokat leggyorsabban teljesítők ajándékban részesülnek. Emellett, idén is változatos sporteseményekkel várjuk a településre látogatókat.

futás-kicsi

A hagyományos garantált programok, mint a minden hétvégén megrendezésre kerülő viziaerobik sem fog elmaradni. Újdonságként szervezünk, szintén garantált programként, minden vasárnap reggelre egy vezetett futást, mely a Keszthelyi-hegység különböző pontjait érinti majd. A futásra bárki jelentkezhet, nem kell edzettnek lenni, az előre meghatározott távok változtathatók.
A strandi programok közül kiemelendő a Rögbi bajnokság, melyre 3 fős csapatok nevezését várjuk. Homokos sportpályáink adottságát és jó minőségét kihasználva, strandkézilabda tornák helyszínéül is szolgál községünk. Neves strandkézilabda csapatok edzőtáboroznak nyaranta nálunk. Emellett az egész nyáron át tartó Mozdulj Balaton Sporttalálkozó zárórendezvénye is minden év augusztusában településünkön kerül megrendezésre.

rögbi-kicsi

A szárazföldi sportlehetőségek mellett érdemes kiemelni a vízi sportokat is. Aki nem fél az újdonságtól kipróbálhatja a vízisíelést vagy wakeboardozást is, de megtanulhat szörfözni, vagy SUP-on állva megcsodálhatja a balatoni naplementét.


Lezárult egy korszak a horgászegyesület életében

Simon Ferenc 2000 óta, 18 éven keresztül vezette a Vonyarcvashegyi Arany Híd Horgászegyesületet. Munkájáról, tapasztalatairól kérdeztük a leköszönő elnököt.

Az egyesület 1986-ban alakult azzal a céllal, hogy helyi horgászatot szabályozott keretek közé terelje. Hogyan tekinthetünk vissza erre a több mint 30 évre?
Bátran állíthatom, hogy a történetünk sikernek könyvelhető el. A kezdeti 15 fős taglétszámot az eltelt évek alatt kisebb ingadozásokkal megsokszoroztuk, mára 500-nál is többen vagyunk. Az elsők között alakultunk a Balaton mentén, követendő példa alig volt előttünk, szinte mindent magunknak kellett kitaposni. Céljaink közé tartozott mindig, hogy a horgászatot megismertessük, megszerettessük a helyiekkel, s az ide látogató turistákkal. Tagjaink számának dinamikus növekedése igazolja leghitelesebben ilyen irányú törekvéseink sikerességét.

