Hírek

Új balatoni vitorláskikötőt avattak Vonyarcvashegyen

Új, 97 férőhelyes balatoni kikötőt avattak szombaton Vonyarcvashegyen, a kikötőhöz vezető másfél kilométernyi kerékpárúttal együtt.

Pál Levente, a kikötőt építő és üzemeltető Leventúra Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a kikötői beruházás 462 millió forintba került, ennek 50 százalékát uniós támogatásból finanszírozták. A hajdani zagytér átalakítása során helyi vállalkozók több mint 100 ezer köbméternyi föld megmozgatásával alakították ki a Balaton egyik legmodernebb vitorláskikötőjét. Az új létesítmény hét új munkahelyet teremt, és elektromos hajókat is fogad.

Hozzátette: a kikötő – az önkormányzat 198 millió forintos kerékpárút építéséhez csatlakozva – kiemelt bringapontként is funkcionál majd, pihenési, szervizelési, fürdési lehetőséget biztosítva a kerékpározóknak.

Forrás: MTI

A megnyitó képei itt találhatók:


Top 20-ban a vonyarcvashegy.hu

Idén is megrendezésre került az Év Honlapja pályázat, melyben a a település honlapja is részt vett.

Immár 3. éve a SEOsiker.hu is része a pályázatnak, ez azt jelenti, hogy a pályázóknak ingyenes elemzési lehetőséget biztosítanak, ezáltal a weboldalak nem csak külsőleg, hanem technikailag is kifogástalanok lehetnek.

A SEOsiker az előző évekhez hasonlóan a legalább 95%-os technológiai indexet elért pályázók weboldal kivitelezőinek lehetőséget biztosított, hogy térítésmentesen minősített kivitelezővé váljanak, amennyiben megfelelnek a minősítés további feltételeinek is.

A vonyarcvashegy.hu a 19. helyen végzett.


Disznótoros és Kolbásztöltő verseny eredményei

November 21-én rendezte meg a Turisztikai Egyesület és Tourinform Iroda az Eötvös Károly Általános Iskola udvarán a Vonyarcvashegyi Disznótoros és Kolbásztöltő versenyt.
A tradicionális falusi disznóvágásokra emlékezve, a munka mellett szórakoztató programokkal várták a csapatokat, illetve a szép számmal érkező vendégeket. Az értékelésben közreműködő Benke László olimpiai bajnok mesterszakács évről évre visszatérő szereplője a rendezvénynek, továbbá a zsűri tagja volt még Tóth Kálmán hentes és Somogyi Zoltán gasztroblogger.

Ezúton is szeretnék megköszönni mindazoknak, akik segítségükkel hozzájárultak a program lebonyolításához.

Értékelések

Kolbásztöltő verseny:
I. helyezett: Összeröffenés Baráti Társaság
II. helyezett: Aranyhíd Horgászegyesület
III. helyezett: „Iroda Söröző”

Különdíj Nagykupa: Tripla-K
Különdíj Középkupa: Polgárőr Egyesület Vonyarcvashegy
Különdíj Kiskupa: Kolb-Ászok

Különdíjat kaptak még:
– Ságod
– Nótázó Böllérek
– Nyugdíjas Klub Gyenesdiás
– Somló Ízei

kolbásztöltő

Köszönjük, hogy részt vettek a Vonyarcvashegyi Disznótoros és Kolbásztöltő versenyen és gazdagították rendezvényünket. Reméljük, programunk elnyerte tetszésüket és jövőre ismét megtisztelnek bennünket jelenlétükkel.


Süllő és ponty kerül a Balatonba

Most zajlik az őszi haltelepítés a Balatonnál: a horgászok által kedvelt fajokat engednek a vízbe. A zalai partszakaszon süllő most nem, ponty viszont hamarosan kerül a tóba.