Hogyan élte meg elnökké választását?
Sohasem voltak vezetői ambícióim. Már a 90-es években rendszeresen jártunk Vonyarcvashegyre nyaralni, pihenni a családommal, így már a kezdetektől az egyesület és a vezető- ség tagja voltam, elnöknek azonban csak 2000-ben választottak meg, miután véglegesen ideköltöztünk Zalaegerszegről. Mindvégig a köz szolgálata, a horgászat szeretete motivált, kihívásnak tekintettem mindezt.
Milyen fontosabb sikereket, eredményeket tudtak elérni a vezetése alatt?
2005 nyarán az önkormányzat segítségével elkészült a 68 csónak befogadására alkalmas kikötő, melynek üzemeltetése azóta is az egyesület feladata, így mindamellett, hogy az igény egyébként is nőtt a horgászatra, még vonzóbbá tudtuk tenni ezt a sportágat. 2010 környékén aztán szintén az önkormányzat 1,5 millió forintos támogatásával egy 3,2 millió forintos összköltségű felújítást végeztünk el a kikötőn, kicseréltettük a teljes cölöpözést, és padozatot is. A kikötő a megnyitása óta „teltházzal” üzemel, lenne igény a bővítésre, de a terület nyújtotta lehetőségek sajnos nem adnak erre módot.
Közben 300 fölé emelkedett a taglétszámunk, ezáltal az anyagi lehetőségek is tovább bővültek. Így 2013-ban önerőből tudtuk felépíteni a csónakházunkat, melynek köszönhetően ismét gyarapodásnak indultunk. Az anyagi helyzetünk soha sem volt rossz, de az utóbbi időben már kifejezetten stabilnak mondható, így az volumenű beruházások mellett is meg tudtuk őrizni anyagi Véleményem szerint sikerült lépést a település fejlődésével, a kikötő, a de a partszakasz is sokat szépült az évek során. Tagjaink több rangos megmérettetésen is részt vettek, nem is akármilyen sikerrel. 2016-ban a Bedő-Vass-Sényi trió a Zsennye melletti horgásztavon rendezett versenyen a rangos 4. helyezést értek el, 2017-ben egy párosunk ugyanott rablóhalazásban a második helyen végzett, mindezt amatőrként érték el, ami tovább emeli a helyezések sportértékét. Az utóbbi években nemcsak tagjai lettünk a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségének (ami a MOHOSZ tagja), hanem sikerült is velük egy gyümölcsöző kapcsolatot kialakítani. Az utóbbi években egy- re aktívabban segítik a hozzánk hasonló egyesületek munkáját: versenyeket szerveznek, pályázatokat írnak ki. 2017-2018 fordulóján nekünk is sikerült így 140.000 Ft-ot nyerni.
Ilyen hosszú idő alatt nyilván akadtak nehézségek is. Természetesen, voltak kevésbé pozitív élmények is. Mivel a jelenlegi több, mint 500 tagunk kb. 70 százaléka nem helyi lakos, sőt 160-170 fő külföldi, ez a népes taglétszám sem a közgyűléseinken, sem a minden évben megrendezett, saját szervezésű versenyünkön nem tükröződik. Ez állandó probléma. Tovább gyarapodik sajnos a bürokrácia is, eleinte 5 évig kellett megőriznünk minden dokumentumot, most már van olyan is, amit 7 évig kell. Ez az állandó, idegőrlő munka az én koromban már kezdett egyre megterhelőbbé válni. Ez is szerepet játszott abban, hogy meghozzam a döntést: átadom a stafétát. A fiatalabb generáció tagjai sokkal gördülékenyebben tudják majd az egyesület ügyeit intézni, idén egyébként is aktuális lesz a kikötő csónakhelyeinek megújítása, ez is rengeteg munka elé állítja majd az új vezetést. Visszatekintve azért sokkal több a pozitívum, mint a negatívum. Különös örömmel töltött el az is, hogy a tavalyi tiszt- újító taggyűlésen az új vezetés – a tagság nevében – egy-egy térplasztikával köszönte meg a szintén leköszönő egyesületi titkár, Bánfi Lajos, s az én munkámat is.

Ön szerint, miként alakul majd az egyesület jövője?
A legfontosabb feladat a horgászturizmus fejlesztése. A csónakkal vagy vitorlással nem rendelkező, alkalmi horgászok számára sokkal több, jobb lehetőséget kell nyújtani a sporthoz. Továbbra is lépést kell tartanunk a település, a régió fejlődésével, a kikötő és a partszakasz folyamatos fejlesztésével, kényelmesebbé, kulturáltabbá tételével. A fennakadásmentes működéshez szükséges az egyesület tagságának aktivizálása is. Úgy vélem megfelelő kezekbe került a karmesteri pálca, ezúton is szeretnek sok sikert és kitartást kívánni az egyesület új elnökének, Domina Balázsnak, valamint Bedő István, Vass András és Sényi Zsolt vezetőségi tagoknak.