Tavasszal csuka, compó és harcsa, nyáron menyhal, ősszel nagyrészt ponty és süllő, kisebb mennyiségben széles kárász kerül a Balatonba. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. közlése szerint idén háromszázezer kilogramm ponty telepítését tervezték, ennek több mint a felét, valamivel több mint 175 ezer kilót már teljesítettek. Vízállástól függően a tó körül 20-25 helyszínen engednek a vízbe halakat, hogy pótolják a horgászok által kifogottakat, hiszen a természetes szaporulat nem elegendő az ívóhelyek száma és a kevés táplálék miatt. Az irmapusztai tógazdaságban nevelt két – és háromnyaras pontyok jobbára a tó ehhez közelebbi részébe kerültek. Keszthely térségébe majd a buzsáki tógazdaságból engednek halakat, ennek lehalászását november végén kezdik meg. Az őszi telepítésekkor egynyaras süllőből az idénre tervezett hatezer kilogrammnyi mennyiségből már több mint 5300 kilónyi került a tóba, főként a nyugati medencébe.

A halgazdálkodási cég által telepített fajok a horgászok kedvelt fajai közé tartoznak.

– A legtöbbet pontyból fognak, aztán süllőből, ezeket követi a csuka, amit tavasszal teszünk ki és a keszeg, de azt nem telepítjük, mert fenntartja az állományát a szaporulatból. A többi fajta a kínálatot szélesíti – mondta el érdeklődésünkre Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője.

Jelenleg süllőszezon van – e faj közel 70 százalékát ősszel fogják ki. A süllőt főleg nyílt vízről, csónakból horgásszák, csalihalas módszerrel, de sokan a mólókon, kikötőkben is várják a kapást. A telepítések miatt a partról sokan fognak pontyot is.

Ebben az időszakban egy tilalom is aktuális: országos szabályozás szerint november 1-től március 15-ig tilos a halkereső eszközök használata, védve a vermelő halakat.

– A télre készülve a halak nagy csapatokban képesek összeverődni. A horgászok, akik nem becsületes módszerrel szeretnék a halakat megfogni, a szonárok, halradarok segítségével könnyebben megtalálják a vermelési helyeket és így tudnak nagyobb fogást elérni. Néhány szabálytalankodó miatt jár rosszul a többi, becsületes horgász – közölte Nagy Gábor.

A Balatonon már második éve nincs halászat, a halakat csak horgászok foghatják ki.

Keszey Ágnes

Forrás: zaol.hu


Új kerékpárút épül Vonyarcvashegyen

Vonyarcvashegy Nagyközség Önkormányzata a kormány, és az Európai Unió támogatásának köszönhetően kerékpár és gyalogút építésre nyert pályázatot, amely a 71 sz. főút forgalmát tehermentesíti a kerékpáros forgalom alól. Összességében 1.152 méter kerékpárforgalmi létesítmény készül el.
 
A projekt megvalósítása során az Arany János – Iskola utca csatlakozásánál található kerékpárúthoz kapcsolódva, a vasúti átkelőhelyen átvezetve, a parti sétány mellett a futballpálya fölötti vasúti átkelőhelyig épül kerékpárút, illetve kerékpár és gyalogút.

új kerékpárút kicsiA burkolati jellel elválasztott gyalog-és kétirányú kerékpárút csatlakozva a balatoni kerékpárút gerinchez – a vasúti pályán átvezetve – a „Vonyarc Marina” bejáratáig tart majd, 125 méter hosszúságban, és közel négy méter szélességben. Épül továbbá kerékpáros pihenőhely a Vasút és Marina közti szakaszon kerékpártárolókkal, padokkal, esőbeállóval, információs táblával, hulladékgyűjtő edényzettel.
Az épülő kétirányú kerékpárúthoz csatlakoztatva a parti sétány mellett a Fürdő u.-i horgászkikötőn átvezetve a futballpálya kerítése mellett északi oldalon a vasúti átkelőhelyig tart a kerékpárút 1.027,73 méter hosszú, és 2,5 méter széles épülő szakasza.

új kerékpárút2kicsiA 2.400 főt meghaladó állandó lakosságú községben az egyik legelterjedtebb közlekedési forma a kerékpár, melyet idősek és fiatalok egyaránt használnak. A hivatásforgalmi célú kerékpáros forgalom az utóbbi években folyamatosan növekszik. A kerékpáros közlekedés növekedése csökkenti a környezetszennyezést, amellyel hozzájárul a környezetkímélő közlekedés fejlesztéséhez. A kerékpározás lehetősége hozzájárul az egészséges életmód kialakításához is.

Bővebb információ:
VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
8314 Vonyarcvashegy, Kossuth Lajos u. 42.
Telefon: +36 83/348-033


7 hosszú hétvégi program Vonyarcvashegyen és környékén

1) Őszi kerékpártúrák

Fedezze fel a Nyugat-Balatont két keréken! Hagyja otthon kerékpárját, hiszen jó minőségű, teljesen felszerelt vadonatúj bicikliken járhatja be a környéket és fedezheti fel látnivalóit, ezernyi csodáját!
A tekerni vágyók a kerékpárokat a  helyi Tourinform irodákban kölcsönözhetik ki, és a települések bármelyik irodájában leadhatják. A kerékpárpark trekking és city bike biciklikből áll női, férfi és gyermek vázzal egyaránt.

Tourinform Iroda Vonyarcvashegy
8314 Vonyarcvashegy, Kossuth Lajos utca 42.
Tel.: 83/348-253, 30/380-6690
vonyarcvashegy@tourinform.hu

2) Erdei túra a Cser-Völgyi Pihenőhely-hez

A Keszthelyi-hegység megannyi felfedezésre váró turistautat tartogat a zöldek szerelmeseinek, melynek egyik kapuja a vonyarci Cseri erdő egyik állomása, egy kis erdei piknikező. A természetes növény és állatvilágban gyönyörködve pár kilométeres túraútvonalaktól akár több órás kirándulóutakig bárhova elindulhatunk innen, a zöld turistajelzés elvezet egészen a Büdöskúti pusztához.

3) Szent Mihály-kápolna

A műemlék jellegű épület környékéről gyönyörű kilátás nyílik a Keszthelyi-hegységre és a Balatonra, a keszthelyi öböltől a berényi partokig, de csodálatos a kilátás a „tanúhegyekre” Szigligettől Badacsonyig. E táj csodálatos szépsége, a kápolna és legendája sok írót és költőt megihletett.

A Szent Mihály-kápolna a hosszú hétvégén, minden nap reggel 9 órától este 19 óráig várja a látogatókat.

4) Festetics Helikon Taverna borászati és gasztronómiai kiállító tér

A hatalmas, akár 130 főt befogadni képes borospince másfél évszázadon át az egykori Festetics uradalom présháza volt. A klasszicista műemlék felújítása 2013-ban kezdődött, majd borászati és gasztronómiai kiállítótérként született újjá. Minőségi tartalommal került feltöltésre a hangulatos régi tér: érintőképernyős, illetve 3D múzeumi prezentációs eszközök mutatják be az érdeklődőknek a Festetics család és a balatoni bortermelés történelmét.

A kiállítási tárgyak legértékesebb darabja a da Bibere edény. A kétfülű edény közel 2000 éves Cserszegtomaj mellett került elő 1947-ben egy hamvasztásos kora római sírból. A lelet érdekessége, hogy az edény formája bennszülött (kelta) ízlésvilágról árulkodik, de nyakán már megjelenik a latin betűs felirat DA BIBER(E), azaz “Adj innom!” A Balatoni Múzeumban őrzött lelet és a rajta lévő felirat a Balaton környéki borászok jelképe illetve jelmondata lett.A Festetics Helikon Taverna Múzeum, egy olyan múzeum, ahol a gyermekek sem unatkoznak! LEGO játszóasztal, valamint a Helikon Taverna élethű makettje várja apró vendégeinket. Egy – két érdekesség: 27 000 db LEGO® kockából, négy hónapig épült, az 1902-ben készült képeslapról mintázta az alkotó.