Horváth Imre


Interjú Farkas Tiborral

A két legmeghatározóbb dolog életemben: Zala megye és a kultúra
Interjú Farkas Tiborral, művelődési házunk új vezetőjével

Ahogyan arról már szinte mindenki értesülhetett, új igazgatója van községünk művelődési házának. Néhányan már az adventi gyertyagyújtás alkalmával személyesen is meg- ismerkedhettek Önnel – amikor egy kis zenés előadással is kényeztette a publikumot –, de bizonyára maradtak még, akik szeretnék alaposabban megismerni Önt, hisz remélhetőleg hosszú ideig marad majd köztünk, itt Vonyarcvashegyen. Kérhetek egy rövid bemutatkozást? 54 éves vagyok, két gyermekem van, a fiatalabb, Rebeka, Nagykanizsán él, levelező tagozaton végzi a közösség- szervező szakot. Máté fiam Londonban dolgozik, önálló életüket élik már mindketten. A pályámat 1982-ben kezdtem a Nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központban. Az akkori igazgatóm, Zalavári Gyula azt mondta: „Vagy megszoksz, vagy megszöksz.” Én döntöttem, és maradtam. Annyira meg- tetszett, hogy 32 évet töltöttem a városban, a teljes ranglétrát végigjárva, miközben munka mellett elvégeztem Pécsett a magyar-népművelés szakot, így 1987 óta már diplomám is van.

Mely intézményekben dolgozott eddig?
Ahogy már említettem, a HSMK-ban kezdtem népművelő- ként, majd egy rövid pécsi, könyvtárosi kitérő után vissza- tértem a városba, a Családi Irodába, ahol többnyire esküvők és társadalmi ünnepek szervezésével foglalkoztunk. Nagyon meghatározó közösség volt ez számomra: ott gyűltek össze a verset, színházat, irodalmat kedvelő emberek, barátok, nagyon sokat foglalkozhattam művészeti munkával. Akkor indult zenei pályafutásom is, a ma már több, mint 30 éves Igricek Együttes megalakításával. Másfél évet tanítottam is egy általános iskolában, de a hivatás- szeretetem nem engedett, így újabb 9 év következett szervező- ként a HSMK-ban. 1996-ban kerültem a Kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házba vezetőként és szervezőként, ahol 12 évig dolgoztam. 2009-ben elnyertem a már összevont intézmények (Kanizsai Kulturális Központ) vezetését 5 évre. 5 intézmény – 3 művelődési ház és 2 kiállítóhely – tartozott akkor hozzánk. Itt aztán minden területen kipróbálhattam magam. Az öt év alatt 5 nyertes EU-s pályázat, fiatalok és idősek közösségei, klubjai, a peremkerületeken lakók közösségi szerveződései. A nagyrendezvények a Kárpát-medencei versmondó versenytől az Igricfesztiválon, vagy a nagymúltú Nemzetközi Jazz- és Világzenei Fesztiválon át, a Bor- és Dödölle Fesztiválig. Rengeteg csodálatos emlék, és sok-sok tapasztalat. Az elmúlt 4 évet Budapesten töltöttem a belvárosi,2015-ben induló K11 Kulturális Központ művészeti vezetője- ként. A Király utcában, a bulinegyed közepén kultúrát kínálni nem egyszerű feladat, de úgy gondolom, sikerült. 2017-ben több mint 240 rendezvényt szerveztünk ketten egy kollégámmal. A táncházaktól a különböző koncerteken át, kiállítások sokaságáig, a beszélgetős pódiumestektől a különböző céges rendezvényekig, az iskolai vetélkedőtől a nyári táboroztatásig sok mindent sikerült megvalósítani. Nagyon jó kapcsolatom volt a közönséggel, a fellépőkkel, rengeteg szakmai kapcsolatot alakítottam ki, ugyanakkor a működtető és a fenntartó felelőtlensége miatt kialakult helyzet azt a kényszerítette ki belőlem, hogy elegem lett Budapestből, s a szívem is visszahúzott Zalába. Épp azon a nyáron láttam meg a hirdetést, és azonnal el is döntöttem, hogy beadom a pályázatomat.