A Festetics Helikon Taverna Kiállítótér a hosszú hétvégén alábbi időpontokban tart nyitva:
péntek, szombat: 13 – 18 óráig

Belépő ára: 600 Ft/fő, mely tartalmazza a tárlatvezetést.
8314 Vonyarcvashegy, Helikon u. 22.
muzeum@helikontaverna.hu
Tel: +36 83 348 004 vagy +36 20 269 2009

5) Kültéri Fitness Park

Kedve lenne kimenni a szabadba és aktívan kikapcsolódni? A vonyarcvashegyi szabadtéri fitness park 10 eleme minden korosztálynak megfelelő kikapcsolódási, sportolási lehetőséget biztosít a Vonyarcvashegyi Lidó Strand keleti részén.

Ingyenesen látogatható egész hétvégén.

6) Extrém sportpálya

Hiába a változékony őszi időjárás, az extrém sportok rajongóit ez sem tartja vissza. Figyelem, a pálya használata 12 éven aluliaknak nem javasolt és mindenki csak saját felelősségére használhatja!

Egész évben ingyenesen látogatható.

6) Balatoni Múzeum

Idén először “Újjáélesztett mesterségek napja” 2015. október 24-én 14.30-17.00 óra között a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében.

15 féle mesterség képviselője mutatja be tudását. Az ingyenes programon részt vevők, a mesterek segítségével ki is próbálhatják az adott mesterséget.
Lesz: fafaragó, hímző, mézeskalácsos, lószőr tárgykészítő, kovács, molnár, szövő és csizmakészítő, csipkeverő, kosárfonó.

A kiállítások október 23-án ingyenesen látogathatók, október 24-25-én 9.00 és 16.00 között is várják a kedves látogatókat.

Programjainkra várunk szeretettel mindenkit!

További információ:

Tourinform Iroda Vonyarcvashegy
8314 Vonyarcvashegy, Kossuth Lajos utca 42.
Tel.: 83/348-253, 30/380-6690
vonyarcvashegy@tourinform.hu


Kiosztották a Virágos Magyarországért mozgalom kitüntetéseit –Vonyarcvashegy Arany Rózsa díjat kapott

A Pesti Vigadó dísztermében az ország minden tájáról érkező polgármesterek, turisztikai és kertészeti szakemberek gyűltek össze szerdán, hogy kiderüljön, kik a ma már országos mozgalommá fejlődött Virágos Magyarországért idei legjobbjai.

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös fődíját az 50 ezer fő alatti városok kategóriájában Mosonmagyaróvár, a 2 ezer fő feletti falvak tekintetében pedig Dunakiliti nyerte, e két település vehet részt az európai nemzetközi megmérettetésen.

Soha ennyi díjat, elismerést, ajándékot, támogatást nem kaptak a benevezők, mint az idén. Magyarország miniszterelnöke levélben fejezte ki támogatását és jókívánságait a mozgalomhoz, melyet Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár tolmácsolt. Az ünnepségen részt vett Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége is, aki régóta támogatja a környezetszépítő verseny törekvéseit. Veszprém és Újszilvás kapták idén a rangos miniszterelnöki kitüntetést.

Mártonné Máthé Kinga, az MT Zrt belföldi turizmusért felelős igazgatója szólította sorra egymás után színpadra a kitüntetetteket és a kitüntetőket. Számos minisztérium és társadalmi, szakmai szerv ajánlott fel díjakat, a szponzorok száma is egyre nő, ami azt jelzi, mind többen érzik fontosnak a városok és falvak szépítését, a virágosításon túl azokat a törekvéseket, amelyek a helyes energia- és hulladékgazdálkodást, a települések tisztaságát célozzák. Egyre többen ismerik fel, hogy ennek milyen fontos része van a sikeres turizmusban, a munkaerő-gazdálkodásban, a községek és városok népességmegtartó erejében.

Az ünnepségen összesen 76 díjat adott át a szakmai zsűri. Balatonfüred és Berekfürdő kapta a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai díjait.

A templomkertek és vallási épületek környezetének gondozottságát jutalmazó különdíjat és a Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatóságának díját Zebegény csapatának Lipcsey György, a Zrt. vezérigazgató-helyettese nyújtotta át. A Rozmaring díjat azok a vendéglátó egységek kaphatják, amelyek esztétikus, virágos környezetükre különösen nagy gondot fordítanak. Turisztikai régiónként egy étterem részesült elismerésben.

A Magyarország legszebb főtere címet Sátoraljaújhely vihette haza.

A Virágos Magyarországért szervező bizottságának Arany Rózsa díját idén Százhalombatta, Vonyarcvashegy, Kaposvár, Visonta, Baja, Nagylók és Hajdúnánás kapta.

Az 1994-ben indult verseny ma már évente hárommillió embert képes itthon megmozgatni. A különböző kategóriákban zajló magyar megmérettetés  kapcsolódik az Európai Virágos Városok és Falvak versenyéhez, amelyben a hazai települések eddig is jelentős sikereket mondhatnak magukénak.


Vonyarcvashegyen nem vágyálom a folyamatos falufejlesztés

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotó: Dancs István

„Vonyarcvashegyen az idei főszezon felülmúlta a várakozásokat mind az önkormányzat, mind az idegenforgalom és vendéglátás helyi szereplő szerint. A főidény megítélésénél mindenkor a strandi bevételek és az idegenforgalmi adó (IFA) bevételek nagysága számít mérvadónak. Az idei évre betervezett IFA mintegy 92 százaléka szeptember végéig már befolyt, és nagy a valószínűsége, hogy a tervezettnél magasabb összeg realizálódik az esztendő végéig. A strandi bevételeket tavaly óvatosan terveztük, ez is az egyik oka, hogy negyven százalékkal magasabb összeget sikerült begyűjteni” –osztotta meg a nyár összesítésével kapcsolatos eredményeket Péter Károly polgármester, akit elöljáróban a part menti beruházásokról kérdeztünk:

– Tavaly kezdődött a Leventura Kft. fejlesztése. Egy óriási, 1,7 hektáros területen vitorláskikötő, másfélszer ekkora területen pedig a hozzátartozó öböl épül meg. A 97 férőhelyes Vonyarc Marina, egy újszerű, alaposan megkomponált komplexumként nő ki majd az eddig parlagon heverő, zagytéri területből. A fákkal, bokrokkal, cserjékkel rendezetlenül benőtt, illegális hulladéklerakóval csúfított, gazos parti rész –ami korábban a vízügyi igazgatóság kezelésében volt- már a szebbik arcát mutatja. A Balaton hírnevéhez méltó létesítmény avatását október végére tervezik.
Korszerű kikötői technológia, természetbarát vízellátás és elektronika, szélessávú internet, különleges étterem is várja majd az ide érkezőket. Október elején írtuk alá a szerződést, a zagyteret is érintő, 198,4 millió forintos kerékpárút fejlesztésére. A 71-es főút forgalmának tehermentesítését szolgáló pályázat munkálatait még idén év végéig el kell végeznünk. Folyamatosan tárgyalunk a zagytéri partfal rehabilitációjának megvalósításáról, a pénzügyi források felkutatásáról, mert a Balaton „elhappolta” a part egy részét. A korábban aszfaltos kézilabda pályánk is a Balaton-partján van, amit karöltve a sportegyesülettel sikerült felújítani 18 milliós TAO-s támogatás felhasználásával. Soós Ottót, a sportegyesület elnökét kereshetik mindazok, akik a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszerét fel kívánják használni a helyi sport segítésére.

– Nem volt hiány rendezvényekben…

21254869065_613602b60d_z

– A nyári programokkal összefüggésben szinte csak pozitív visszajelzés érkezett mind a turistáktól, mind a helyben és a környékünkön élőktől. A kedvező időjárásnak is köszönhető, hogy a Ponty így jó elnevezésű fesztiválunkra is ezernél többen voltak kíváncsiak. A Balaton szépségét minden évszak másképp mutatja meg. A magyar tenger őszi arca is varázslatos, ezért fordítunk nagy figyelmet az utószezon programjaira is. Nagyon fontosnak érezzük a horgász-, a bakancsos- és a kerékpáros turisták megbecsülését.

– Milyen további pályázatok és önerős fejlesztések segítik a község szépülését-épülését?