Milyen tervekkel érkezett Vonyarcvashegyre?
A legfőbb tervem, hogy együtt tervezzünk a vonyarci emberekkel. Nem vagyok az a fajta vezető, aki az íróasztal mögül kitalálja, hogy mit szeretnének az emberek. Érzem, hogy nagyon kedvesen fogadtak, és nyitottak az együttműködésre. A képviselő-testületnek is köszönöm a bizalmat. Nagyon sok értékes rendezvényt és közösséget örököltem az elődömtől, Illésné Major Juliannától. Ami működik, azt természetesen folytatni szeretném, de ugyanakkor szeretném megszólítani a fiatalokat, a középkorosztályt, s a családokat, ősszel és télen is. Használják a művelődési házat, és mi igyekszünk nyitottak lenni, hogy olyankor tudjanak bejönni hozzánk, amikor ráérnek! Akár este vagy hétvégén is. Tudom, hogy a kulturális szolgáltatás csak egy szelete a nyári gasztronómiai fesztiváloknak, ugyanakkor egy nagyon fontos szelete: a desszert. Az itt nyaralók döntését biztosan befolyásolja, ha népszerű előadókat hívunk, s tudják, hogy a gyerekektől az idősekig mindenki találhat itt olyan programokat, amiért érdemes Vonyarcvashegyen nyaralni. Gyönyörű helyszín a komolyzenei koncerteknek a Szent Mihály-dombi kápolna, kiváló ötlet az Úszólámpás Fesztivál, vagy a Mandulás-napok. A Bornapok és a Kézműves Sörfesztivál közönségének döntésében is biztosan szerepet játszik, hogy a kiváló ételek, italok mellé jó koncertek, színes kulturális kavalkád várja. Szeretném, ha az idei évben legalább 3-szor sikerülne nézőkkel megtölteni a kertmozit, zenés színházi elő- adásokra és unicum jellegű koncertekre. Ugyanakkor azt is tudom, hogy nem kizárólag Vonyarcvashegyre érkeztem, hanem egy tágabb közösségbe is. Keszthelytől Balatongyörökig együttműködésre vagyunk utalva, s mivel kollégáimmal is több évtizedes már ez a kapcsolat, így szerintem ennek sem lesz semmi akadálya. Hiszem és vallom, hogy a folyamatos és nyílt kommunikáció az emberekkel csodákra képes, ezért köszönöm ennek az interjúnak is a lehetőségét!

Horváth Imre


A kulturális örökség ápolója lett a 25 éves fúvószenekar

Kultúránk megőrzése szép, de olykor áldozatokat is kívánó feladat. Ezért is fontos, hogy elismerjék, jegyezzék azokat, akik kiemelkedő munkájukkal felhívják az utókor figyelmét a jelen alkotóira. Ennek jegyében a Zala Megyei Értéktár Bizottság 2018 decemberében felvette a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekart a Kulturális örökség ápolói közé – írja a zaol.hu.

Az 1994-ben alakult zenekar az elmúlt 25 évben számos sikert tudhat magáénak, ellátott helyi és térségi feladatokat, de sok európai országban is ismerősen cseng a neve. Kiss Tamás karnagy – aki a kezdetektől a zenekar vezetője – munka közben, a vonyarcvashegyi iskola aulájában rendezett karácsonyi koncerten tudta meg a jó hírt. Vele beszélgettünk.

– A tavasszal lesz aktuális a fennállásuk 25 éves évfordulója, és az eltelt idő kitartó, színvonalas munkát feltételez. Ön végig mozgatója tudott lenni a zenekarnak, de ekkora feladathoz egy ember nyilván kevés. Kik részesei még a sikernek?