– Az adósságkonszolidációból kimaradt, eredményesen gazdálkodó települések kormányzati támogatásából is több fejlesztés van napirenden. Pluszforrásokkal honorálta az állam a jól gazdálkodó településeket. A nekünk juttatott pénzből az óvoda tetőterében alakítunk ki irodát és öltöző blokkot, de a polgármesteri hivatal fűtéskorszerűsítését is meg szeretnénk oldani. Folytatódik a sétány –és járdaépítés. Több utca aszfaltozása is elkezdődhet. A napelemes rendszer és a hőlégszivattyús fűtés óvodai beüzemelésén túl vagyunk. A rezsiköltségre, a remények és az elvárás szerint, csak minimális összeget kell majd fordítani. Az önkormányzat határozott a település déli részének csapadékvíz elvezetés tervezéséről. A Helyi Építési Szabályzat felülvizsgálata is saját erőből készül el. A Petőfi utcai gyalogos sétány tervezése is hamarosan megkezdődik.

– Vannak már ötletek strandfejlesztésre?

– A háromcsillagos Kék Hullám Zászlóval, a Balatontipp-es arany minősítéssel, és a „legsportosabb” titulussal kitüntetett strandunk bővítésének tervezése is folyamatos, és várhatóan nagy energiát köt majd le ennek a feladatnak a végrehajtása, az év utolsó negyedében. Első körben a labdarúgó pályát szeretnénk új helyre költöztetni, majd jöhet a strandbővítési tervek kivitelezése. A röplabda hálókat és oszlopokat újakra cseréljük, mert ismét el akarjuk nyerni a „legsportosabb strand” vándorserleggel együtt járó címet. A vízi mentők számára egy magasított állványt építünk. Bővítjük a kerékpártárolók számát. A hármas számú bejáratnál autóparkolókat alakítunk ki. A képviselő-testület döntött arról, hogy a már működő on-line szisztéma kiegészítéseképpen, a következő szezontól egy mobil applikációs beléptető rendszert üzemelünk be. Az okos telefon tulajdonosai a belépőjegyüket könnyen, sorállás nélkül megvásárolhatják.

– Milyen változásoknak lehetnek tanúi a helybéliek?

– Az automata traffipax kiépítése a főút györöki végén már megkezdődött. Az óvodánál, a szülők kérését figyelembe véve, egy jelzőlámpás gyalogátkelőhely készül el október végéig. Az iskolánk fenntartása tavalyelőtt év elején átkerült a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (KLIK). A képviselő-testület önként vállalt feladatként akkor vállalta az iskola működtetését. Most a törvényi szabályozás szerint már a KLIKK felel az iskola fenntartásáért és működéséért is, de az önkormányzat további együttműködésben szeretné a palatetőt cserépfedésűre cserélni.
Egy kézműves üzem beindításával folytatni akarjuk a mandulás kert projektet. A település brand-jeként hidegen és melegen sajtolt mandula olajat állítanánk elő, édes és sós mandulát pörkölnénk.
A Virágos Magyarországért versenymozgalom második fordulójába bekerülve várjuk az októberi döntést az elért helyezésünkről. Tavaly is részt vettünk és idén is elindulunk az Európai behúzós horgászversenyen, amit a Simon Ferenc elnökletével működő horgászegyesületünk koordinál. A horgászturizmus fejlesztési irányairól, az új horgászcsónak kikötő építéséről, az anyagi források felkutatásáról sokszor egyeztetünk.
A Szent Mihály-hegy Védő és Vendégváró Egyesülettel közösen kívánjuk illemhelyekkel és egy vizesblokkal bővíteni a kápolnához vezető út alsó részén lévő pihenőrészt. Az esküvőjüket ide szervezők részéről és a kerékpáros turisták oldaláról is igény mutatkozott arra, hogy itt is modernizáljunk.
A sportegyesületen belül társastánc szakosztály kezdte meg működését. A művelődési házban szombatonként találkoznak a táncolni szeretők.
Az Art Egyesület művészetpártoló tevékenységét is nagyra értékeljük. Ők különféle kiállításokat, és művésztáborokat, alkotóközösségi bemutatókat szervezve viszik a település jó hírét még az országhatárokon túlra is.

Nemes Norbert


Mobilbarát honlap lett a vonyarcvashegy.hu

Eddig csak megkülönböztető címkét kaptak a mobilra optimalizált oldalak a Google keresőjében, áprilistól viszont rangsorolási szignállá válik a tulajdonság. Jelentősen befolyásolja majd a keresőben elért helyezéseket mobilos böngészéskor. Mivel Vonyarcvashegy sem akar lemaradni a konkurenciával szemben a mobilos felületen, ezért fokozott figyelmet fordít erre is a piaci veszteség elkerülése érdekében.

Úgy gondoljuk, hogy ma már egyre jelentősebb mértékben növekedik a mobilról érkező látogatók száma. Akik alkalmazkodnak az okostelefonok térhódításához, már most jelentős előnyre tehetnek szert.

A Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület az Önkormányzat támogatásával valósítatta meg a honlap bővítését responsive jellegűre.

vonyarcvashegy.hu gépeken2


Vitorlásparadicsom Vonyarcvashegyen

Nem hiába imádják a fiatalok és idősek, a családosok, közülük is az aktívabbak azt a nyüzsgést és sokszínű lehetőséget, amit ha Vonyarcvashegyen járunk, minden nyári szezonban tapasztalhatunk. Az év legsportosabb strandja címet is elnyerő községben eddig is rengeteg sportolási élményt gyűjthettünk; a vízisí, a szörfiskola, a sportpályák, a mini golf, a fitneszpark és a kerékpárkölcsönző – hogy csak a legnépszerűbbeket említsük – mind gondoskodtak a vendégek sport iránti igényeinek kielégítéséről. Októbertől egy újabb sportág szerelmeseit hódíthatja meg a település: megépült a Vonyarc Marina, ami a Balaton egyik legexkluzívabb vitorláskikötőjét sejteti.

Homokos parttal rendelkező strand, autóbeállási lehetőséggel ellátott modern faházak, étterem óriási terasszal – közvetlenül előtte 10 hajónak kialakított hely -, bringapont (szervizzel és tusolóval), és ami a lényeg: közel 100, 40 lábasnál is nagyobb hajót tud fogadni a kikötő. Eddig Vonyarcon nem volt lehetőség nagyhajóval való kikötésre, amihez 3 hektáros területen kellett eltávolítani az iszapot. Péter Károly, Vonyarcvashegy polgármesterétől még több információt tudtunk meg a beruházás kapcsán.

12072758_865591983521857_158600894933014113_n

-A beruházó Leventúra Kft.-vel közösen olyan területfejlesztést céloztunk meg, aminek első lépése annak a zagytérnek a felszámolása volt, ami sajnos a beruházás kezdetéig az illegális hulladéknak is helyet adott. A fás, gazos terület helyén most egy kulturált, ligetes környezetet láthatunk, ami minden tekintetben a település hosszú távú érdekeit szolgálja. Nagyon örülök, hogy Vonyarcvashegy az új vitorláskikötőnek köszönhetően olyan új vendégkörrel is gazdagodik, akik eddig máshol találták meg számításaikat. Településünk mindig is a legkedveltebb úti célok között szerepelt az aktívabb, sportosabb látogatók körében, ami köszönhetően a Vonyarc Marinának, még jobban bővíti számukat. További terveink is vannak, melyekre pályázatokat adtunk be, aminek a kerékpáros- és horgászsport szerelmesei fognak leginkább örülni. A községben egy kerékpárút építését fogjuk megvalósítani, ami a főúttól a Balaton-partig visz, érintve a kikötőt, végigmegy a strand mentén. Egy partfal rehabilitációval pedig horgászhelyek kialakítását tervezzük, amire úgy látjuk, hogy a „behúzós” horgászat engedélyezése óta még nagyobb igény jelentkezett.

Azt gondolom, hogy a vitorláskikötő, a tervezett kerékpárút és a horgászturizmust élénkítő elképzeléseink, valamint a ligetes rész, a helyi lakosoknak és a hozzánk látogató vendégeknek is egyaránt élményt fognak nyújtani.

Forrás: Famil Infó

Tetszik a cikk? Osszd meg másokkal is!