– Kiemelhetők a fúvós hangszert választó, tehetséges növendékek, akik közül sokan tíz éven át is tagjai voltak az együttesnek. Az alapító tagok némelyike ma is aktívan zenél a zenekarban. Köszönet illeti a zeneiskola fúvós tanárait, akik kiváló szakmai segítséget és hátteret biztosítanak a kezdetektől. Nagyon fontos az az együttműködés, mely a Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola, a Festetics György Zeneiskola vezetése, valamint a két fenntartó, a vonyarci és a balatongyöröki önkormányzat közt létrejött. Elsősorban ők azok, akik példamutatóan segítik a zenekar működését.

– Az eltelt évtizedekben több zenésznemzedék nőtt fel a kezei alatt. Van olyan, akire kiemelten is büszke?

– Név szerint hosszú lenne felsorolni azokat a tehetséges növendékeket, akik kimagasló országos- és nemzetközi versenyeken dicsőséget hoztak az együttesnek. Büszkeséggel tölt el, hogy egykori zenészeink közül többen, már mint kollégák térnek vissza. Öröm számomra, hogy sokan jelenleg is zenei pályán tanulnak tovább, ez is jól mutatja, hogy olyan nagyszerű alapokat kaptak intézményünkben, melyre bátran építhették a jövőjüket.

– Melyek azok a tényezők, melyre alapozni tudja a sikeres működést?

– A zenekar működését támogatandó, létrejött a Zalai Balaton-part Zenekaráért Közalapítvány, mely húsz éven át jelentett stabil hátteret. Majd ezt követően megalakult a Kék Balaton Fúvós Egyesület. Ez biztosítja jelenleg is a zavartalan működést a zenekar életének szervezésében. Pillérként említeném meg a szülői háttér kiemelten fontos szerepét, és alapvető tényező természetesen a magas szintű szakmai munka is. Az együttes karnagya és tagjai között nem tanár-diák, hanem zenész-zenész viszony alakult ki, mely gördülékennyé teszi a közös munkát. Legfontosabb talán a gyerekek részéről a zene szeretete, egymás tisztelete és a szakmai felkészültségük megléte.

– A teljes (45 fős) zenekar nem tud mindenütt jelen lenni, ezért kisebb formációkat is alkotnak. Beszélne ennek a szerkezetéről, felépítésének céltudatosságáról?

– A meghívások különbözősége miatt változatos formációkat hoztunk létre, ilyenek például az öt-hat tagú rézfúvós kamaraegyüttes, tíz-tizenkét tagú dixieland zenekar, húsz fő alatti, úgynevezett „kisparti”, melyekkel a felkérők speciális igényeit is ki tudjuk elégíteni. Évek óta működik egy 25-30 főből álló utánpótlás együttes, melynek tagjai általános iskolás korúak. Ez biztosítja a fenntarthatóságot, a szakmai permanenciát.

– Huszonöt év, 1425 fellépés, 56 turné. Kiemelkedő elismerések, díjak. Elégedett ember? Mi lehet a szakmai továbblépés útja?

– Az elismerések növelik a zenekar önbizalmát, ezért tartom fontosnak, hogy – a teljesség igénye nélkül – felsoroljak néhányat a kitüntetések közül, melyekre fennállásunk alatt a legbüszkébbek lehetünk. Például a három alkalommal elért nemzetközi arany minősítésre, a Zala Megyei Közgyűlés nívódíjára, a számtalan külföldi versenyen, fesztiválon elért kimagasló eredményünkre. Jó érzéssel tölt el az, hogy az országban és külhonban is jó hírét visszük a magyar zenének, méltó módon képviseljük régiónkat, így teljesítve missziónkat. Az 1500. fellépésünkhöz közeledve is ki kívánjuk szolgálni a közönséget, s ha ez sikerül, akkor lehetek megközelítőleg elégedett. Egy pedagógus minél tovább tud magas szinten teljesíteni a pályája során, annál tapasztaltabbá válik. Én ugyanezt érzem, töretlen lelkesedéssel és energiával dolgozom azon, hogy a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvós-
zenekar a további években is ilyen szép eredményeket érjen el, s beteljesítse küldetését.

Forrás: zaol.hu

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!